Készítsen magának egyedi parfümöt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell megvennie a drogériákban a drága parfümöket, mivel percek alatt ön is elkészítheti, ráadásul olyat, amilyet csak szeretne!

A drogériák és illatszerboltok polcai roskadásig vannak különböző illatú parfümökkel, melyekért legtöbbször indokulatlanul nagy összegeket kérnek el. Való igaz, a profi parfümkészítés külön tudomány, de van, amivel ön is bátran megpróbálkozhat házi körülmények közt is. Csak pár dolgot kell szem előtt tartani hozzá, és percek alatt egyedi illatot keverhet magának!

Alapismeretek a parfümkészítéshez

Bizonyára már ön is hallott arról, hogy különböző illatok más ütemben párolognak, ezért megkülönböztetnek fej, szív, valamint alap illatokat. Egyesek még hozzáveszik az úgynevezett rögzítő illatokat (pl. rózsa, vanília) is, melyek összetartják a többit.

Fej illat: ez a parfümnek az az alkotóeleme, ami a legillékonyabb, viszont ahogy megszagoljuk, ez az első, ami megérzünk. Ide tartozik többek között a citrom, narancs, eukaliptusz.

Szív illat: bár ezeket is lehet érezni az első pillanattól kezdve, valódi mivoltukban csak 30 perc után bontakoznak ki. A kissé lágyabb szív aroma határozza meg, hogy a parfümöt mely kategóriába soroljuk (virágos, fás, fűszeres, stb.)  Ide tartozik a levendula, rózsa, ylang-ylang, jázmin-bár az utolsó kettőt sokszor már az alap illatokhoz sorolják.

Alap illat: pár óra múlva érződik, azonban az egész nap velünk marad. Erősíti a fej, illetve a szív illatot. Ide vesszük a vaníliát, pacsulit, szantálfát, ámbrát.

A parfümkészítéshez tudni kell, hogy minél több bázisolaj van benne, annál tovább érezhető a bőrön. Éppen ezért érdemesebb alkohol helyett pl. jojobaolajat használni, mert egyrészt hatása tovább tart, másrészt még jót is tesz a bőrnek, ráadásul remekül konzervál!

Hozzávalók

  • 20 ml jojobaolaj (esetleg gyógyszertári alkohol)
  • minimum három fajta illóolaj
  • sötét színű üvegcse
  • desztillált víz (elhagyható)

Elkészítése

Első lépésként tegyen egy sötét színű üvegbe 20 ml jojobaolajat. (Amennyiben pár ml alkoholt is használ hozzá, akkor bátran választhat spary-s kiszerelésűt is!). Adjon hozzá 8-10 csepp fej, 10-13 csepp szív, végül 10 csepp alap illathoz tartozó aromát! Amennyiben túl erősnek találja, tegyen bele még 1evőkanál desztillált vizet is! Miután kész van, alaposan rázza össze, majd hagyja állni kb. két hétig, hogy összeérjenek az illatok! Fontos, hogy minden nap jól rázza fel!

Ha a húsvéti locsolásra készül, ám nem akar a boltokban szörnyű illatú kölnit venni, akkor azt is egyszerűen elkészítheti otthon. A folyamat ugyanaz, mint a parfümnél, a különbség csupán annyi, hogy nem olajhoz, hanem alkoholhoz (ez akár vodka is lehet) kell hozzáadni az illaóolajokat.

Szilárd parfüm

Amennyiben nem szeretne amiatt aggódni, hogy egyszer utazás közben eltörik a parfümös üvegcse, és kiömlik belőle kedvenc illata, akkor készítsen inkább szilárd parfümöt! Állagra hasonló, mint a tégelyes, vagy a stiftes ajakbalzsam, ráadásul gazdaságosabb is, mint a folyékony verzió.

Galéria ikon

6

Galéria: szilárd parfüm

Hozzávalók

  • méhviasz
  • jojoba olaj
  • mandula olaj (elhagyható)
  • illóolajok (összesen 20 csepp)
  • tégely/stift

Elkészítése

Először olvassza fel a méhviaszt – legjobb, ha gőz fölött-, majd adjon hozzá ugyanannyi jojoba olajat (azt, hogy miből mennyit használ, attól függ, mennyit szeretne). Amennyiben nem szeretné annyira szilárdra, akkor tehet még hozzá egy kevés mandula olajat!

Utána vegye le a tűzről, és jöhetnek az illóolajok! Itt is érdemes minimum háromfélét használni, hogy kiegészítsék egymást az aromák. Miután összekeverte a hozzávalókat, öntse az egészet egy zárható tubusba, vagy egy kiürült ajakbalzsamos stiftbe, majd hagyja szobahőmérsékleten megdermedni!

Legkedveltebb illatkompozíciók

Virágos: levendula+rózsa+jázmin+vanília

Fűszeres: szantál+fahéj+koriander

Citrusos: bergamott+narancs+grapefruit+ylang-ylang

Édes: rózsa+vanília+ geránium+pacsuli

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.