Most a pillanatnak élek

Olvasási idő kb. 4 perc

A kerekesszékes szépségverseny győztese, Vasas Vanda beszélt arról, hogy sérült meg, hogy tervezi a jövőjét, és mitől izgult a legjobban a versenyen.

A húszéves Vasas Vanda nyerte a szombati kerekesszékes szépségversenyt, a Miss Colourst. A szépségkirálynő mindössze öt hónapja kényszerült kerekesszékbe egy autóbaleset miatt, a Díványnak most elmondta, miért indult el a szépségversenyen, mitől izgult a legjobban, hogyan ismerkedett meg a barátjával, és hogyan képzeli a jövőjét. Az egyébként, aki a balesetet okozta, sértetlenül megúszta, és még csak meg sem látogatta azóta áldozatát.

Kimentem és csillogtam

Vasas elmondta, a szépségverseny elején még félt, hogy zavarban lesz a színpadon, de azután, hogy kisminkelték és belőtték a haját, megnyugodott. "Így tök jó volt, kimentem és csillogtam" - emlékszik vissza nevetve. Legjobban a koreográfia miatt izgult, mert egy Lady Gaga szám alatt kétkerekeznie kellett. "Izzadtam, mint az állat, és féltem, hogy a hajtókarikán megcsúszik a kezem, vágok egy hátast, és akkor borul az egész."

Galéria ikon

11

Galéria: Vasas Vanda
Fotó: Szécsi István

Az eredményhirdetés előtt a színpadon is megjegyezte, hogy a végén már nem a győzelemre hajtott, mert megismerte a többi versenyzőt, és úgy érezte, hogy baráti kapcsolat alakult ki köztük, úgyhogy már nem számított, ki nyer. "Csináltunk egy közös Facebook-csoportot, hogy tudjuk egymást informálni, mikor hova kell mennünk, pakoltunk fel videókat, hogy gyakoroljuk a koreográfiát, és a zenéket küldözgettük egymásnak. Remélem, hogy ez megmarad."

Emellett tartja a kapcsolatot a tavalyi királynővel, Varga Katalinnal is, akitől egykor a szépségversenyről is hallott. "Azt mondta, hogy most csillogjak, örüljek neki, hogy nyertem, és próbáljak meg szépen beszélni." Az újságírók egyébként a szépségverseny után rögtön letámadták, ahogy legurult a színpadról. "Nagyon sokan voltak, és nem csak elsőre, másodjára is nagyon ijesztő volt, de remélem, meg fogom tudni szokni,"

Kiütnek, ha nem indulok el

Szépségversenyen nem akart korábban indulni, egyedül a rendőrszépségversenyen gondolkodott, mivel rendőrnek tanult Miskolcon, de mint mondta, arról lekésett. A Miss Colours-szal úgy érezte, nincs vesztenivalója. "Elújságoltam az ismerőseimnek, hogy ez milyen jó lehet, biztos élmény maga a program is, meg a koreográfia-gyakorlás is. Miután mindenkinek meséltem erről a versenyről, közölték, hogy kiütnek, ha nem indulok el."

A versenyen bemutatott kisfilmben arról is beszélt, hogy exhibicionista, bár előtte megemlítette, ezt nem fogja tudni kimondani, és tényleg. "Engem szinte köteleztek arra, hogy az iskolai ünnepségeken fellépjek, azt mondták, hogy: na akkor te leszel a narrátor, mert tök jó mély hangod van, meg erős, és akkor neked mikrofon se kell, csak kipakolunk előre, és hallani fognak. Szerettem egyébként szerepelni" - magyarázta a Díványnak.

Hogy ezek után miért választotta a rendészeti iskolát? Ebben közrejátszott az is, hogy nem tudta még, hogy mivel szeretne foglalkozni, de a legfontosabb érv az volt, hogy szeretett sportolni, és kihívásnak érezte. Mint mondta, versenyszerűen kézilabdázott korábban, most pedig karra gyúr, mert hajtania kell magát. "Kosarazni mondjuk soha nem tudtam, de hallottam, hogy vívni lehet, és úszás is van. Még nem gondolkodtam azon, hogy mivel folytatom. Van egy évem kitalálni."

Jól megy az együttélés

Vasas Vanda öt hónappal ezelőtt sérült le egy autóbalesetben. A kocsi hátsó ülésén aludt, amikor nekirohantak egy villanyoszlopnak. Egy karaokebuliban voltak éjszaka, onnan indultak haza. A gépkocsivezetőnek, aki a balesetet okozta, semmi baja nem lett, aki pedig az anyósülésen ült, már rendesen tud járni. Vasasnak a gerincvelője nyomódott össze. "Azzal tartom a kapcsolatot, aki az anyósülésen ült, a másik srác nem is keresett meg, de róla nem is akarok beszélni" - mondta a Díványnak.

A baleset után, nagyjából négy hónapja ismerte meg jelenlegi barátját, aki a rehabilitációs intézetben dolgozik ápolóként, és akivel már össze is költöztek. Mint Vasas mondja, sokat segített, hogy a fiúval lehetett beszélgetn, és az együttélés is jobban megy, mint számított rá. "A mosok-főzök-takarítoknak csak a főzés része hiányzik. Tudom viszont, hogy el fogom várni magamtól, hogy amikor éjszakára elmegy dolgozni a barátom, akkor valami reggelit összedobjak neki."

Galéria ikon

11

Galéria: Vasas Vanda

Egy új építésű házban laknak, ami teljesen akadálymentes, van rámpa és van lift is. Mint mondta, teljesen össze-vissza élnek, mert a barátja hol éjszaka dolgozik, hol nappal, ő pedig hozzáigazítja magát. "Ha otthon van, akkor fent vagyok, egyébként alszom." A barátaival leginkább Facebookon tartja a kapcsolatot, de az egyik barátnője itt tanul Budapesten, vele szokott leggyakrabban találkozni.

Mit hoz a jövő?

"Úgy döntöttem, hogy mivel székbe kerültem, és ez totál megvágta az elképzeléseimet, nem tervezek előre semmit, mert ki tudja, hogy mi jön még közbe. Most úgy vagyok vele, hogy a pillanatnak élek." Egyelőre lefoglalják a felkérések, a Miss Colours szervezője, Kazány Tibor is ajánlott neki munkát: egy gyógyászati segédeszközökkel foglalkozó internetes portált terveznek indítani. A karaokéról se mondott le, a baleset óta már elment egy buliba Nyíregyházán.

Kerekesszékesként közlekedni még az akadálymentesítést előíró törvények ellenére is nagy kihívás. Ha tud pocsék, hasznavehetetlen rámpákat, fotózza le őket, és küldje el nekünk !

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?