Migrént, alvászavarokat és reumás fájdalmakat is okozhat az állkapocskattogás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ártatlan kellemetlenségnek tűnhet, de ez csak a kezdet. A fogsorzáródási rendellenességeket érdemes komolyan veni.

Ha az állkapcsa szokott kattogó hangokat hallatni rágás közben, és az utóbbi időben gyakran fáj a feje, jó, ha kivizsgáltatja magát. A felnőtt lakosság 75-80%-anak vannak hasonló rágóízületi, illetve fogsorzáródási problémái, és bár ezek nem minden esetben okoznak fájdalmat, vagy egyéb kellemetlenséget, mégis érdemes kivizsgáltatni. Később ugyanis már fájni is fog, és súlyosabb gondokat is eredményezhet, ha kezeletlenül marad.

Dr. Bodrogi Attila fogorvos, a Smile Center tulajdonosa szerint ilyenkor valójában nem maga az állkapocs kattog, hanem annak ízülete. Ennek röviden az az oka, hogy az ízületi vápa, illetve az abban lévő fejecs között található porc kicsúszik a helyéről. Amikor pedig mindezt már hanghatások is kísérik, valószínű, hogy bekövetkezett a porc kopása, olykor átlyukadása.

Már az első tünetek megjelenésekor érdemes gnatológushoz (állkapocs ízületi specialista) fordulni, aki úgynevezett harapás analízis segítségével fényt deríthet a probléma okaira, súlyosságára, és ennek megfelelően a kezelési módra. Azért fontos mihamarabb orvoshoz fordulni, mivel az idő múlásával a panaszok felerősödhetnek, vagy panaszmentes károsodáshoz vezethetnek.

„Sajnos azzal tisztában kell lenni, hogy a kattogással járó ízületi elváltozások hátterében szinte minden esetben az a jelenség áll, hogy az ízület nyugalmi helyzetben – tehát amikor az alsó es felső fogsor teljes felülettel érintkezik egymással -, kimozdul központi helyzetéből. Ennek oka, hogy összezárt pozícióban az érintkező fogsorok határozzák meg az ízületi fejecs helyzetét, azonban a felnőtt lakosság nagy részénél ez a pozíció nem egyezik meg az ideális elhelyezkedéssel. Ezek hátterében sok esetben a bölcsességfogak előbújása miatti fogtorlódás áll. Ezen kívül sajnos igen gyakran okozza pontatlan fogorvosi, fogtechnikai beavatkozás, illetve nem jól átgondolt fogszabályzó kezelés. Sokszor jelzik a paciensek, hogy azóta tapasztalják a tüneteket, amióta pl. korona, vagy híd felhelyezése történt” - mondja a szakember.

A következmények eleinte észrevétlenek, ezért sokan csak akkor kezdnek komolyabban foglalkozni vele, ha már izomgörcsök, fog kopások, szájnyitási korlátozottság lép fel, illetve ha az ízület kiugrik a helyéről. Amennyiben nem kezelik, ezeken kívül számtalan problémát vonhat maga után, például nyaki fájdalmakat, alvászavarokat, reumás panaszokat, sőt, akár migrénszerű fejfájást is.

„A migrén pontos okait nehéz meghatározni, azonban az biztos, hogy a migrénszerű fejfájások hátterében nagyon gyakran áll állkapocsízületi probléma. Ez amiatt alakul ki, mert a fogak, rágóizmok, az ízület, a nyak- és hátizmok egymással nagyon szoros kapcsolatban állnak. Ha e rendszerben felborul az egyensúly, az bizonyos trigger pontokon (izomcsomókon) összpontosulhat, ami igen komoly fájdalmakat tud okozni”- magyarázza dr. Bodrogi Attila.

Kezelési módszerek

A kialakult probléma önmagától nem javul meg, azonban előfordulhat, hogy a szervezet kompenzáló folyamatai miatt a tünetek  időszakosan jobbra fordulhatnak, sőt, akár meg is szűnhetnek. Ez azonban nem jelent végleges javulást, mivel beavatkozás hiányában a probléma újra jelentkezik, ráadásul általában fokozottabb mértékben.

„A kezelési módszerek széles skálán mozognak, de alapelv, hogy mindig meg kell határozni a probléma okát és azt kell kezelni, nem pedig a tüneteket. Természetesen lehet első a fájdalom megszüntetése - akár gyógyszeresen is -, de az önmagában csupán látszatmegoldás. Igen gyakran van szükség úgynevezett sín terápiára, amivel 6-8 hét alatt ki lehet az ízületet lazítani, majd egy újabb analízist követően meghatározni a helyes beavatkozási sort. A cél, hogy olyan fogsor záródást érjünk el, ami az ízületet nem kényszeríti rossz pozícióba, így az nyugalmi helyzetben izomfeszülés nélkül el tud lazulni. Ezt követően a másik fontos feladat, hogy olyan állkapocsmozgás-pályákat tudjunk biztosítani, ami nem okoz nem kívánatos ütközéseket a hátsó fogak területén" - magyarázza a specialista.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.