Bele is betegedhet a rémálmaiba

Olvasási idő kb. 3 perc

Depresszióhoz, de akár öngyilkos gondolatokhoz is vezethet, ha gyakran álmodik ijesztőeket.

Időnként mindenkit kínoznak rémálmok és lidércnyomások, kortól-nemtől függetlenül. A legrosszabb bennük mégsem az, hogy ijesztőek, és ezáltal lőttek a nyugodt, pihentető alvásnak, hanem hogy az egészségünket veszélyeztethetik, és hogy akár komoly betegségeket előjelezhetnek.

„A felnőttek kb. 8 százaléka riad fel rendszeresen éjszakánként a rémálmok miatt. Bármennyire is csak egy szükséges rossznak gondolják ezeket, amellett, hogy ilyen körülmények közt az alvás nem pihentető, a rémálmok a nappali hangulatot is befolyásolják, hatásukra idegesebbek, lehangoltabbak lehetnek” – mondja dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a Sleep Center főorvosa.

Miért vannak rémálmaink?

Tore Nielsen, a Dream and Nightmare Laboratory igazgatója és a Montreali Egyetem professzora a Huffington Postnak elmondta: léteznek poszttraumás és idiopátiás álmok, amikről lényegében nem is sejteni, honnan jönnek. Ezek leggyakrabban nem is akkor jelentkeznek, ha valamilyen sokk érte az illetőt, hanem általában olyankor, ha feszültség van a családban vagy a munkahelyen.

Az American Family Physician korábbi cikke szerint a rémálmokat nem csak a negatív események válthatják ki, hanem bizonyos gyógyszerek is: főleg az antidepresszánsok és az olyan tabletták, melyek az idegrendszerre hatnak.

„Bár a rémálmok hátterében leggyakrabban a stressz, feszültség áll, azonban több betegség tüneteként is jelentkezhetnek. Ilyenek például a depresszió, endokrinológiai betegségek (pl. pajzsmirigy túlműködés), illetve éjszakai fájdalommal járó problémák (ízületi fájdalmak, gerincpanaszok, gyomorfájdalom)” - egészíti ki dr. Vida Zsuzsanna.

Lidércnyomás, vagy csak rossz álom?

Sokan összekeverik a rémálmokat az éjszakai lidércnyomással, felriadásokkal, pedig két különböző dologról van szó. Míg az álmok az REM szakaszban (rapid eye movement, gyors szemmozgás, ezzel jellemzik az alvás egyik fázisát - a szerk.) vannak, addig az utóbbi nem sokkal (kb 90 perccel) az elalvás után, még a szemmozgás előtt jelentkezik. Ilyenkor történik az amerikai filmek kliséjelenete: az illető hirtelen sikoltozva, csatakosra izzadva pattan fel álmából. Ekkor az alany nem is emlékszik igazán az álom tartalmára, ha valaki megkérdezi tőle később, hogy mi történt, nem biztos, hogy pontosan tud rá válaszolni. Szívverésük ilyenkor elérheti a 180 ütés/percet is, ráadásul ilyenkor akár ön- és közveszélyesek is lehetnek, mivel az ébredési pánik során törhetnek-zúzhatnak – amire később gyakran nem is emlékeznek.

„Az éjszakai lidércnyomás gyerekkorban, 5-7 éves kor körül a leggyakoribb, de olykor előfordulhat felnőttek esetében is. Pánikreakció benyomását kelti, mely néhány percig tart (általában 2-3 perc, maximum negyedóra). Mindenképp kivizsgálást igényel, mivel egyrészt a környezetet zavarja, sőt rémiszti, másfelől betegségek, elsősorban pszichiátriai problémák jele is lehet” - magyarázza a főorvosnő.

A felriadással ellentétben a rémálmok az éjszaka utolsó harmadában fordulnak elő, amikor a REM tevékenység a legerősebb. Tehát ha 10-kor elalszik, akkor a lidércnyomás miatt 11:30-kor pattanna ki csuromvizesen az ágyból, azonban ha „csupán” rosszat álmodott, amiatt reggel 6 körül ébredne csak fel.

Súlyos problémákat is okozhat

„Miközben alszunk, két fázis követi egymást: az ún. lassú hullámú, ortodox alvás és a paradox alvás. Utóbbira jellemző az REM-szakasz, ekkor van az álmodás szakasza. Az REM gyakorisága hajnalban a legnagyobb, és az utolsó ilyen fázis után ébredünk fel. Normál esetben az alvási fázisok úgy követik egymást, hogy ebből az ember nem észlel semmit. A hosszú időn át ismétlődő rémálmok azonban megszakítják az alvás folyamatát, mivel ha emiatt valaki felriad, az idegesebbé, nyugtalanabbá válhat, így hosszabb időt is igénybe vehet, mire újra elalszik” – magyarázza a főorvosnő. Emiatt persze nappal is fáradtabb, levertebb lehet, és a koncentráló képessége is csökkenhet. Ráadásul az Amerikai Alváskutató Akadémia tanulmányai szerint azok a felnőttek, akiket gyakran álmodnak rosszat, nagyobb eséllyel válhatnak depresszióssá, sőt, az öngyilkossági hajlamuk is megnőhet, így érdemes komolyabban is foglalkozni vele, akár pszichológus segítségével.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.