Skizofréniához vezethet a megfelelési kényszer

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kényszeres megfelelni vágyásra az egészsége is rámehet.

A szeretetvágy természetes emberi tulajdonság. De előfordulhat, hogy olyan méreteket ölt, hogy saját érdekeinket, vágyainkat háttérbe szorítva minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megfeleljünk a környezetünk összes egyes tagjának – ami persze lehetetlen. Ez a gondolkodásmód, a megfeleléskényszer azonban olyan súlyos problémákhoz vezethet, mint a depresszió, az üldözési mánia, illetve a skizofrénia.

Bármennyire is hangoztatják manapság a szakemberek, hogy ne hagyjuk, hogy uralkodjanak rajtuk, mégis rengetegen vannak, akik maguktól állnak be rabszolgasorba és lesik környezetük kívánságait. Ezzel persze azt akarják elérni, hogy megbecsüljék és szeressék őket, azonban ez egy idő után annyira felemészti az embert, hogy a saját útját már nem is meri/akarja követni. A baj ezzel egyrészt az, hogy súlyos pszichés problémákat vonhat maga után, másrészt pedig ezek az egyének könnyen manipulálhatóvá, kihasználhatóvá válnak.

„Megfelelési kényszernek nevezzük azt, ha valaki egy általa kivetített képnek akar megfelelni. Ilyenkor az illető megpróbálja kitalálni, hogy a másik mit szeretne, mit gondol, legtöbbször anélkül, hogy megkérdezné, pontosan mire is vágyik a másik” - mondja Gazdag Enikő pszichológus.

Mint a legtöbb lelki gond, ez is az alacsony önértékelésre vezethető vissza. Aki ugyanis tisztában van saját értékeivel, nem akarja mások szeretetét koldulni, főleg nem olyan áron, hogy lealacsonyítja magát. Gyakran összetévesztik a megfelelési kényszert azzal, hogy valaki olykor szeretne mások kedvében járni – azonban nagy különbség van a kettő között. Utóbbi esetben ugyanis ez az érzés nem akadályoz saját személyiségünk kibontakozásában, illetve nem az tölti ki a napjaik nagy részét, hogy azon töprengünk, hogyan tudnánk a környezetünkben lévőknek megfelelni.

Szigorú szülők, szeretetéhes gyerek

„Leginkább azokra jellemző a megfelelési kényszer, akiknek szigorúak voltak a szülei, és nehezen elérhető elvárások elé állították őket. És mivel a gyerekekben erősen él az, hogy megfeleljenek a szülőknek, csak úgy lesik, mivel érhetnek el náluk dicséretet (kvázi szeretetet). Nem kell feltétlenül az, hogy ki is mondják az elvárásokat, az is elég, ha valamilyen mód éreztetik a felnőttek, hogy mit akarnak.”

A szakember szerint emellett akkor is kialakulhat valakiben a túlzott megfelelni vágyás, ha a szülők maguk is maximalisták. Ezt óhatatlanul is átveszi a gyerek, mivel azt gondolja, neki is ilyennek kell lenni, hiszen ők a példaképek.

Az ideális én

„Pszichológiai szempontból van az én, valamint az ideális én. Az előbbi az, amilyenek valójában vagyunk, az utóbbi pedig az, amilyenek szeretnének lenni. Akinek megfelelési kényszere van, az az ideális ént ahhoz igazítja, hogy mindenkinek megfeleljen, függetlenül attól, milyen személyiség is igazából az illető” – magyarázza a pszichológus.

Sajnos benne van a pakliban az is, hogy az adott személy egy idő után szinte teljesen elveszti önmagával a kapcsolatot, mivel nem aszerint cselekszik, hogy ő mit szeretne, hanem úgy, ahogy azt gondolja, mi lenne másoknak jó. A pszichológusok szerint súlyosabb esetben akár paranoid fokig, sőt, még skizofréniáig is elmehet ez, mert az illető olyannyira környezete reakcióit, beszólásait, elvárásait fürkészi.

„Sok elmélet van arra vonatkozóan, miszerint a skizofréniások főleg azok közül kerülnek ki, akiknek az átlagnál sokkal szigorúbb szüleik voltak. Persze kisgyerekként minden erejükkel meg akartak nekik felelni, azonban a kemény elvárások folytonos hangoztatása felnőttként is a fülükbe csenghet, akár hangok formájában is” – mondja a pszichológus.

A megfelelési kényszer leküzdése

A megfelelési kényszer legyőzése sajnos nem úgy megy, hogy egy nap felkelünk és elhatározzuk, mától márpedig azt csináljuk, amit mi akarunk és ami nekünk jó. Mivel az összes pszichológiai betegséghez hasonlóan ez is a gyerekkorban gyökerezik, így azokat a lelki sérüléseket kell először begyógyítanunk, és ezáltal az önbizalmunkat megerősítenünk. Ha valakinek már a mindennapjaira is kihat ez az állapot, annak mindenképp érdemes egy pszichológust felkeresnie.

Ha azonban úgy érezzük, egyedül is képesek vagyunk leküzdeni, akkor a következőket tehetjük:

- először is ismerjük fel, hogy nem a saját utunkat járjuk!

- próbáljunk meg minél többször nemet mondani másoknak: először csak a kis dolgoknál (pl. hogy ki vigye le a szemetet), majd jöhetnek a nagyobb döntések is.

- vegyünk fel extrém ruhákat és menjünk emberek közé: megtapasztalhatjuk, hogy bár sokan furán fognak ránk nézni, de nem dől össze emiatt a világ.

-bonyolódjunk minél többször vitába, ha ütközik egy másik emberrel az érdekünk: először nem kell mindenképp „nyernünk”, de legalább jussunk el odáig, hogy elmondjuk a mi álláspontunkat is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.