A horkolás veszélyesebb, mint a dohányzás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alvási apnoé szív- és érrendszeri betegségekhez, agyi keringészavarhoz, pszichés és szexuális problémákhoz is vezethet, és a rákos betegségek is nagyobb eséllyel fordulnak elő horkolók közt.

Ártalmatlan problémának tűnik, ami csupán az éjszakai nyugodt alvást zavarhatja meg, azonban a kutatók szerint nem ártana komolyabban venni. Szerintük ugyanis azok, akik rendszeresen horkolnak, nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot, mint a dohányosak, illetve az elhízottak.

A legtöbb ember általában csak legyint rá, pedig amerikai kutatók úgy vélik, súlyos egészségügyi problémákra hívhatja fel a figyelmet, és könnyen vezethet stroke-hoz, illetve szívinfarktushoz is, ha valaki horkol. Statisztikai adatok szerint a nők negyede, tíz férfiból pedig négy gyakori horkoló, és még ennél lényegesen több azok száma, akik csak alkalmanként zendítenek rá éjszaka. Nagy részük azonban sosem megy orvoshoz problémájával, pedig ugyanolyan komolyan kéne ezt is venni, mint például a magas vérnyomást, mivel hasonló károkat okoz.

Miért horkolunk?

„A horkoló hangot a felső légutak laza szöveteinek rezgése hozza létre: alvás közben a garatot kifeszítő izmok ellazulnak, a ki-be áramló levegő pedig rezgést okoz a garat-algarat területén. Kiváltó oka lehet fül-orr-gégészeti eltérés: az alsó orrkagylók, a lágyszájpad, nyelvgyök, illetve a nyelvcsap elváltozásai" – mondja dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész, a Sleep Center munkatársa.

„A horkolás gyakran csak kellemetlen panasz, de az alvás alatti légzéskimaradás figyelmeztető jele is lehet.  A garat-algarat elzáródásának következtében hosszabb-rövidebb ideig tartó légzési szünetek – azaz alvási apnoék – is jelentkezhetnek. A kialakult oxigénhiányos állapot nagyon veszélyes, fizikai fáradtsághoz, szív-érrendszeri betegségekhez, szívritmuszavarhoz, agyi keringészavarhoz, pszichés problémákhoz, sőt, még szexuális zavarokhoz is vezethet”– magyarázza a szakember.

Veszélyes horkolás

A Detroiti Egyetem kutatócsoportja azt is megállapította, hogy a gyakori horkolóknál sokkal nagyobb eséllyel vastagszik meg  az agy oxigénellátásáért felelős nagy nyaki verőér, a carotis  belső fala. Ez a kialakuló atherosclerosis (az arteria-fal megkeményedésével járó érelmeszesedés) jele.

Dr. Robert Deeb, a Henry Ford Kórház munkatársa és a klinika vizsgálat vezetője egy januári amerikai orvosi kongresszuson tartott előadásán elmondta, hogy egyre több a bizonyítékuk azt illetően, hogy a horkolás közel sem olyan ártalmatlan, mint azt sokan hiszik. A tanulmányt már be is nyújtotta a Laryngoscope orvosi folyóiratnak is.

Dr. Deeb és munkatársai 54 olyan, 18 és 50 év közti nőt és férfit vizsgáltak meg, akik horkoltak. Az alanyokat előzőleg alváslaborban tesztelték és alaposan kikérdezték alvási szokásaikról, majd a nyaki verőér ultrahang vizsgálatát végezték el. A kutatók egyértelműen megállapították, hogy az érfal belső rétege lényegesen vastagabb azoknál, akik sokat horkolnak, ez feltehetően az állandó rezgés következménye.

Mindezek mellett a Wisconsini Egyetem kutatói tavaly azt is közzétették, hogy a visszatérő oxigénhiány miatt a rákos betegségek  kialakulásának kockázata is nagyobb az alvási apnoesoknál, így ez a probléma mindenképp orvosi segítséget igényel.

Milyen orvost érdemes felkeresni?

A horkolás kezelésének első lépése az alvásvizsgálat, melynek értékelését szomnológus szakorvos orvos végzi. Az alvásvizsgálat a beteg otthonában végzett pulzoximetria vagy poligráfia (ez az alvás alatti légzést és a vér oxigénszintjét méri). Amennyiben az eredmény alapján szükséges, alváslaborban történő poliszomnográfia (teljes körű alvásvizsgálat) javasolt. Az éjszakai alvás alatt kimutatott eltérések alapján a kezelőorvos meghatározza a további szükséges vizsgálatokat, melyek közül fül-orr-gégészeti kivizsgálás minden esetben szükséges.  Légzési problémák, asztma esetén tüdőgyógyászhoz, szükség esetén allergológushoz, kardiológushoz, vagy például reflux gyanújával gasztroenterológus szakorvoshoz irányítja további kivizsgálásra a beteget a szakember.

Horkolás elleni módszerek

„Horkolásra hajlamosít a dohányzás, a lefekvés előtt fogyasztott alkoholos italok, nehéz vacsora, túlsúly, így ezeket érdemes kerülni. Párásítás, a fej megemelése is segíthet, de mindez kevés, ha szervi elváltozás áll a háttérben. Az orrszárnytágító hatékony eszköz lehet, ha a horkolást szűk orrbemenet okozza és egyéb szervi elváltozást a vizsgálatok nem mutatnak. A lágyszájpad nyálkahártyáját bevonó garatspray csökkenti a lágyrészek rezgését, ezáltal a horkoló hangot is mérsékli” – javasolja a szakember. Ezeken kívül olykor a háton fekvést megakadályozó speciális párna is segíthet a panaszok megszüntetésében, azonban súlyosabb esetben a horkolás műtéti úton kezelhető.Ennek elvégzésére többféle technika lehetséges, ezek megválasztása mindig egyénre szabott.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.