1920-ban a fogyasztó szappan volt a parasztvakítás csúcsa

Olvasási idő kb. 2 perc

Dédanyáink is lusták voltak, ők is kapva-kaptak az intelligens molekulák korabeli megfelelőin.

Szeretjük a régi hirdetéseket, és plakátokat, mert kiderül belőlük, hogy nagyanyáink pont olyan lusták voltak mint mi, a kozmetikai ipar szereplői pedig pont ugyanúgy megpróbálják ránk sózni a lehetetlennel dacolva a termékeiket, mint korábban.

Kedvencünk az a szappan, mely annyit ígér, hogy segítségével lemoshatjuk magunkról a zsírt és az éveket, miközben a többi testrészünk nem fogy le. A gyártó annyira bízott a termékben, hogy visszafizetési garanciát is felajánlott a vásárlóknak, ha nem érték volna el a kívánt hatást. Az ígéretek szerint sem fogyókúrázni sem tornázni nem kell, elég jól megmosni a túltüremkedő hájat.

Arról sajnos nem maradt adat, hányan vették meg a csodaszappant, de mivel már nem kapható, gyanús, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A La Parle szappanja hasonló jókat ígért, sőt még azt is, hogy teljesen ártalmatlan, és nem csökkenti az izmok mennyiségét – persze, csak ha megfelelően követjük a használati útmutatót.

A zsírégető fürdő egészen káprázatos tulajdonságokkal rendelkezik. A fürdő képes felitatni a zsírt, legyen az bárhol is. Hatásmechanizmusa egészen kivételes, és a cikk szerint már többezer embert tett boldoggá. Az izmok egészségtelen ernyedtsége ellen is hatásos termék az ígéret szerint "a nem kívánt zsírt a múlt részévé teszi". Különösen vonzóvá teszi a dolgot, hogy a termék egyenesen Európából érkezett az Újvilágba, és még 10 napos kipróbálási lehetőséget is nyújt.

Dr. Paul Bouchaud szappanját viszont Új-Zéland és Ausztrália hölgyei tesztelték, és boldogan le is írták a véleményüket. Mrs. E.R. szerint a termék megéri az árát, 2 és fél adag elhasználása után a csipőmérete 157 cm-ről 122-esre változott. Kell ennél meggyőzőbb promóció?

Ma már nem a szappanok hódítanak, de mi is boldogan kenjük magunkat a fogyasztó krémmekkel, melyek nem tüntetik el a narancsbőrt, megvesszük a cipőt, amitől szebb lesz a fenekünk, és elmegyünk kipróbálni a gépi fogyasztást is. Az otthoni kavitációs zsírbontásról nem is beszélve.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!