Hizlal a Facebook

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közösségi oldalak használata során könnyebben elveszthetjük az önuralmunkat.

Ha még mindig nem tudja, miért hízik, nézzen magába: nem lehet, hogy túl sok időt tölt Facebookozással? Manapság már alig van olyan ember a világon, aki ne használná bizonyos rendszerességgel a közösségi oldalakat, bármilyen idegesítőek is néha. Az ismerősökkel folytatott virtuális kapcsolat olykor nagy segítséget nyújthat, de a kutatások szerint a függővé válás mellett több káros következménye is lehet, amiket akár észre sem veszünk: az egyik ilyen például az, hogy egyre többet tömünk magunkba, miközben a gép előtt ücsörgünk.

A Columbiai és a Pittsburghi Egyetem kutatói megállapították, hogy bár lehetnek pozitív hatásai az interneten való ismerőskeresésnek és a velük folytatott kapcsolattartásnak,  mivel magabiztosságot és önbecsülést szerezhetünk általa, de ez csak az érem egyik oldala. Ugyanis szerintük ezekkel egyidejűleg az arra hajlamosak kevésbé lesznek képesek másoknak – és önmaguknak – nemet mondani, aminek következménye, hogy nassolásban se tudnak megálljt parancsolni maguknak.

Keith Wilcox, a Columbiai Egyetem professzora, és Andrew T. Stephen a Pittsburghi Egyetemről azt állítják, hogy az embereknek feltett szándékuk, hogy jó képet alakítsanak ki magukról az ismerőseik előtt, valamint azon munkálkodnak, hogy rengeteg barátjuk legyen, és szeressék őket. Ennek érdekében kedvező fényben tüntetjük fel magunkat, és gondosan megválogatjuk, mit is osztunk meg másokkal, tehát lényegében önmagunk cenzúrázott verzióját mutatjuk.

Az is gyakori, hogy míg a való életben visszafogottak vagyunk, online csak úgy dől belőlünk a közlésvágy – és függetlenül attól, mi az, amit közvetítünk így, vagy mennyire fedi a valós énünket, pillanatnyilag igazán jó érzéssel tölt el minket, és bizony mindeközben könnyen lecsúszhat egy-egy nasi.

Hogy pontosan miért hizlal a Facebook? Egyrészt azért, mert sokszor előfordul, hogy a vérbeli közösségi média használók jobban törődnek online imidzsükkel, mint a valódival, így könnyen elhagyhatják magukat, és csak úgy kapkodják be a hizlaló ételeket. A kutatók másrészt azt is megállapították, hogy a habzsolás főleg azokra vonatkozik, akik leginkább a közeli ismerőseikkel tartják így a kapcsolatot, mivel tőlük több pozitív megjegyzést kapnak, és ezért kevésbé figyelnek arra, mit is esznek, miközben a bókáradatot olvassák.

Több kísérletet is végeztek ez ügyben, az egyik során a kutatók azt vizsgálták, valóban okozhatja-e a Facebook, hogy egészségtelenül táplálkozunk. A résztvevőket két csoportra osztották: az egyiket megkérték, hogy böngésszenek a CNN.comon öt percig, a másikat pedig arra, hogy a Facebookot lessék. Aztán azt az utasítást kapták, hogy válasszanak két, ugyanannyiba kerülő nass közül, azonban az egyik egészséges volt, míg a másik kalóriadús. Az eredmény egyértelműen kimutatta, hogy azok, akik használhatták a Facebookot, hajlamosabbak voltak az utóbbi felé nyúlni, mivel nem törődtek a következményekkel.

Azt is megállapították, hogy minél gyakrabban használja valaki a közösségi médiákat, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy többet fog enni, így előbb-utóbb elhízik, ráadásul – mivel könnyebben elveszti az önuralmát –, az online költekezése is megnő.

Bár sok millió aktív Facebook-használó van a világon, mégsem merjük egyértelműen kijelenteni, hogy az összes túlsúlyos lenne, viszont az igaz, hogy a legfertőzöttebb korosztály tagjai – a tinik és a fiatal felnőttek – az utóbbi években valóban egyre inkább hízásnak indultak. Így tehát nem kizárt, hogy a közösségi médiáknak is lehet valamennyi szerepük benne, főleg, mióta az okostelefonoknakon már szinte bármikor rájuk lehet nézni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.