Az állásinterjún a kézfogásunk, testtartásunk, mimikánk csaknem ugyanolyan fontos, mint az, amit mondunk.
Manapság már az is fél sikernek számít, ha valaki bejut egy állásinterjúra: azt jelenti, az önéletrajzunk vette az akadályt, végzettségünk és tapasztalatunk alapján esélyesek vagyunk. Végül azonban a személyes benyomás lesz az, ami eldönti, mi leszünk-e a végső befutók. Az állásinterjún már nem a szakmai oldalt nézik – azt már megtudhatták az önéletrajzunkból –, hanem a személyiségünket: hogy milyen a problémamegoldó képességünk, mennyire vagyunk nyitottak vagy zárkózottak, mennyire lehet hinni a szavunknak, és egyáltalán, hogy milyenek vagyunk. Mert hát senki sem akar olyasvalakivel dolgozni, aki a szakma egyik legjobbja bár, de már elsőre is reménytelenül ellenszenves.
Nem újdonság, hogy ebben, mármint a személyiségünk megítélésében elsősorban a testbeszédünk hat másokra, és csupán másodlagos, hogy mit is mondunk. Nem mindegy tehát, hogy öltözködésünkkel, gesztusainkkal, mimikánkkal mit üzenünk, mivel ezeket az apró jeleket akár tudatosan, akár tudat alatt, de mindenki veszi, így pontos képet kaphatnak arról, hogy összhangban vagyunk-e azzal, amit közlünk magunkról. Hiába állítjuk például, hogy buddhai nyugalommal viselkedünk a legnehezebb szituációkban is, ha közben rázzuk a lábunkat, ujjainkkal pedig dobolunk az asztalon. Adunk pár tippet, mikre érdemes a leginkább odafigyelni, hogy álmaink állása végül a miénk legyen!
Az első és talán a legfontosabb a kézfogás, hiszen az interjúztató ezzel kapja az első benyomást rólunk – és első benyomás csak egyszer van. „ Nyújtsuk előre a kezünket, és legyen határozott a kézfogásunk, de azért ne törjük el a HR-es kezét! Nagyon fontos, hogy eközben a szemkontaktus meglegyen, és kedvesen mosolyogjunk is!”- javasolja Őri Júlia HR tanácsadó, business coach.
„Ügyeljünk arra, hogy a kézfogáskor a tenyerünk függőleges legyen, az ujjaink pedig zártak. Ne akarjuk lenyomni vagy elfordítani a másik kezét, mert az már az erőviszonyokra utal. Kerüljük a lagymatag, erőtlen kézfogást, az a határozatlanságunk, bizonytalanságunk jele. Gyakori jelenség, hogy mikor izgulunk, akkor nyirkos a kezünk. Ez ellen nehéz tenni, de legalább próbáljunk előtte kezet mosni, vagy diszkréten megtörölni a kezünket. Jellemző hiba továbbá, amikor éppen csak megérintjük az ujjaink hegyével a másik kezét, szinte kisiklunk a kézfogásból. Ez félénk, határozatlan személyiségre utal, mindenképp kerüljük!”- mondja a szakember.
Persze nem a kézfogás az egyetlen, ami alapján üzenetet közvetítünk magunkról, ugyanis az sem mindegy, hogyan ülünk, és közben mit csinálunk a végtagjainkkal. Fontos, hogy egy nyitott, nyugodt ember benyomását keltsük, azonban vannak olyan árulkodó jelzések, melyek ennek ellenkezőjére figyelmeztetik meg a HR-est.
„Tartsuk a kezünket kényelmesen a combunkon, soha ne fonjuk össze magunk előtt. Ez egyértelműen védekező, zárkózott pozíció. Lehetőleg egyenesen üljünk a széken, ne dőljünk se előre, se hátra! Az előbbi ugyan nyitottságot, érdeklődést fejez ki a partner és a téma iránt, de bizalmaskodó érzést is kelt, holott még nem igazán alakulhatott ki közelebbi kapcsolat közöttünk. A hátradőléssel pedig az a probléma, hogy azt sugallja, nagyon biztosak vagyunk a dolgunkban, és lenéző, lekezelő hatást válthat ki az interjút levezető HR-es kollégában. Ez nem a határozottságunkat, hanem a bizonytalanságunkat fejezi ki, amit így próbálunk leplezni és kompenzálni a beszélgetés során. Sokszor dilemmába kerülhetünk amiatt is, hogy nem tudjuk eldönteni, hova üljünk le. Ha lehet választani szék és fotel között, akkor inkább az előbbit válasszuk, mivel a fotelban, kanapén nem mindig könnyű egyenesen ülni, esetleg belesüppedünk, tartásunk akár meg is rogyik” – tanácsolja a szakember.
Mire eljutunk odáig, hogy beszélgetésbe elegyedtünk, már kialakult rólunk az első benyomás, ezt azonban nagyon könnyen romba dönthetjük, de meg is erősíthetjük. Közismert manipulációs eszközök, hogy tartani kell mindvégig a szemkontaktust, illetve érdemes sokat mosolyogni, de mindnél van egy határ, máskülönben az ellenkező hatást érjük el. Természetesen a szakember szerint is fontos, hogy nézzünk az interjúztató szemébe, de ez ne legyen zavaró, sőt, ha időnként bátran félretekintünk félre, az azt üzeni, hogy beszéd közben gondolkozunk, tehát nem egy előre betanult szöveget mondunk fel, hanem spontán válaszolunk. Amikor kérdeznek, érdemes kissé oldalra dönteni a fejünket, mert az érdeklődést és odafigyelést sugall, nem pedig merevséget. A mosolygással az a baj, hogy mivel sokan kötelességnek érzik, kínvigyorrá alakul, és azzal pont ellentétes hatást érünk el. A mosoly és a komolyság nem zárja ki egymást, hiszen a másik fél is tisztában van vele, hogy fontos eseményen veszünk részt, ahol azt szeretnénk, ha komolyan vennének minket. Azért ne legyünk teljesen savanyúak, egy jól időzített mosoly mindig megnyerő.
Egy állásinterjún mindenki a legjobb oldalát akarja mutatni, de nem jó ötlet, ha túlzásokba esünk: a HR-es pár jelből rögtön leveszi, hogy igazat mondunk-e vagy sem.
„Ha lesütjük vagy sűrűn forgatjuk a szemünket, akkor azt feltételezheti a HR-es, hogy nem vagyunk őszinték, színezünk a helyzetünkön. Gyanút kelt még az orr simogatása, dörzsölése, vagy a száj elfedése, takarása, simogatása – ekkor valamit nem akarunk vagy merünk kimondani, szeretnénk elhallgatni. Továbbá a torok köszörülése is gyanús lehet. Egyrészt időt akarunk nyerni a válaszunkig, másrészt azon töprengünk, hogy hogyan tálaljuk úgy a választ, ami ránk nézve kedvező „– mondja a szakember.
Sokan nem tudják, hogy mennyire nyerték el az interjúztató szimpátiáját, azonban ha mi is figyeljük a másik testbeszédét, azt árulkodó lehet. Jó jel, ha ő is tartja velünk a szemkontaktust, nem a papírjait lesi, nyitott a testhelyzete, tehát nem keresztezi maga előtt a karjait. Bíztató lehet a meghallgatás végén a széles mosoly, illetve az, ha mond még nekünk pár hasznos információt, miközben kikísér minket. Ez azt jelenti, hogy bár még nem egészen biztos, hogy miénk lesz az állás, már mindenképp az esélyesek közt vagyunk.
