Arcpakolások fillérekből, télre

Olvasási idő kb. 4 perc

A téli hideg és a fűtés kiszárítja a bőrt, de ezen könnyen segíthet. Minden bőrtípusra ajánlunk egyszerű és olcsó recepteket.

Így január közepén, újévi ajándékként megérkezett a hó, bár eddig szerencsére a fagyos hideg még elkerülte a fővárost. De ne örüljön túlságosan, mert ha lehet hinni a prognózisnak, napokon belül a hűvös, dermesztő idő is megérkezik. A kezek lefagynak, az arc pirospozsgás lesz, rosszabb esetben a bőr kiszárad, húzódik és viszket. Néhány egyszerű praktikát ajánlunk, amivel enyhítheti ezeket a tüneteket, és egyik sem kerül többe pár száz forintnál.

Sajnos, a hideg, csípős szél nagyon gyorsan kiszáríthatja a bőrt, mivel kivonja belőle a vizet, amire persze még rátesz, hogy a lakásban/irodában meg ezerrel megy a fűtés. Az eleve száraz típusú bőrnek ez nem igazán kedvez, de a normál bőrtípust is megviseli. Persze, nem mondom, hogy egyszerű feladat minden nap reggel és este kenegetni az arcot, de talán hetente egyszer-kétszer még abszolválható a feladat. Főleg ezekkel a házi kencékkel, amik nem nehezítik el a bőrt, olyan illatúra készíti őket, amilyenre csak szeretné, és még több ezer forintot sem kell költeni rá, mint az agyonreklámozott társaikra.

Pakolás száraz bőrtípusra

Ez a bőrtípus viseli legrosszabbul a téli időszakot, ezért is vettem az elejére. Pár apró trükkel viszont simán megelőzheti a pirosodást, viszketést és a bőr hámlását is. Az egyik ilyen kedvenc és bevált technikám a kókuszzsír. Nem csak ételekhez szeretem használni; testápoló helyett és arckrém készítésénél is tökéletes választás. Ilyenkor télen visszatérő problémám, hogy egyik napról a másikra kirepedezik a bőr a kézfejemen, és néha-néha még vérzik is. Ilyenkor reggelente bekenem kókuszzsírral, és két-három nap alatt rendbe is jön. (Jó ötlet, ha egy kisebb tégelyben ott tartja a zsírt mindjárt a kézmosón mellett) Most kipróbáltam az arcomon is, és bevált: igaz, egy kicsit fénylik tőle a bőr, ezért ha ettől retteg, inkább lefekvés előtt kenje magára. Nagyon fontos, hogy ne tocsogjon a bőr téle, tényleg elég, ha csak egy mogyorónyit használ belőle.

Ez a legegyszerűbb trükk. De készíthet finom, nyugtató pakolásokat is, így:

  • Fél pohár jó zsíros tejfölt keverjen el egy evőkanál mézzel és egy kiskanál kókuszzsírral (nem árt, ha ez utóbbit felolvasztja, mielőtt a masszához keverné). Hagyja az arcán 15-20 percig, majd mossa le.
  • Ez is egy klassz recept: törjön össze egy fél banánt, keverjen hozzá mézet, és ezt kenje az arcára. Ha nagyon sűrűnek találja így a masszát, öntsön hozzá egy kis tejet.
  • Kicsivel bonyolultabb, de hatásos recept a következő. Egy evőkanál rizslisztet keverjen el egy nyers tojássárgával, egy evőkanál mézzel és annyi kókuszzsírral (vagy extra szűz olívaolajjal), amennyitől kenhetővé válik a pakolás. Ezt is körülbelül 15 percig hagyja az arcán, majd bő langyos vízzel öblítse le.

A méz azért hálás alapanyag, mert megköti a nedvességet, felpuhítja a száraz bőrt, és rugalmassá teszi. Azt is régóta tudjuk, hogy antibakteriális hatása van, emiatt a gyulladt, pattanásos bőr kezelésére is kiváló.

Pakolások zsíros bőrtípusra

Zsírosabb bőrre inkább citrusféléket és könnyű, nem tejszínes készítményeket kenjen, mert ezek nem zsírosítják tovább. Használjon sok citromot és reszelt citromhéjat, a citromsav nagyon jól hámlaszt.

  • Egy tojássárgáját keverjen el egy fél citrom kifacsart levével, egy kiskanál mézzel, és ezt kenje fel a bőrére. Várjon 15-20 percig, majd öblítse le meleg vízzel.
  • Egy főtt burgonyát keverjen el egy evőkanál mézzel, és reszeljen bele citromhéjat.
  • Különösen ütős tud lenni egy sárgarépa lereszelve, amihez hozzáad némi keményre vert tojásfehérjét. Addig hagyja az arcán, amíg a pakolás meg nem szárad, majd meleg vízzel mossa le.
  • Reszeljen le egy fél uborkát, nyomkodja ki a levét, majd a levet keverje össze egy fél paradicsom levével, és annyi rizslisztet adjon hozzá, hogy kenhető legyen a massza. Húsz perc után mossa le. Hogy ne vesszen kárba az uborka, készíthet belőle tzatziki salátát, amelybe nyugodtan beledarabolhatja a megmaradt paradicsomot is.

Pakolások vegyes bőrtípusra

  • Reszeljen le egy meghámozott almát, adjon hozzá annyi túrót, hogy kenhető legyen, vigye fel az arcára, és hagyja rajta 15 percig. Az alma nyugtatja és táplálja a bőrt – kifejezetten ajánlott a hidegtől kiszáradt bőrre.
  • Ez is a kedvenceim közé tartozik: méz és élesztő. Ne gondolja, hogy nehéz elkeverni a két alapanyagot, sőt, elég folyós is lesz az állaga. A legegyszerűbb vattával felvinni; 15 perc után mossa le.
  • Törjön össze egy tenyérnyi zabpelyhet, keverje el egy tojássárgájával, egy mogyorónyi élesztővel és egy kiskanál mézzel. Az élesztő szuper a ráncok kisimítására, és sok benne a B-vitamin is. Ha ez a pakolás nagyon sűrű, hígítsa fel egy kevés vízzel.


Hasznos tippek

  • Nem árt, ha a bőre tiszta, mielőtt a pakolást felteszi. Elég, ha langyos vízzel lemossa.
  • Ezeket a pakolásokat nyugodtan kenheti az ajkaira is, ezért ne hagyja ki, ha az kicserepesedett és repedezett is, gyorsan helyrehozza a pakolás.
  • Ne csak az arcát és az ajkait kenje be – a nyakára és a dekoltázsára is használhatja a kencéket.
  • Figyeljen arra, hogy a hidegről való megérkezése után pár percig ne mosson arcot; hagyja akklimatizálódni a bőrét a fűtött lakás melegéhez.
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.