Melyik diéta volt a legmenőbb 2012-ben?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megnéztük, idén mire gugliztak leginkább a fogyókúrára éhező tömegek. Nagy meglepetést nem okozott az eredmény.

Az év vége mindenhol összesítésekkel telik, kik váltak, kik házasodtak, kik voltak a legfelkapottabbak, hogy mást ne írjunk. A Google kereső minden évben összeállítja országonként a legtöbbet keresett szavakat, majd tematizálva közzéteszi. Mi arra voltunk kíváncsiak, melyik diétára kattantak rá leginkább az internetezők az idén. Vajon menő még az Update? Vagy kiszorította a sokak által kedvelt négynapos? És eltűnt-e a süllyesztőben a káposztaleves vagy a Turbó diéta?

A Google listája alapján a magyar netezők legkeresettebb diétája a GI diéta volt. A rövidítés a glikémiás indexet jelöli, és egyben a fogyókúra lényegét, miszerint csak alacsony GI-jű ételeket szabad fogyasztani. Bizonyos ételek fogyasztásánál a vércukorszint hirtelen megemelkedik, majd ugyanilyen hirtelen vissza is esik, ez pedig igencsak rossz. Az inzulin rezisztenciában vagy a PCOS-ban szenvedők számára a betegség egyik gyógyfaktora lehet a diéta. Előnye, hogy szabadon megválaszthatjuk, mit eszünk, vegetáriánusok és húskedvelők egyaránt találnak maguknak megfelelő ételeket, és nem kell egy előre meghatározott étrendhez ragaszkodni. Persze a fehér kenyér, a cukor, az édesség tiltott, de hát a fogyókúrázás nem habostorta, sajnos.

Második helyen a Dukan diéta végzett, amit nyugodtan tekinthetünk az Atkins update-jének. A szigorú, sok fehérjét kívánó, és szinte teljesen szénhidrátmentes diétát sokan támadták, az orvosok szerint cukorbetegségtől a szívbajig sok mindent okozhat, de az általunk megkérdezett szakember sem javasolta. Ettől persze lehet hatékony, nem is kicsit, egy olvasónk kipróbálta és le is írta a tapasztalatait. Az efféle táplálkozás vércse típusú olvasóinknak javasolt, akik képesek húst hússal enni.

Harmadik helyre küzdötte fel magát a Paleolit diéta, melyet leginkább Szendi Gábor nevével kapcsol össze az ország. A lényege, hogy eleink állítólag nem fogyasztottak gabonát, sem tejtermékeket, kivéve a száraz sajtokat. A diétában, vagyis inkább étrendben kerülni kell a rizst és burgonyát is, na meg a hüvelyeseket – szokás szerint a szakemberek ezért sem lelkesednek, de egyre több sikertörténetet hallani róla. Persze itt nem csak fogyásról van szó, Szendi szerint számos betegség kezelhető csak a gabonafélék elhagyásával. A gluténmentes táplálkozást követők legalább egy csomó új receptet kipróbálhatnak, igaz az étrend nem olcsó, mert főleg olajos magvakból készült lisztekkel helyettesítik a gabonákat.

Negyedik helyen a léböjt kúra végzett, melyet nem fogyókúra céljából végeznek a népek, hanem szervezetük megtisztítása érdekében.Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint ugyan az egész léböjt hülyeség, mi azért kipróbáltuk, és egy dietetikus is elmondta, mire kell vigyázni, ha valaki ebbe a diétába kezd. Persze nem csak a belső tisztaságra rácsavarodottak böjtölnek, hanem a világvallások követői is, igaz mindenki kicsit másképp.

Böjt után jöjjön a visszanyúlás a régmúltba: a Vércsoport diétáról azt hittük, már eltűnt a süllyesztőben, de ezek szerint még mindig kíváncsiak rá. A diétát dr. Peter J. D’Adamo természetgyógyász-orvos találta ki, és lényege – mily meglepő –, hogy a vércsoportunknak megfelelően kell táplálkozni. A B-s mondjuk ehet borsót, de ugyanez az A-s vércsoportúaknak nem javasolt. A nullásak állítólag húsra vágynak de kerülniük kell tejtermékeket, és így tovább. Nekünk szemfényvesztésnek tűnik a dolog, meg a Szendinek is, de vannak akiknek bevált, és ezek szerint még mindig sokan kíváncsiak rá.

Schobert Update Norbert megkerülhetetlen szereplője a fogyókúrapiacnak. A fitneszguru üzlethálózatot is létrehozott, hogy megmentse a hájtól szenvedőket, és bár szaloncukra nem jött be tesztelőinknek, gyerekkönyvét sem ajánlottuk annak idején, de ettől még tény, hogy sokan lefogytak a csökkentett szénhidrát tartalmú ételeitől és diétájától, még akkor is, ha a szakemberek szerint tudománytalan az egész rendszere.

Ha már tudománytalanság, máris itt a káposztaleves diéta, ami a negatív kalóriájú ételek nevében harcol a zsír ellen. Az ígéretek szerint, ha pontosan betartjuk a diétát, és semmi mást nem eszünk, csak ami előírt, a harmadik nap végére 2–3 kg-ot lehet fogyni. A hetedik nap végére, ha nem csaltunk a diétával, akkor 5–9 kg lehet a mínusz. Ha a súlycsökkenés több mint 8 kg, legalább 2 nap szünetet kell tartani, mielőtt újrakezdjük a diétát. Persze volt olyan kolléga aki kipróbálta, fogyott is tőle, de a negyedik napon szinte már rá sem tudott nézni a levesre, így persze hat a kúra. Dietetikusunk sem javasolta a kúrát, és még összeírt párat, melyekkel nem érdemes próbálkozni.

Leves után jöjjön az alma diéta,melynek segítségével nem csak pár kilótól szabadulhatunk meg, hanem immunrendszerünket is felturbózzuk,és még a méregtelenítésben is élen jár. Az ígéretek szerint még éhezni sem kell, hisz két étkezés között nem csökken a vércukorszint, mert az almában található szénhidrátok lassan szívódnak fel. Az ígéret két hét alatt mínusz 5 kiló, amitől még az illegális fogyasztószereket szedők is megnyalnák az ujjukat. Sajna az ilyen gyorsan eltüntetett kilók hamar visszakúsznak, és a diéta meglehetősen drasztikus, de ennek is vannak követői.

A lista kilencedik helyén a "fehérje diéta" keresőkifejezés végzett, mely takarhatja az Atkins vagy a Dukan diétát is. Az Atkins diéta jó néhány éve hódított, a szakemberek szerint mindössze egy jó tulajdonsága van: az, hogy lefogyunk tőle – emellé viszont jön a vesebaj, a stroke és az infarktus. A fehérje diéták során a fehérje aránya a 15-20 százalékról 30-50-re ugrik, ezáltal nő a teltségérzet, és persze csökken a szénhidrát bevitel. A jól összeállított kúra gyors sikerélményt adhat, de a szénhidrátokat nem szabad teljesen kizárni az étrendből.

Fehérje után jön az anyagcsere diéta, vagy más néven Max Planck diéta 2 hét alatt mínusz hat kilót ígér. Az állítólagosan orvosok által összeállított diéta meglehetősen egysíkú, és nagy akaraterő kell a végigcsinálásához. Gyakorlatilag tojást, húsfélét és némi zöldséget lehet enni. hosszú távú hatásai nem ismertek, de persze a szénhidrátmegvonás révén a dolog működik.

Akit részletesen érdekel, milyen területről mire kerestek a magyarok, az nézze meg itt, és hasonlítsa össze más országokéval.

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.