Kiakadtak a gyártók az OÉTI halállistájától

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem értik, miért nem szóltak nekik, és miért csak a sajtóból tudják meg, hogy baj van a termékükkel.

Nagy port vert fel az a lista, ami október 24-én jelent meg az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) oldalán. Az intézet a transz-zsírsav-tartalmat vizsgálta az élelmiszerekben, melyek közül nem egy mutatott kiugróan magas értéket. A listában különböző termékek szerepelnek a müzlitől az édességekig, de tejtermékek, gyorséttermi ételek és margarinok is helyet kaptak. Az ügyben megkerestük a gyártókat és a forgalmazókat (amennyiben ez a listás terméknél fel volt tüntetve, egyes termékeknél ugyanis még következtetni sem lehet a gyártóra vagy a forgalmazóra).

A megkeresett cégeket az OÉTI előzetesen nem értesítette az eredményről, így arról ők is csak a sajtóból értesültek. Az OÉTI a listán szereplő termékeket 2009-2012 között vizsgálta, a gyártók szerint viszont így előfordulhat, hogy közben receptúrát váltottak, vagy már meg is szűnt a termék forgalmazása. A gyártók és forgalmazók azt sem értik, hogy mi alapján választották ki a termékeket, és többen kifogásolták azt is, hogy egyes üzletláncok termékeit csak részlegesen, vagy egyáltalán nem vizsgálták. Az ügyben kerestük az OÉTI-t is, de későbbre ígértek választ.

A Cerbona szeletek gyártója, a Naponta Kft.ügyvezetője, Mészáros Tamás szerint az ő termékük esetében például mérési hiba történhetett, ezért reklamációval fordulnak az OÉTI felé. Az igazgató arra alapozza a mérési hiba gyanúját, hogy míg két müzliszeletük kiugróan magas értéket mutatott, a többi rendben lévőnek találtatott, holott csak ízesítésben térnek el egymástól. Szintén nehezményezte, hogy a termékeket még 2009-ben vizsgálták be (ekkor még nem is a Naponta volt a Cerbona tulajdonosa – a szerk.), de azok jelenleg már nem is kaphatóak, hisz mindössze 6-9 hónapos minőségmegőrzési idővel kerülnek forgalomba.

A CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila kérdésünkre elmondta, hogy a listából látszik, hogy nagyon sok piaci szereplő termékét vizsgálták meg, és számtalan termék vonatkozásában tapasztaltak 2 g feletti értékeket. „Fontosnak tartom elmondani, hogy semmilyen jogszabályban nincs jelenleg még rögzítve, hogy mekkora lehet a transz-zsírsav maximális mennyisége az egyes termékekben. Ennek ellenére a listában szereplő olyan termékeinket, melyekben 2 g felett van a transzzsír aránya, azonnali hatállyal elküldtük laboratóriumba, és az eredmény függvényében cselekszünk.

Ha a transz-zsírsavak aránya a termékekben meghaladja az ajánlott értéket, úgy az érintett gyártót kötelezni fogjuk arra, hogy az összetevőket úgy változtassa meg, hogy ez az érték módosuljon. Fontosnak tartjuk a jelenleg kapható, frissen gyártott termékek vizsgálatát is, hiszen a kutatásban 2011-esek is szerepelnek, melyek receptúrája az elmúlt év folyamán akár meg is változhatott, így az érték is módosulhatott.” Fodor Attila azt nem kívánta elárulni, hogy ki a gyártója a CBA saját márkás töltött ostyáinak, amelyek az OÉTI listáján igen rosszul szerepeltek.

A Bonbonetti csoport és a Benei Kft. csak jövő hétre ígért választ, az Édes Világ 2003 Kft. pedig elérhetetlennek bizonyult, pedig a listán 17 terméküknél mértek az ajánlottnál jóval magasabb értékeket.

A Kraft Foods a gyártója a Pilóta kekszeknek, melyek közül kettőnél, a vaníliás karikánál és a mini vaníliás karikánál talált magasabb értéket az OÉTI listája. Kertész Péter, a cég kommunikációs munkatársa a megkeresésünkre elmondta, hogy „a növényi zsírok alkalmazhatók az élelmiszerekben, mindazonáltal a termékfejlesztésen dolgozunk olyan megoldásokon, amelyek jelentősen csökkenthetik a transz-zsírsav szintjét. Az édesipar támogatja ezen erőfeszítéseket.”

Schobert Norbertet is megkérdeztük, mivel az ő nevét viselő müzliszeletek is a listán szerepelnek. „A két terméket, melyet a Cerbona gyártott, 2009 óta nem forgalmazzuk. A Norbi Update hálózat két és fél éve teljesen a saját kezébe vette a termékek gyártását és forgalmazását. 2009-ben még nem voltak olyan irányelvek, mely szerint csökkenteni kell a termékek transz-zsír tartalmát. (Az OÉTI tájékoztatása szerint már 2004-ben kiadták a hazai táplálkozási irányelveket a transz-zsírsavakról – a szerk.) Az a véleményem, hogy az OÉTI is hibát követett el a társadalmi kapcsolatok építésében, abból a szempontból, hogy nem értesítette a gyártókat, forgalmazókat arra, hogy a termékük esetlegesen egészségtelen, bár nem tiltott. A legfontosabb az elkötelezett szervezet és a piaci szereplők közti kommunikáció. Ez fedi az EU edukációs irányelveit, nem a már nem aktuális dolgok miatti megszégyenítés. Más kérdés az, hogy más gyártók miért kerülnek szégyenlistára egy termékkel, melynek beltartalmát törvény, vagy rendelet nem tiltja. Ez a szégyen.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.