Otthoni edzőterem: 16 tipp az induláshoz

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell edzőterembe járni ahhoz, hogy formában tudjuk tartani magunkat. Otthoni eszközök párezer forintból.

Reméljük, hogy sokan vannak, akik nemcsak a bikiniszezon miatt döntöttek úgy, hogy rendszeresen edzenek majd. Sajnos egyre hűvösebbek az esték, és egyre kevésbé akaródzik majd kimenni a nyálkás időbe. Szerencsére nem feltétlenül kell edzőterembe járni ahhoz, hogy teljesítsük a heti mozgásadagot, már néhány párezer forintos eszköz beszerzésével otthon is formában tudjuk tartani magunkat. De kinek ajánlott ez a kényelmes helyszín és mi kell az edzéshez?

Először is nézzük, miért is jó otthon edzeni.

1. Olcsóbb, mint az edzőterem. Bár nem adják bagóért a legtöbb eszközt, sokak szerint hosszú távon igenis pénztárcabarát, ha a kollektív izzadtságszag helyett otthonunk magányát választjuk.

Fotó: Stockfresh

2. Itt nem kell aggódni amiatt, hogy nem nézünk ki túl előnyösen az edzőszettünkben, hogy mások már sokkal formásabbak, hogy idegenek előtt kel levetkőzni, zuhanyozni és hasonlók. És persze amiatt sem kell aggódnunk, hogy egy keményebb edzésen nem bírjuk majd tartani a tempót a többiekkel, hisz a saját igényeinknek, edzettségi szintünknek megfelelően mozoghatunk. Persze egy szakember segítsége azért mindig jól jöhet.

3. Nem kell időre menni. Bármikor belevághatunk, amikor éppen kedvünk van, ha éppen késik a szerelő, unalmas a tévéműsor, nem értek még haza a gyerekek. Mondanánk azt is, hogy nem kell hozzá nagy előkészület sem, ami persze igaz, ha már sikerült megtalálni a megfelelő helyet.

4. Kiélhetjük a kreativitásunkat, és – természetesen a megfelelő határokon belül – úgy variálhatjuk a gyakorlatokat, ahogy akarjuk, senki sem fog kiröhögni, ha falnak döntött háttal guggolunk pár percet és közben kedvenc regényünket olvassuk.

5. Otthon állítólag biztonságosabb, hiszen jobban tudunk figyelni, nem kell amiatt aggódni, hogy az edző esetleg megszól minket ügyetlenségünk miatt vagy ha leállunk, mert valamink mondjuk meghúzódott.

Fotó: Diego Cervo

Ha úgy döntöttünk, hogy ez a nekünk való helyszín, ki kell választani azt a helyiséget, ahol edzeni fogunk. A jó döntéshez Ben Greenfield, a Huffington Post egyik szakértőjének tanácsai alapján a következő szempontokat kell figyelembe venni.

1. Az edzést érdemes egy kemény padlójú helyiségben végezni, és elsőre ugyan jó gondolatnak tűnik a szőnyegen végezni a gyakorlatokat, jobb, ha beszerzünk egy jógamatracot vagy fitneszszőnyeget, hiszen ezt egy kicsit könnyebb tisztán tartani.

2. Az sem mindegy, hogy mennyire magasan van a plafon, a lámpa, ha ugrálunk vagy a fejünk fölé kell kinyomni a súlyt, akkor az legalább plusz 20-30 centit jelent, ezt mindenképpen vegyük számításba, amikor megfelelő helyet keresünk a lakásban. Szóval alaposan mérjük fel, hogy mennyi mozgásterünk van, mik azok a berendezési tárgyak, amelyekkel vigyázni kell.

3. Ugye nem kell mondani, miért is olyan fontos, hogy az adott szobában rendesen járjon a levegő, könnyen szellőztethető legyen.

4. Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik emeletes házban, főleg panelben laknak, hiszen néha a szomszédok gondolatait is hallani, egy lépésekkel, ugrásokkal tarkított gyakorlatsorozat pedig lehet, hogy pár nap után a legtürelmesebb lakót is kihozza a sodrából. Szóval olyan helyiséget kell választani, ami a leginkább hangszigetelt és az edzéshez válasszunk olyan időpontot, amikor senkit nem zavarunk a pihenésben, alvásban.

+1 Ugye az sem mindegy, hogy mennyi hely van a tárolásra, a kisebb méretű eszközöknél ez nem jelent problémát, de a kardiógépek elég sok helyet foglalnak, ha pedig kisgyerek is van a családban, érdemes elzárni ezeket.

És most vegyük sorra a „kellékeket”. Az eszközöket természetesen annak megfelelően kell kiválasztani, hogy milyen mozgásformát is szeretnénk űzni, erősíteni akarjuk izmainkat, zsírt akarunk égetni vagy csak át akarjunk mozgatni a testünket egy kis jógával vagy pilatesszel. A szakemberek szerint edzéstől függetlenül ezek az alapvető eszközök, amik közül választhatunk.

1. A kezdőknek bőven elég egy pár kézi súlyzó, a haladóknak viszont már egy szett kell. Szerencsére már kaphatóak állítható darabok is.

2. Gumikötél és/vagy gumiszalag igazán hasznos, hiszen a megfelelő gyakorlatokkal minden izomcsoportot megmozgatnak. American Council on Excersie szerint érdemes a gumikötelet és a kézi súlyzót is használni az otthoni gyakorlatok során. Hogy pontosan milyen termék illik hozzánk, az nagyban függ az edzettségi állapotunktól illetve attól, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé. Ha 12 ismétlés után sem érezzük, hogy sikítoznak az izmaik, akkor a kézi súlyzó túl könnyű, ha pedig csak 3 ismétlésre vagyunk képesek, akkor bizony túl nehéz. A gumiköteleknél gyakran színnel jelzik, hogy mennyi erőt kell kifejteni, nézzük meg a leírást, hogy a mi edzettségi szintünknek melyik felel meg.

3. A fitneszlabda ugyan sok helyet foglal, de ki lehet vele váltani a padot, és a széket sem kell átcibálni a fél lakáson. Aki pedig akar, rá is ülhet, ez jót tesz egy irodában töltött nap után.  Ebből egyébként nem mindegy, hogy mekkorát veszünk, az American Council on Excersie ajánlása szerint 152 cm-es magasság alatt  45 cm-es labdát kell választani, 152 cm és 170 cm között 55 centimétereset, 170 cm és 190 cm között 65 centimétereset, 190 cm felett pedig 75 centimétereset. Fontos a lábunk hossza is. A legjobban úgy tudjuk megállapítani, hogy megfelelő méretet választottunk, ha ráülünk a labdára. Amennyiben a combunk és a lábszárunk 90 fokos szöget zár be, jól választottunk.

Fotó: Stockfresh

4. A szivacshenger bemelegítéshez és edzés utáni nyújtáshoz is jó. Ben Greenfield emellett még felülésekhez is ajánlja, alátámasztásként.

5. A kardiózáshoz szükséges eszközök kicsit többe kerülnek, mint az előbb említettek. Ugyan egy ugrókötéllel is tudjuk égetni a kalóriákat, de mennyivel menőbb már mondjuk egy elliptikus trénerrel, szobabiciklivel vagy futópaddal megszabadulni a felesleges kilóktól. Ne dőljünk be minden csodagépnek, egy kicsit nézzünk körül, mielőtt vásárolunk, így jó eséllyel nem egy újabb porfogóra vagy ruhafogasra költjük el azt a sok pénzt. Jó, egy kicsit olcsóbban megúszhatjuk az életmódváltást, ha nem az üzletekből szerezzük be a legeslegújabb gépet, hanem szétnézünk a Vaterán vagy az apróhirdetések között. Ha tehetjük, próbáljuk ki ezeket még a helyszínen. Tegyük hozzá, olcsó húsnak általában híg a leve, így ha szeretnénk, hogy a szobabiciklinket évekig tekerhessük, akkor mélyebben kell belenyúlni a pénztárcánkba.

+1. A medicinlabdáról sokan talán nem őriznek olyan jó emlékeket, de ha sikerül megszabadulni a gyermekkor démonjaitól, akkor ez is elfér kis házi edzőtermünkben.

Ben Greenfield szerint számoljunk azzal is, hogy egy pár év alatt biztos ráununk a gyakorlatokra, ezért lehet, hogy érdemes pár havonta újabb eszközöket beszerezni. Szerencsére van választék bőven. A technogym.com tanácsai szerint vásárláskor azt is nézzük meg, hogy kellően részletes leírást adnak-e az adott eszközhöz, elég felhasználóbarát-e a kézikönyv, és mennyire könnyen vehetjük fel a kapcsolatot a gyártóval vagy a forgalmazóval, ha bármilyen problémánk van, esetleg a gyakorlatokról szeretnénk kérdezősködni. Ja, és kerüljük azokat a gépeket, amelyek azt ígérik, hogy naponta csak pár percet kell használni, és hetek alatt csodálatos eredményeket érhetünk el.

Béres Alexandra szerint

...is főként pénztárca- és helyfüggő, hogy milyen eszközöket érdemes vásárolni. Egy jó kardiógép (szobabicikli, elliptikus futógép, futópad vagy taposógép) például nagyon hasznos tud lenni, és ha van pénzünk egy igazán jó minőségű termékre, akkor az egy egész életen át a társunk lesz. Jól jön a pad és a szabad súly is, hiszen ezekkel nagyon sok gyakorlat elvégezhető. A pénztárcabarát, valamint helytakarékos eszközökhöz tartozik a gumikötél, a medicinlabda, a kettlebell és a sparrowbag is, ez utóbbit mi is kipróbáltuk tavaly ősszel. Amennyiben pedig van egy kis szabad falfelület, érdemes beszerezni egy bordásfalat, sőt, egy tükröt is, hiszen így jobban tudjuk követni, hogy szabályosan végezzük-e a gyakorlatokat. És hogy kinek lehet jó alternatíva az otthoni edzés: Béres Alexandra szerint személyiségfüggő. Aki be tudja tartani a szabályokat, következetes, nyugodtan maradhat otthon, hiszen ezzel pénzt és időt is spórol. Aki viszont szeret társaságba járni, motiválja mások jelenléte és fél, hogy könnyen kizökkenti valami, akkor irány az edzőterem!

És hol lehet beszerezni a felsorolt dolgokat. Elsőre természetesen a sportáruházak (Hervis, Intersport, Decathlon) jutnak eszébe az embernek, ezeket a nagyobb bevásárlóközpontokban is meg lehet találni, és azért mindig van egy ember, aki tud nekünk segíteni a választásban. A márkáknak ugyan itt nem található meg a széles tárháza, de egy adott név alatt azért elég nagy a választék. Aki pedig kellően tájékozott és biztos a dolgában, az internetes rendelést is választhatja. (Az alábbi táblázatban az áruházak legolcsóbb termékei szerepelnek kerekített árral.)

  Kézi súlyzó Gumikötél Gumiszalag Fitneszlabda Fitneszszőnyeg Szobabicikli Futópad Taposógép
Hervis 700 Ft 4 000 Ft 2 000 Ft 2 000 Ft 3 000 Ft 42 000 Ft 150 000 Ft 70 000 Ft (mini: 15 000 Ft)
Intersport 1 000 Ft 4 000 Ft 3 300 Ft 4 000 Ft 6 000 Ft 43 000 Ft 140 000 Ft 90 000 Ft (mini: 16 000 Ft)
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.