5 budapesti randihely csóróknak

Szeptemberben és október elején még el lehet kapni pár olyan hétvégét, mikor nem esik, vagy nem fagy be az ember segge, vagyis nyugodtan lehet a szabadban romantikázni. Összeszedtünk pár budapesti szabadtéri helyet, ami ideális randihelyszín lehet, leginkább csóróknak.

Fátra tér

Igazi elsőrandis-romantikázós hely a Sas-hegyen, amit talán nem sokan ismernek. Igaz, sok ülőhely nincs, és ha más is van már a téren, akkor az megöli a romantikát, úgyhogy mázli kell hozzá, de egy hétköznap délután maximum a munkából hazaérkező, környéken lakók zavarhatnak be a taperolásba. Ha annyira csórók, hogy a tömegközlekedést választják, az Urániától induló 8-as busszal a Lejtő utcág kell menni, vagy 59-es villamossal a Farkasréti temetőig, ahonnan a Hegyalja úton egészen a nagyon meredek Liptó utcáig kell sétálni, aminek a végén ott lesz a Fátra tér. Csend, nyugalom, és hihetetlen panoráma, amiért még fizetni sem kell, mint például a Halászbástyánál. Van pad, szemetes, és néhány bokor is, ami igaz, hogy egy kicsit bezavar a kilátásba, de egy randin inkább foglalkozzanak egymással.

Filozófiai kert

Ez sem tartozik a legismertebb helyek közé Budapesten, pedig itt is van szép kilátás, és pont amiatt jó randihely, mert itt sem tolonganak az emberek. A Filozófiai kert a Gellért-hegy északi oldalán, a víztározó fölött található, pontosabban a Hegyalja út és az Orom utca közötti parkban. Szintén az Urániától induló 8-as, vagy a 112-es busszal lehet a legkönnyebben megközelíteni a Sánc utcai megállótól pár perc sétára található szoborcsoportot. A nyolc alakos szoborkompozíció 1977-ben, Japánban készült, és a műveket a főváros kapta ajándékba a művész, Wagner Nándor végakarata szerint. A belső körön Echnatont, Jézust, Buddhát és Lao-cet, valamint Ábrahám fekvőszobrát láthatjuk, kissé távolabb Ghandi, Dharma és Assissi Szent Ferenc életnagyságú szobrai helyezkednek el. Itt található még a Kilátókő-szobor is, ami Buda királyfit és Pest királykisasszonyt ábrázolja. Ha a szobrok történelmi háttere annyira nem érdekelné önöket, inkább taperolják egymást, vagy sétáljanak egy kicsit a parkban.

Gül Baba utca/Gül Baba türbéje

Gül Baba türbéje egy szép kis épület rózsákkal körülvéve, de sokkal izgalmasabb az odavezető Gül Baba utca, aminek már a neve is menő. Ez a macskaköves emelkedő a Rózsadombon található, nem messze a Margit-híd budai hídfőjétől, és leginkább vidéki kisvárosokban szoktunk hasonló utcákat látni. Romantikus, de lihegős séta vezet a török sírkápolnáig, ahova felérve végre lehet örülni annak, hogy vége az emelkedőnek, és igen, kitalálták, itt is tökéletesen lehet taperolni egymást, remélhetőleg zavartalanul.

Kopaszi gát

Kicsit kilóg az eddigiek közül, mert ez már elég mainstream helynek mondható, így tömegben sincs hiány, de azért bőven lehet találni eldugott zugokat. Belépő nincs, ellenben vannak padok, gondozott gyep, nyilvános WC, és néhány kis étterem is, ha annyira mégsem lennének csórók. Ha nagyon meleg lenne az idő, a bevállalósak belógathatják a lábukat a vízbe, de ne felejtsék el, hogy ez ugyanaz a Duna, amibe minden szennyvizünk belefolyik a városon belül. Ha nem akarnak a kemény padokon üldögélni, vigyenek magukkal pokrócot, amin kényelmesebben lehet egymással foglalkozni.

Károlyi-kert

Utolsónak maradt az egyetlen pesti helyszín, az V. kerületben található Károlyi-kert, a belváros legrégibb kertje. A török hódoltság után épült a telken egy barokk palota, amit 1768-ban gróf Károlyi Antal vásárolt meg. 1932-ben nyilvánították közkertté a területet, ahol ma játszótér, padok, kutyafuttató és szökőkút is van. A Múzeum körúttól pár méterre fekvő zöldterület nyugati oldalán található a Károlyi-palota, ami a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ad otthont. Ez sem egy tipikusan meghitt randihelyszín, mert senki nem keveredik szívesen viszonylag intim viszonyba a másikkal kutyasétáltatók és gyerekek előtt, de kézenfogva sétáláshoz ideális lehet.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek