Túlélni a Dukan-diétát

Olvasási idő kb. 7 perc

Élesben teszteljük a Dukan-diétát. Első hét: a módszer drága, de egyelőre tényleg működik.

A könyv elolvasása után éppen aznap kezdtem bele a Dukan-diétába, amikor megjelent a Dívány kritikája is a módszerről, és arra gondoltam, leírom a tapasztalataimat. A cél mínusz hat kiló, következzen a diéta első hete.

Pontosan aznap vágtam bele a diétába, amikor a Díványon megjelent a módszert (nem is annyira) finoman savazó cikk. Már csak este jutottam netközelbe, de az anyagban olvasottak nem tántorítottak el a kitűzött célomtól: Dukan-diétával lefogyni 6 kilót, és a módszer egyes elemeit felhasználva meg is tartani azt.

A kiindulás

Amikor belevágtam a kalandba, a 163 cm-es magasságomhoz pontosan 58,4 kg-ot nyomtam. Igen, valóban nem voltam kifejezetten kövér, de az a kis túlsúly a testem rettentő előnytelen helyein türemkedett ki:  a derekamon körben úszógumi nőtt, a combom megpuffadt, épp csak annyira, hogy – esztétikai sokkolás nélkül –- már nem tudtam felvenni egy rövidebb szoknyát, vagy sortot, de a mindennapokban (a bulis estéken pláne) a felkarom duzzadt-ernyedt eltorzulása zavart a leginkább. Aztán a nyaralásunk alkalmával készített extrém mennyiségű fotó már nem engedte tovább homokba dugni a fejemet...

Az előzmények

2009-ben – 15 hónappal az első után – szültem második gyermekemet. Mindkét terhességemet maximális odafigyeléssel kezeltem, meg is lett az eredménye: a 9. hónap végén 6 kg plusz, két makkegészséges csecsemő, kiinduló testsúly és zavartalan szoptatás.

A problémák ezután kezdődtek. A folyamatos babázás-otthon dolgozás-nem sportolás közepette az elmúlt három évben felszaladt összesen 6 kg. Január elején 60 kg-ot mutatott a mérleg. Ekkor a férjem – arra a (természetesen viccnek szánt) felvetésremre, hogy a gazdasági váság okozta anyagi nehézségek miatt majd a testemet fogom árulni, csak annyit kérdezett: „már úgy érted, hogy a szerveidet?”

Értem én a humort... de a célzást is, elkezdtem hát futni. Fél órát szántam a 3 perc futás-3 perc séta edzéstervemre, amely három hónap alatt heti körülbelül 4 edzéssel odáig fajult, hogy lefutottam a félmaratont (4 szigetkört). Fél év alatt összesen másfél kilót sikerült ledolgoznom, persze nyilván izmosodtam is. A korábban említett testrészek viszont nem lettek mutatósabbak.

Úgyhogy amikor anyósom születésnapom alkalmából megajándékozott a Dukan-diéta című könyvvel (...), majd három hétre rá mesélte, hogy ő már hat kilót fogyott a módszerrel, én is belevágtam.

Nyitó szakasz – támadás a kilók ellen

A Dukan-diéta lényege, hogy egy négy egyszerű szakaszból álló, életre szóló programmal segítse a fogyni vágyók életét. Összefoglalva a lényeget: az 1-7 napig tartó nyitó szakaszban pusztán fehérjét szabad fogyasztani (húsok, halak, zsírszegény tejtermékek rettentő sok folyadékbevitellel), az álomsúly eléréséig tartó Lépegető szakaszban naponként váltakozó kúrát kell tartani (egy tiszta fehérje nap, és egy zöldséggel dúsított nap), a Megszilárdító és Fenntartó szakaszról majd mesélek, ha már ott tartok.

Miután valóban elhatároztam magam, és az utolsó normális esténken két szelet tortával elbúcsúztattam az aranyéletet, nem esett nehezemre az első napot betartani. Reggel elindultam vásárolni: feltankoltam kóla lightból (Dukan nem azt mondja, hogy mindenképpen igyad, hanem, ha amúgy is szereted, akkor nyugodtan fogyaszd), vettem csirkét, amiből még reggel összedobtam egy jénaiban fokhagymával párolt sült hústt, és hoztam haza egy doboz tojást is. A sarki CBA nem bővelkedett a megengedett 0%-os (ez a zsírtartalomra vonatkozik) tejtermékekben, vagy zabkorpában (napi másfél evőkanál javasolt), így ezeket kihagytam. Amúgy elég ritkán eszem tojást, az üdítő változatosság megakadályozott abban, hogy kitépjem a gyerekek kezéből az isteni csokis muffint. A tojáshoz presszókávét ittam magában. Eddig hiába kerestem igazán zsírszegény tejet, de most, hogy vége az első öt napnak, és nulla eredménnyel bejártam egy Tescot és egy Auchant, utánanéztem a neten is, és látom, hogy létezik a Milli Life+-nak 0,5%-os zsírtartalmú teje. Nincsenek illúzióim az állagát illetően, de a kávéhoz jól fog jönni, felkutatom a beszerzési forrást.

Tízóraira és ebédre ettem a már említett sült húsból, uzsonnára és vacsorára még volt néhány főtt tojás, és megint csak csirke. Mindig ettem, ha úgy tartotta kedvem, így egész nap nem voltam éhes.

Dukan azt írja, hogy a fehérjéket tartalmazó élelmiszerek vízhajtó hatásúak. És tényleg, jön is a kényszer, az állandó szomjúság, csak inni, inni és inni szeretnék  Napi legalább három liter lecsúszik víz, gyógytea és édesítőszeres üdítő formájában – a kóla lighthoz még Sprite Lightot is vettem a Culinarisban. Emellett persze egyfolytában vécére járok.

Már második reggel fél kilót fogytam!!! 57,9-et mutatott a mérleg. Víz, vagy nem, fél éve biztosan nem láttam a bűvös hetes számot, úgyhogy totál letojtam, mi távozott a szervezetemből, és igazán lelkesen vágtam neki a továbbiaknak. Elindultam az Auchanba, gondoltam, ott csak találok 0%-os tejtermékeket. Hát nem igazán. Van ilyen, de az mind gyümölcsös, és elolvasva a tápértékes táblázataikat, egy merő szénhidrát mind, ez pedig a jelen diétában halálos méreg, ugyebár. Ugyanez a helyzet az 1,5%-os tejjel is. Kicsit bepipultam, hogy ezért autókáztam el odáig (belvárosi lévén, nem nagyon szeretek kocsiba ülni bevásárláshoz), de aztán megtaláltam a halas mélyhűtős pultot, és ott feltankoltam megengedett csemegékből: mirelit tenger gyümölcsei, kagyló, rák, meg ilyenek. Mindegyik egy vagyon.

A második napi ebédem tenger gyümölcsei fokhagymával, petrezselyemmel, sűrűn kevergetve, hiszen olaj (MÉREG!) hozzáadása nélkül készült. Nagyon finom lett. Megint csak készítettem néhány keménytojást, ha hirtelen megéheznék, vacsira bedobtam egy tonhal konzervet (saját lében) és kábé ennyi volt a napi menü.

A harmadik nap jött a hideg zuhany: 58,1 kg-ot nyomtam reggel. ÁÁÁÁÁ! Még jó, hogy Mr. Dukan már a könyvében felkészített erre a helyzetere, szerencsétlen módon pont ekkor jött meg nekem, ez pedig vízvisszatartással jár. Állítólag a végére duplán lejön rólam ez a súly, csak kitartás. Kisebb lelkesedéssel, de folytattam. Reggel – a gyors rántotta reggeli után - felvásároltam némi pulykasonkát, meg bresaolát (ez egy nagyon vörös, levegőn szárított sonka, ránézésre nulla zsír), és jött hozzá még egy kis Sprite Light méreg. Beszereztem a másnapi ebédet-vacsorát: egy friss tonhal steaket, és egy csomag friss rákot (ezt vacsorára terveztem, de végül úgy besonkáztam, hogy nem kívántam a herkentyűt). Ebédre a hétfői csirke maradványaiból falatoztam.

Negyedik nap reggelre megint megjelent a bűvös hetes a mérlegen, 57,6-ot nyomtam. Szuper!Aznap kerti partiba voltunk hivatalosak, ezért úgy döntöttem, napközben csak falatozgatok, este eszem nagyobbat a többiekkel. Volt itton sonka, tonhal konzerv, tojás, hát ilyeneket. A férjem megállapította, hogy a tonhal steak tovább jó, mint a rák, ezért ez utóbbit vittük magunkkal a sütésre. A házigazda alufólián elkészítette nekem, isteni is lett. Az első nagyobb kihívás ezen a napon ért: nem ihatok a többiekkel. Egy korty bort sem. Mondtam is, hogy én lehet, hogy hamarabb távozom a buliból, de nem így lett: rengeteg vizet ittam (pici citrommal ízesítve), talán a fogyás miatt érzett eufória – vagy valami hiánybetegség – teljesen felpörgetett, és tudtam tartani a többiekkel a tempót.

A nyitó szakasz utolsó reggelén, az ötödik napon 57,2 kg-ot nyomott a mérleg. Szuper-zseniális. A reggelim lágytojás fekete kávéval, és egy kis sonka. Jaj, ez nagyon finom. Ahhoz képest, hogy eddig nem különösebben szerettem a húst (két évig még vega is voltam régebben), egész jól csúszik, sőt... Rá fogok szokni. Ez egy kellemes szombati nap volt, amikor együtt ebédelt a család. Én megkaptam a tonhal steaket kérgesre sütve, belül szinte nyersen, sok friss borssal. Nagyon finomra sikerült. Kicsi sonkát nassoltam vacsorára is. De a helyzet az, hogy nem is vagyok éhes. Sokat iszom, ez is elveszi az étvágyamat, emellett Dukan azt mondja, hogy „amennyiben kizárólag fehérjét tartalmazó élelmiszereket fogyasztunk, elindul a szervezet ketontesttermelése, mely tartós teltségérzetet okoz”.  Lehet benne valami.

A nyitó szakasz egyenlege

A hatodik nap reggelén – alig mertem elhinni – 56,9 kg-ot mutatott a mérleg, ami másfél kiló mínuszt jelent az induláshoz képest. És éljen! Ettől kezdve minden második nap ehetek már zöldséget is!

Miután nem volt rajtam extrém fölösleg, ez a másfél kiló fogyás határozottan látszik. Leginkább a fejemen/arcomon/nyakamon veszek észre változást, de mintha a karom is egy kicsivel szebb lenne. A hasam még mindig löttyedt, de a gyomrom mindenképpen visszaugrott a helyére, így mégis látványos az eddigi eredmény. Isteni a közérzetem, bár az öt nap alatt időnként elképesztő fáradtság lett úrrá rajtam. Nyilván a szénhidrát hiánya, ehhez nem kell gasztroenterológusnak lennem... E tekintetben sokat várok a zöldséges napoktól, úgy tervezem, akkor elkezdem megint a futást is. Ebben az öt napban nem akartam tovább terhelni a szervezetemet, figyeltem rá, hogy sokat sétáljak, de annak nem volt értelme, hogy a futástól egy életre elmenjen a kedvem, mert energia hiányában majd' kiköpöm a tüdőmet.

Úgy érzem, hogy sokkal jobban nézek ki, magabiztosabb vagyok, örömmel öltözködöm reggel. Elővettem a régebbi gatyáimat, és tervezgetem, hogy mikor tudom majd begombolni őket.

Nagyon nagy bizalmat ad, hogy eddig is minden úgy történt, ahogy az a könyvben meg van írva. Dukan előre figyelmeztetett a nehézségekre is, így azok nemhogy visszavettek volna a lelkesedésemből, hanem éppen ellenkezőleg, lendítenek tovább.

Rengeteget költöttem a tengeri herkentyűkre, és a drága sonkákra. De én így jutalmazom magamat...

Aki olcsósítani szeretné a módszert, az kap tök jó mirelit halakat rendes áron, és szabad enni belsőségeket is (máj, szív, meg ilyenek), amik sokkal olcsóbbak. Az utolsó napon megtaláltam a sovány túrót is a Tesco polcain, ezzel a tejtermékek is bekerülnek az étrendembe.

Én ezt az első öt napot egy brutál bevezető szakasznak éltem meg, amikor igyekeztem a maximumot kihozni a dologból. Innentől viszont egy hosszabb folyamat következik, szeretném változatossá tenni az étrendem, hogy a sportolást is bírjam, és a szervezetemet se zsigereljem ki.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

nipe
nipe
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.