Akar húsz évvel tovább élni? Egyen sokkal kevesebbet!

Olvasási idő kb. 2 perc

Az emésztés túl sok energiát von el a szervezetünktől.

Negyven százalék. Ennyivel kell lecsökkentenünk a napi ételadagunkat, és akár húsz évvel is tovább élhetünk – nyilatkozta a Daily Mailnek dr. Piper, az öregedés és a táplálkozás összefüggéseit vizsgáló angol kutatócsoport vezetője.

Azt eddig is tudtuk, hogy túl sokat eszünk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy sok olyan élelmiszer van azok közt, amiket nap mint nap magunkba tömünk, melyek többet ártanak a szervezetünknek, mint amennyit használnak. Na de hogy az ételek ilyen komolyan befolyásolhatják a várható élettartamunkat, azt nem sokan gondolták volna. A University College London tudósai is akkor jöttek rá erre az összefüggésre, amikor a korral járó betegségek okai után kutattak.

Miután 40 százalékkal csökkentették a kísérleti patkányok napi ételadagját, azok 20-30 százalékkal tovább éltek, mint egyébként. Ez emberi léptékre átszámítva kb. 20 évet jelent. Igaz, az étrendi változtatásokon kívül még speciális gyógyszerekkel is kezelték az állatokat, így még inkább meghosszabbították az élettartamukat. A kutatók remélik, hogy ez a módszer az embereknél is beválik majd, és a korral járó betegségeket – a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, a rákot és az idegkárosodást – is ki lehet védeni azzal, ha kevesebbet eszünk.

Az asztal bal oldalán lévő ételeket egy az egyben kihagyhatjuk az étrendünkből.
Fotó: Northfoto

Nagy Eszter Anna dietetikus, böjtszakértő szerint a kutatás eredménye egyáltalán nem meglepő, sőt teljesen logikus, hogy ha kevesebbet eszünk, tovább élünk. „Ez azért van így, mert az emésztés rengeteg energiát igényel. Ha sokat eszünk, akkor a szervezetünk nem a rengenerálódásra és az anyagcserére fordítja az energiáit, hanem arra, hogy megbirkózzon az ételekkel. Persze az sem mindegy, miből eszünk kevesebbet. Ha állati fehérjékből és húsból, akkor egyértelmű, hogy sokkal tovább fogunk élni. Egyrészt azért, mert ezeket nehéz megemészteni, másrészt azért, mert manapság rengeteg olyan anyagot tartalmaznak a húsok és a belőlük készült feldolgozott készítmények – felvágottak, virsli stb. – , amelyekkel a szervezetünk nehezebben birkózik meg. Tovább vannak a bélrendszerben, ott bomlanak, rohadnak, nagyon sokáig igénybe veszik a szervezetet. Ezért van az, hogy ha összehasonlítják a vegetáriánusok vagy a minimális állati fehérjét fogyasztók életkorát vagy betegségeit azokkal, akik rendszeresen, sok állati fehérjét esznek, akkor hatalmas különbségeket látunk köztük” – magyarázza a dietetikus.

A sok zöldség, gyümölcs fiatalon tart.
Fotó: Northfoto

Böjtöljön!

Ha nem is eszünk negyven százalékkal kevesebbet, legalább időnként iktassunk be egy-egy böjti időszakot, amikor a szervezetünk egy kicsit fellélegezhet. Mivel böjt alatt nem emésztünk, ilyenkor megtisztul, regenerálódik az egész testünk, és hihetetlen energiák szabadulnak fel belőle. Bár elsőre furcsán hangzik, ha kevesebbet eszünk, sokkal több erőnk, energiánk lesz, mint ha telezabálnánk magunkat. Ilyenkor nyáron simán beiktathatunk egy-egy zöldség-vagy gyümölcsnapot, ami egy kisebb böjtnek is megfelel. Fontos, hogy meglegyen a megfelelő rávezetés és levezetés: a gyümölcsnap előtt és után ne együnk állati eredetű fehérjéket. Csak könnyű ételeket – leginkább salátákat – fogyasszunk, és a böjt alatt mindig igyunk 2-3 liter tiszta vizet.  

Az angol kutatócsoport az öregedésért felelős gént is keresi. Abból indulnak ki, hogy a korral járó betegségekért nem más felelős, mint maga az öregedés. „Ha felfedezzük az ebben szerepet játszó gént, akkor késleltethetjük magát a folyamatot” – mondta a Daily Mailnek dr. Piper, a kutatás vezetője. Azt máris elérték, hogy bizonyos gének mutálásával meghosszabbították az élő szervezetek életét, sőt egy olyan káros mutáció hatásait is csökkenteni tudták, amelyik Alzheimer-kórt okozhat. Bár az eredmények nagyon biztatóak, dr. Piper azt is hozzátette, hogy a kutatás még csak egy évtizede tart, ezért még csak „elméleti” szakaszban van. Ha a gyakorlatban is működik a dolog, a hosszú élet egy újabb titkát sikerült megfejteniük.

Így egye magát fiatalra!

  • Fogyasszon nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt. Magas rosttartalmuk révén segítik az emésztést, vitaminjaik és ásványi anyagaik pedig megvédenek a betegségektől. A legjobb öregedésgátló a sárgabarack, a paradicsom, a tökfélék, a brokkoli és az áfonya.
  • Igyon naponta 2-3 liter tiszta vizet. A víz átmossa és hidratálja a szervezetet, ezért fiatalon tart.
  • A jó minőségű fekete és zöld tea, sőt kis mennyiségben a jófajta kávé is gátolja az öregedést, mivel antioxidáns tulajdonságuk révén megkötik a káros szabad gyököket. Ráadásul a teákban olyan hasznos ásványi anyagok is vannak, amelyek semmi másban nem lelhetők fel.
  • Egyen sok teljes őrlésű gabonafélét. A legjobb, ha párolva fogyasztja őket – a kölest, a búzát, a barna rizst. Minél hántolatlanabbak a magvak, annál jobban elősegítik, hogy a szervezet minél egészségesebben tudjon működni – mondja Nagy Eszter Anna dietetikus.
  • Mindig adja meg a módját az étkezéseknek. Egyen lassan, rágja meg jól a falatokat, és sose tömje magát degeszre. Így nem lép fel az ún. kaja-kóma – amikor hulla fáradt lesz evés után. Ha sokszor eszik keveset, a szervezetét nem terheli túl, így egész nap teli lesz energiával.
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

liz
liz
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.