Semmit nem érnek az anticellulitkrémek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szép nagy német fogyasztóvédelmi teszt bizonyítja, hogy a karfiolos bőrre bármit kenhetünk, az bizony úgy marad.

Meggyőződésem, hogy tavasszal a cellulit elleni krémeket keverő gépeket magasabb fokozatra állítják, annak ellenére, hogy évről évre kiderül, ezek a krémet szinte semmit sem érnek. A nők mégis megveszik, a kozmetikumgyártók boldogok, és a kör a következő tavasszal kezdődik előről

Mióta szembesültem vele, hogy a negyvenpár kilós kolléganőmnek is van cellulitisze, aki pedig kórházi turbóitalokat ivott, hogy hízzon, és hogy a napi 2 spinningórát lenyomó barátnőm combja sem makulátlan, a vesztesek nyugalmával szemlélem a helyzetet. Persze, lehet papolni a sportról – amelynek egyébként számos jó hatása van –, meg az egészséges étkezésről (mantra: semmi cukor, semmi fehérliszt, óvakodj mindentől, ami jó), de a megoldás valahol Isten kezében van.

Ennek ellenére évente megjelennek írások a legjobb anticellulitszerekről, de ezek egyik fele szimpla PR-ciikk, a másik fele meg körkép arról, mi kapható. Az igazság azonban ennél is hervasztóbb.

A német fogyasztóvédelmi lap, a Stiftung Warentest 300 nőt kért meg, hogy 4 hétig kenegessék magukat a különféle csodaszerekkel, majd publikálta az eredményt.  A krémek nagy része a koffeinnel operált, de vannak, akik az algára vagy a paprikakivonatra esküsznek. Közös hatásuk, hogy vagy a vizet távolítják el a szövetek közül, vagy a véráramlást segítik elő.

A tesztben 300,35-60 éves nő vett részt.. A kencék mindegyikét 30 nő tesztelte, ők írták le szubjektív tapasztalataikat a készítményekről. Az egyik lábra a valódi terméket kapták, míg a másikra sima testápolót, a vizsgálat elején és végén lefotózták őket. A tesztben természetesen egy bőrgyógyász is részt vett, de ez nem változtatott a siralmas eredményen: legyen drága vagy olcsó, a krémek annyit – vagy annyit se – érnek, mint a placebo termék.

Christian Dior Plasitcity Gel Lipo-correctour Anti Cellulite 200 ml, 10-12.000 Ft

Az ígéret szerint „már négy hét alatt látható hatást lehet vele elérni, és jelentősen javul a narancsbőr”, a nők azonban nem ezt tapasztalták. A hatásosságra mindössze 1,8 pontot adtak, a felkenés utáni érzésre pedig 1,7-et.

Loreal Paris Perfect Slim Pro narancsbőr ellen 150ml, 5830 Ft

A német piacon 15 euróért kapható termék itthon nem olcsó, sőt a felső-közép kategóriába került. A 14 nap alatt csodás változásokkal kecsegtető golyós masszírozóval ellátott termék azonban ennek ellenére sem tudta beváltani, amit ígért, mindannyiunk legnagyobb sajnálatára. A nők nagy része a masszírozófejre panaszkodott a legtöbbet, ezzel 1,9/1,9 pontot kapott.

Tavaly debütált a Nivea csodaszere, a Nivea – Good bye cellulite 200ml, 2850 Ft

Az L-carnitinnel megspékelt termék nagyon jó marketingeseket használ: „Bizonyított eredmény: 2 hét után a bőr felszíne láthatóan tónusosabb és simább lesz. 4 hét után a mélyebb cellulit jelei is láthatóan csökkennek”. Ha ez nem lenne elég, azt is ígérik, hogy masszírozni sem kell magunkat a látható hatáshoz, így is működik a termék. Ez már maga a mennyország, gondolnánk, ha a tesztelők szerint hatásos lenne a termék, ám mindössze 1,7 pontot kapott. Sokak szerint ráadásul büdös, mások arra panaszkodtak, hogy nehezen szívódik fel.

DM – Balea Cellulit gél-krém 200 ml, 999 Ft

„Látható változás, már egy hónap után jelentősen javul a bőr állapota" – ígéri a felirat. Az in vitro tesztek biztos beváltak, a nők viszont 1,6/1,9 pontot adtak a krémzselének.

Frei Cellulite masszázsolaj 100 ml, 3000 Ft

„Láthatóan feszesebb bőr és kötőszövet, már rövid idő alatt is" – ígérték a használónak, ám a tesztelők nem voltak sokkal elégedettebbek mint a többi termékkel. Azt többen hangsúlyozták, hogy ezt legalább könnyen lehetett felkenni, és gyorsan felszívódott, ezért 2,4/1,9 pontra értékelték a krémet.

Florena Cellulitisz krémgél 200 ml, 2000 Ft körül

„A narancsbőr látható tünetei négy hét alatt csökkennek" – mondja a termék gyártója, a nők azonban nem így látták. 1,7/1,8 pontjával pontosan ugyanott van, mint a Dior kence. Legalább azzal vigasztalhatja magát a vásárló, hogy ez jóval olcsóbb volt.

Garnier golyós masszírozó kezelés problémás területekre 125 ml, 1820 Ft

A Garnier nem kispályázik, már 8 nap alatt látható változást ígér. A boldog tesztelők sajna nem így látták. A golyós adagolóból a termék egy része ráadásul kifolyt, ettől egy csomó anyag pocsékba ment. A nyaralás előtt használandó krém ráadásul ragadt is, így mindössze 1,8 pontot kapott mind a hatásosságra, mind a használatra.

Ha mindenképp tenni akar valamit a tornán kívül, akkor kávézaccot keverjen el olivaolajjal, és azzal masszírozza át a testét. Ez is lesz legalább olyan hatékony, mint a többi krém, és tuti olcsóbb.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.