Ha petevezetékre vágyik, forduljon a cigány konyhához

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A cigány konyha leginkább alapanyagaiban különbözik a magyartól, olyat is felhasználnak, amit mások soha.

Budapesten jelenleg úgy húsz darab lakásétterem létezik, mivel elég nehéz őket összeegyeztetni az ÁNTSZ törvényeivel. A Romani Platni sem klasszikus lakásétterem, hiszen egy héten két napra alakul át ifiházból lakásétteremmé, hogy a kilencedik kerületben megtudhassuk, mit ettek a cigányok száz évvel ezelőtt. Azt már a menüből kikövetkeztettük, hogy többek közt olyan dolgot, amit a legtöbb kultúrában a kutyának adnak, ezért ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy megízleljen egy jó kis sertés-petevezetéket, annak a két hónapja létező Romani Platniig kell elmennie, ahol az étel mellé az antidiszkriminiáció-adagját is megkaphatja.

Galéria ikon

14

Galéria: Romani Platni
Fotó: Szécsi István

“Ez alapvetően egy szociális vállalkozás, egy antidiszkriminációs főzőcsoport, ide napközben kamasz gyerekek járnak. Az a fő program, hogy olyan emberek is idejöjjenek, akik még nem találkoztak a cigány kultúrával, és megmutassuk nekik, milyen sokszínű ez” – mondta a csoport vezetője, Orsós Sándor, aki mellesleg főszakácsként is funkcionál. Orsós végre jó oldalról közelíti meg az antidiszkriminációt, mert lehet itt hangosan zenélni, és nagy plakátokat gyártani, a jó étellel és minőségi vendéglátással egyik sem veheti fel a versenyt.

Mert hogy a Romani Platniban jó ételek és minőségi vendéglátás van, még akkor is, ha a megkóstolt ételek a nevük alapján sokkal egzotikusabbnak tűntek. “A cigány konyhának az egyszerűség az alapja. Tartalmasak, laktatóak, az egésznek tiszta az ízvilága: ami édes az édes, ami sült az sült. Nagyon sok szál jön a magyar konyhából, leginkább az alapanyagok használatában tér el. Vannak olyan húsfélék, amiket a nem cigány emberek nem használnak, a cigányok viszont előszeretettel teszik, például a belsőség. Minimális alapanyagból állnak az ételek” - tette hozzá Orsós, aki még otthon tanulta meg a cigány ételek elkészítését.

Galéria ikon

14

Galéria: Romani Platni
Fotó: Szécsi István

A rövid felvezető után előkerültek az ételek is, amiken laza négy órán keresztül dolgozott a személyzet, kellemes lecsószagot adva a Tűzoltó utca egy részének is. A muzsgyej frissen sült bodaggal nevű fogás muzsgyej része gyakorlatilag paprikázott, némi fokhagymával turbózott sült szalonnát jelent, a bodag pedig a házi kenyeret, aminek szokatlanul kemény és vastag héja alatt meglepően puha, tunkolásra tökéletesen alkalmas tartalom került elénk. Itt jöttünk rá, hogy az egyszerűség tényleg nem vicc, mindenféle frazír nélkül kaptuk meg az egyébként nagyszerű húsos sült szalonna ízt. Az már itt eldőlt, hogy a Romani Platni felhozatalát semmiképp se egy túl jól sikerült este után próbáljuk ki, mert jó eséllyel már a főfogástól kiborul a másnaposan leginkább junkfoodhoz szokott gyomrunk. Azt előre vetítjük, hogy a három fogás (már ha a felszolgált alkoholt nem számítjuk be negyediknek) közül a muzsgyej a legvonzóbb étel, de személyes tapasztalataink szerint azért érdemes megvárni vele a legkeményebb nyári hőség lecsengését.

Galéria ikon

14

Galéria: Romani Platni
Fotó: Szécsi István

Ezután következett a legizgalmasabb fogás, a malactartó libás krumplival. Ebből a malactartót értettük előre is, az a petevezeték, amit lecsós ízesítéssel szolgáltak fel, a libás krumpli viszont valójában főtt krumpli, némi sóval. A malactartóból a lényeg inkább érdekes, mint élvezetes - egyszer érdemes kipróbálni a sertés-petevezetéket is, de sajnos/szerencsére ennek a belsőségnek nincs különösebben karakteres íze. Olyan íze van, amilyet adnak neki a fűszerezéssel, elkészítéssel, mivel mi lecsósat kóstoltunk, nem volt okunk panaszra. A petevezeték magában minden szempontból az ehetőség terén szintén felemás megítélésű pacalra és zúzára emlékeztet, de valamivel könnyebben rágható, ráadásul az embert a fogyasztása közben hasonló rakendrol életérzés kapja el, mint amikor kakasherét ízlelget.

Galéria ikon

14

Galéria: Romani Platni
Fotó: Szécsi István

Hátra volt még a zsurmó, aminek a receptje voltaképpen kenyér még több kenyérrel: a nyújtott tésztára szórnak némi morzsát, leöntik cukorsziruppal, és a tetejére tesznek némi barackot. Az egész állaga a túrós tészta gyerekváltozatára emlékeztetett a nagyon édes íz miatt, de édességrajongó kollégánk annyira elégedett volt vele, hogy elmondása szerint akármennyit megenne belőle.
A végén a ráadásnak felszolgált tepertős csokoládé igazi különlegesség volt: kuriózumnak egyszer jó, de azért jogos, hogy ennek az ízkombinációnak nem lesz olyan karrierje, mint a meggy-mák vagy narancs-csokoládé párosításoknak. Mivel ez az estét társszervező társaság hangsúlyozottan különleges és egyedi ajándéka volt, ezért nem is képzi részét a klasszikus roma ételeknek, de ezt valószínűleg egy roma sem bánja különösebben.

Galéria ikon

14

Galéria: Romani Platni
Fotó: Szécsi István

Ha úgy vesszük, csalódás is lehet a cigány konyha, mert mi valami igazán megdöbbentőre számítottunk, amihez képest egy teljesen átlagos kiadós vacsorát kaptunk. Ennek ellenére is érdemes kipróbálni, mit tud adni a Romani Platni, akár azért, mert jobban meg akarjuk ismerni a roma kultúrát, akár azért, mert egyszerűen csak éhesek vagyunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

f.ádám
f.ádám
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.