A borotválkozás legfőbb szabályai nőknek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az égető érzés, a kis piros pötty és a benőtt szőrszálak mind annak a jelei, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk.

Ugyan mostanában szinte mindennap esik az eső, azért itt a nyár, vagyis aki eddig nem is tette, az is beáll a lázasan csupaszítók sorába. Van, akinek a gyantázás fekszik jobban, de van, akinek nincs kedve megvárni, amíg a szőrszálak elég hosszúak lesznek, és pepecselni sem szeret túlzottan, ezért inkább borotvát ragad. Igen ám, de az égető érzés, a kis piros pöttyök és a benőtt szőrszálak az ő életüket is alaposan megkeserítik. Christine Galotti, a Schick Quattro for Women brandmenedzsere és Alison Macneil, a Skintimate brandmenedzsere szerint ez mind annak a jele, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk.

Hab vs. gél

Borotválkozni zuhanyzás, illetve fürdés végén érdemes, hiszen ekkorra felpuhul a bőr és a szőr. Vigyázzunk arra, hogy a víz ne legyen se túl meleg, se túl hideg és a túlzottan kiázott bőr sem ideális a borotváláshoz. Mielőtt penge érné a bőrünket, mindenképpen kenjük be borotvahabbal vagy géllel. Hogy melyik a jobb? A szakértők szerint az utóbbi, hiszen sokkal jobban siklik rajta a penge, így talán vágások nélkül ússzuk meg a kalandot, és a szőrszálakat is jobban puhítja, ami szintén nem hátrány, a borotvának így kevésbé kell küzdenie, és talán tovább is bírja. Persze, ahány ház, annyi szokás.

Tusfürdő, balzsam jöhet, a szappan felejtős

Bár most már nőknek is gyártanak borotválkozáshoz szükséges készítményeket, sokan gondolják úgy, hogy nem feltétlenül kell megvenni a csajos cuccokat, a férfiaknak szánt termékek is megfelelnek. Persze ezzel nem mindenki ért egyet (lásd keretes írásunkat). Az ott felsorolt indokok mellett az illat miatt is lehet kicsit ciki az utóbbi megoldás, de a minél kisebb fokú irritáció miatt egyébként is érdemes illatanyagtól mentes készítményeket használni. Ha nem akarjuk, hogy a bőrünk kivörösödjön, akkor kerülni kell mindent, ami szárít vagy irritál, tehát mondjuk alkoholt vagy mentolt tartalmaz. Ha pedig se közel, se távol nincs borotvahab, akkor a tusfürdő és a hajbalzsam is megteszi. Nem, a szappan nem jó, hiszen ez is nagyon szárítja a bőrt. Aki pedig a teljesen természetes módszerekben hisz, nem árt, ha beszerez pár banánt.

Fel vagy le?

A két márka szakértői szerint érdemes olyan borotvált választani, amelyiken krémező csík van. Igaz, saját borotvatesztünk szerint azért még van hova fejlődni. Hogy kinek mi a legmegfelelőbb típus, azt sajnos ki kell tapasztalni, elvileg minél több a pengéje, annál jobb.  Átmeneti megoldásként sokan a férfiborotvákat ajánlják, de erről megoszlanak a vélemények. Hogy milyen irányba borotválunk, ránk van bízva. Tény, hogyha a szőrnövekedéssel ellentétes irányba húzzuk a pengét, az sokkal hatékonyabb, ha viszont így kellemetlenül ég a bőrünk, akkor marad a másik irány. A Wilkinson szerint a hónaljnál alulról felfelé érdemes szőrteleníteni.

Ne legyen lusta és ne kapkodjon!

Ne legyünk lusták, minden húzás után öblítsük ki a borotva fejét egy kis vízzel, így nem ragadnak bele a szőrszálak és nedves is marad. És ami nagyon fontos, ne siessünk, ne kapkodjunk, mert annak sok kis vágás, piros folt lesz a vége: csak lazán és könnyedén! Legyünk nagyon óvatosak a bokánál és a térdeknél, ez utóbbit hajlítsuk be, így sokkal könnyebb dolgunk lesz. A borotválkozás ugyan már önmagában is felér egy hámlasztással, így nem kell naponta foglalkozni ezzel, de egy héten egyszer mindenképpen ajánlatos eltávolítani a szárazabb bőrréteget, így a szőrmentesítés is problémamentes lesz.

Aszprinnel a piros pöttyök ellen

Miután pedig kikászálódtunk a fürdőkádból, kenjük be a lábunkat némi alkoholmentes testápolóval vagy olajjal, így az kellően hidratált, sima és fényes lesz. Ez különösen azoknál fontos, akiknek száraz a bőre, ugyanis - ez személyes tapasztalt -, a lustaságnak, az elsumákolt krémezésnek sok piros pötty az ára. Az internetet böngészve egyébként egy elég érdekes módszert találtam arról, hogyan lehet kezelni a borotválkozás után kialakuló „vörös kis puklikat”. A Cosmetics Cop szerint ha a boltban nem találunk megfelelő terméket, vegyünk egy-két szem aszpirint, egy kicsi glicerint és némi vizet, majd a keverékkel kenjük be a gyulladt területeket. Ha ez nem jön be, akkor használjunk kortizontartalmú kenőcsöt, de ezzel nagyon csínján kell bánni.

Búcsú a pengéktől

És hogy mikor kell megszabadulni a borotvánktól? Elvileg ez attól függ, hogy milyen gyakran használjuk, de öt alkalmat mindegyiknek ki kell bírnia. A Wilkinson szerint azzal is meghosszabbíthatjuk az élettartamukat, ha nem törülközővel vagy zsebkendővel tisztítjuk ezeket. Ha a penge egy kicsit is tompának tűnik, és már nem borotvál olyan jól, akkor egyértelmű, hogy mennie kell.

A kozmetikus véleménye

Szabó Hajnalka, NIVEA Szépségpont kozmetikusa mindenkit megnyugtatott: aki nem bírja a
gyantázást, természetesen használhat borotvát is, de nem ez a legjobb módszer, hiszen a
borotva megerősíti a szőrszálakat, nyáron a napsütés miatt pedig eleve is fokozott a szőrnövekedés.

Számos egyéb módszer létezik a szőrtelenítésre mint például krémek, habok, hideggyanta, vagy a tartós eredmény elérésére használt villanófény vagy lézer. A gyantázást érdemes már télen elkezdeni, így a nyári időszakra elgyengülnek, kikopnak a szőrszálak, bőr kevésbé lesz érzékeny, irritált. Aki nyáron mégis borotvál, annak azt javaslja, hogy közvetlenül borotválás után ne menjen napra mert az a bőr foltosodásához, pigmentálásához vezethet, ami sajnos visszafordíthatatlan.

Ha valakinek a borotválástól, gyantázástól érzékeny a bőre és kipattogzik, akkor használjon
szenzitív szőrtelenítő krémet. A férfi borotválkozó termékekkel pedig csínján kell bánni,
hiszen más a férfi bőr felépítése, így könnyen lehet, hogy a nekik szánt készítményekben
található hatóanyagok irritálhatják a nők bőrét. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a
termékeket az arc és nem a hónalj, a láb vagy az intim területek borotválásához fejlesztették
ki. Szerencsére a drogériákban bőven találhatunk olyan borotvahabokat, zseléket, amelyek
kifejezetten nőknek készültek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.