Így élje túl az osztálytalálkozót!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rúgjon be, készüljön rá hónapokig, vagy csináljon belőle viccet, hisz csak a lusták és antiszociálisak nem jelennek meg egy ilyen jeles alkalmon!

Nyár eleje van, eljött az 5 és 10 éves érettségi- és mindenféle osztálytalálkozók ideje: ez egyfelől jó, mert végre megnézhetjük, kiből mi lett, másfelől végtelen stresszforrás: kik ezek az emberek? Hogy néznek ki? És mi hogy nézzünk ki? Mit mondjunk? Ha valami nem jött nekünk össze az elmúlt 5 évben, elmondjuk? Vagy vágjunk fel? Egyszerűen csak rúgjunk be és hazudjunk, úgyis mindegy? Íme, néhány szubjektív vélemény, ami segíthet eligazodni, illetve pár tipp az osztálytalálkozó túléléséhez!

„Én úgy élem túl őket, hogy tök jól érzem magam rajtuk. Sose értettem, hogy mi baja van az embereknek az osztálytalálkozókkal, vagy ha baja van elvileg mindenkinek, akkor miért jár el mégis az emberek többsége. Engem őszintén lenyűgöz/szórakoztat, ha látom, hogy mi lett azokból az emberekből, akiket 15-20 éve ismertem, akkor is, ha már akkor se voltak szimpatikusak” – írja Eivissa, akivel csak egyetérteni tudunk: tényleg nagyon érdekes, ki mennyit változik az évek során, ugyanakkor a gyomorgörcs is érthető. Nem mindenkinek móka-kacagás a gimnázium, és nem mindenki olyan szociális lény, mint Eivissa. Tehát nézzük, hogy próbálják a görcsösebb emberek túlélni az érettségi-találkozókat.

Nem megyek el, és kész!

Valóban, ha problémát okoz a múlttal való szembenézés, a legegyszerűbb megoldás, ha nem megyünk el az osztálytalálkozóra. Na de akkor simán lemaradhatunk esküdt ellenségünk 40 kilós hízásáról, a volt eminens alkoholizmusáról, pár válásról, ami mellett a mi nyomorunk eltörpül. Vagy simán kiderülhet, hogy mindenki jófej, és régi-új barátokra lelhetünk, amit nem érdemes kihagyni. Szóval ezt a radikális megoldást csak akkor válasszuk, ha biztos nem érdekel, kikkel töltöttünk 4 évet összezárva.

Persze az is indokolhatja a távolmaradást, ha a szervezés annyira botrányos, hogy az élettől elmegy a kedvünk: „A gimisekkel nagyon jóban vagyok, de most szervezik az áltisis osztálytalálkozót, és a hidegvíz ver tőlük. Sikerült a Balaton Sound kellős közepére szervezniük, ráadásul már 3 hónapja elkezdték a dolgot a Facebookon, és minden nap iszonyú kínos fotók kerülnek fel rólam a csoport falára. És az unatkozó gyerekes anyukák ott trécselnek egész nap, egy ideig széjjel szpemmeltek a baromságaikkal. Annyira megutáltam őket emiatt, hogy az büdöskurvaélet, hogy nem megyek el!” – írja T.

Elmegyek, de leiszom magam

Persze akár el is mehetne és jól leihatná magát, de annak meg mi értelme? Az alkohol oldja a stresszt, meg minden, de lássuk be, elég kínos azt mutatni magunkból, amit részegen tudunk, ráadásul bármit mesélnek, jó eséllyel elfelejtjük másnapra. Szóval ez az opció szerintünk bukó, de az tény, hogy részegen az utolsó dolog, ami zavarni fog minket, az épp körülöttünk zajló osztálytalálkozó és az unatkozó gyerekes anyukák.

Jól felkészülök, hogy a legjobb formám mutassam!

Ez a legszimpatikusabb –és legértelmesebb– megoldás: ha kiderül a találkozó pontos időpontja, menjünk el ruhát nézni, vagy válogassunk össze két tetszetős szettet a szekrényünkből. Olyan ruhában menjünk a találkozóra, amiben jól érezzük magunkat, a saját stílusunknak megfelelő, tiszta és illatos – ha tehetjük, ne a munkahelyről egyből induljunk szórakozni, hanem otthon zuhanyozzunk le, öltözzünk fel szépen! Gondoljuk végig, mit akarunk elmeséln: pozitív dolgokat szedjünk össze. Ne azzal kezdjük, hogy kirúgtak és elváltunk, hanem mondjuk azzal, hogy két szép gyerekünk van, három diplománk, eddig jól kerestünk, vagy bármivel, ami nem depresszív. Nem ciki kicsit büszkélkedni, ahogy az sem, ha csak jó dolgokat tudunk felsorolni az életünkből.

Ha úgy érezzük, elmondhatjuk életünk kevésbé dicső pillanatait is, de azokba fölösleges belefeledkezni, igazából mindenkit csak annyi érdekel kábé, hogy élünk-e még, az osztálytalálkozó nem a mély beszélgetésekre megfelelő alkalom. Viselkedjünk illedelmesen a találkozón, hallgassunk meg másokat is, ne igyunk alkoholt – max egy keveset – és pár óra elteltével nyugodtan távozzunk, ha nem olyan kirobbanóan jó a hangulat, vagy eluntuk magunkat. Így van esélyünk kellemes élményként megélni a találkozót.

Na jó, persze minden igyekezetünk ellenére bármikor simán elronthatjáka többiek az osztálytalálkozót: AD például az alábbiak miatt nem hajlandó soha többet osztálytalálkozóra menni: „Egyszer voltam a hét éves (?! milyen dátum már ez) osztálytalálkozómon, vidéken, a régi menza-ebédlőben, ahova már a volt lányosztálytársaim nagy része a gyerekeiről készült fotóalbummal érkezett, majd pár tojáslikőr után sugárban hánytak a miniatűr mosdókba” – írja AD. „Tavaly szeptemberben voltam a gimis osztálytalálkozómon, ott is voltak gyerekes fotóalbumok, sőt egy élő gyerek is, megszoptatva a romkocsmában, volt már elvált, meg egy leszolizott, kigyúrt idióta, aki ötpercenként megkérdezte, hogy én hány zsidót ismerek. De a legbénább a piás osztályfőnök volt, aki az alattunk járó évfolyamból választotta ki a nála 20 évvel fiatalabb gyermekei anyját és élete párját, együtt is érkeztek” – ad nyomatékot szavainak AD. Mélyen megértjük, miért nem kíváncsi senkire említett osztályokból.

Ha nincs mit mondani, hazudj, hisz vicc az egész!

Szintén járható út, ha úgy veszi az ember, hogy a találkozó egy vicc: csak sétáljon oda, abban, amiben épp van, és beszéljen hülyeségeket bármiről, ami épp eszébe jut. Így minden kiderül volt osztálytársainkról, amit csak akarunk, de attól nem kell tartani, hogy rólunk bármi kínos kiderül: valószínűleg annál kínosabb, mint amit állítunk, nem derülhet ki. „Mi két pajtásommal azzal a célzattal mentünk el az érettségi találkozónkra, hogy majd jól hülyére hazudjuk az egészet. Véletlenül volt pénzünk, ráadásul csak annyit akartunk, hogy felnagyítjuk kicsit a valóságot (írok az index zeneblogjára = én vagyok az index kultrovat vezetője), aztán végül kiderült, hogy teljesen felesleges hazudni, mert még a valóság is több, mint amennyit a többiek összehoztak. Persze így is el kell kerülni a kínos beszélgetéseket a jövőbeli tervekről, én a körkérdésnél azt mondtam, hogy szeretném pár éven belül annyira tönkretenni a szervezetemet, hogy kaphassak rokkantnyugdíjat” – írja F, aki valószínűleg elég jól érezte magát a buliban.

„Az én általános iskolai osztálytársaim közül asszem hárman vagy négyen lettek rendőrök, a többiek meg ilyen... szóval nem egy okos társaság, na. Én jöttem a névsorban a legvégén, és miután mindenki elmondta, hogy ellett kétszer, meg elvégzett egy szarpasszírozó szakmérnökit, valamiért azt éreztem, hogy viccel kéne elütnöm az egész dolgot, így a 'mit csináltál az elmúlt években?' kérdésre azt válaszoltam, hogy kábítószert árulok a nyolcban. Sajnos senki sem röhögött, ellenben valamelyik rendőr teljesen komolyan közölte, hogy ezt nem előttük kéne mondanom, de EZ EGYSZER MÉG NEM HALLOTT SEMMIT” – írja VÁ, aki szintén a poénkodásra ment rá.

Ön hogy viselkedik, ha osztálytalálkozóra kell mennie? Szavazzon, vagy mondja el kommentben, mit szokott csinálni 5-10 évente, ha előkerül a múlt: iszik, ruhát vesz, vagy bezárkózik? Vagy valami egészen mást?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.