Varázsoljon fillérekből édenkertet

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs mese, ilyenkorra már a legmegátalkodottabb természetkerülők is hajlandóak kiülni a teraszra, vagy erkélyre. Ha az azonban egy lehangoló bútorraktár, akkor sietve visszamenekülünk a szobába, és akkor nesze neked természet. Megmutatjuk mi kell egy hangulatos erkélyhez.

Amikor az ember rájön, hogy a teraszon vagy erkélyen csak pókháló, lehullott falevelek, kopott festék és pár régi borosüveg árválkodik, szemben az IKEA katalógus csilli-villi képeivel, akkor enyhén letargiába esik. Aztán jó esetben jön a felfelé ívelő szakasz: a takarítás, az ötletelés, majd a kézlegyintés, hogy á, úgyis túl drága lenne, meg nekünk különben se lenne olyan, mint a képeken, és egyáltalán: minek, ha úgyis csak bagózni ülünk ki, arra meg jó lesz a szakadt régi szkájfotel idén is.

Na, most ebből annyi igaz, hogy teljesen olyan tényleg nem lesz. Mert nem áll ott egy fotós, meg az asszisztens a derítővel, és nem helyez a stylist egy pont olyan színű takarót a székre mint amilyen a pohár meg a szalvéta, és még a nap se süt úgy nálunk. Ha ezt belátjuk, akkor viszont lehet egy élhető erkélyünk, amelyen még jól is érezhetjük magunkat, és még a gatyánkat sem kell rákölteni.

1. Milyen legyen a stílusa?

A legfontosabb egy jó koncepció, amiben az szerepel, hogy milyen stílusban, mennyi pénzt rááldozva, milyen célra alkalmas teraszra vagy erkélyre vágyunk. Van, aki csak kiülni akar és olvasgatni, más mini kiskertet hozna létre, és van, aki partihelyszínnek használná. A lehetőségek és a méretek száma végtelen, de nem mindegy, hogy az indiai stílus áll-e hozzánk közel, vagy a minimalista szürkeség ragad meg. Érdemes végiggondolni, hogy a mindennapokban ki tudjuk-e használni a teret, vagy csak hétvégén üldögélnénk egy kicsit kint, szeretnénk-e ott spájzot, vagy más tárolóhelyet is berendezni, elfér-e ott a fregoli, hogy ruhánk napon száradt illatú legyen?

Galéria ikon

11

Galéria: teraszok
Fotó: Pinterest

2. A falak színe

    Ha jól választjuk ki a fal színét, máris nyert ügyünk van. Fehértől a feketéig bármilyen színben lehet gondolkodni, de érdemes odafigyelni rá, hogy szmogos helyen 2-3 évenként érdemes átkenni a falat. Azzal, hogy a barkácsáruházakban és festékszaküzletekben szinte bármilyen színt ki lehet kevertetni, a lehetőségek száma ijesztően megnő. Ha ezt választjuk, írjuk fel, milyen festék hányas számú árnyalatát alkottattuk meg, és érdemes egy kisebb mennyiséget tartalékolni is, ha valahol majd javítani kéne. Alapesetben a fehér a jó megoldás, ilyenkor akár meszelni is lehet, és a stílusokat is jobban tudjuk variálni. Persze, nem feltétlenül kell a falaknak egyszínűnek lenniük, akár  color blockingban is gondolkodhatunk. Érdemes lemosható festéket választani, de a normál is jól letörölhető szivaccsal - ha nem rücskös a fal. Ha van fémkorlát, akkor azt is érdemes felújítani. Ma már vannak egy rétegben rozsdairtó és fedő festékek. Akár sprével is le lehet fújni a korlátot, de gazdaságtalanabb és drágább, viszont egyszerűbbnek tűnik.

    3. Padozat

    Kő, fa, műfű, beton? A legtöbb teraszon vagy erkélyen járólap, vagy az ezer éves cementlap van. Ezek hamar koszolódnak, de sebaj, mert gőztisztítóval percek alatt újjá lehet varázsolni. Lustábbak fel is csiszoltathatják a cementlapokat, vagy akár gépet is bérelhetnek e célból. Még lustábbaknak, és jó méretű erkéllyel rendelkezőknek ajánlott az 50x50-es fa járólapok beszerzése, ezek különböző minőségben darabonként kb. 500-2000 Ft közt szerezhetőek be. A műfű is jó megoldás lehet – minőségtől függően néhány évet kibír, én télre felszedem. Előnye, hogy egy ülőpárna vagy egy babzsákfotel segítségével máris be van rendezve az erkély, a füvön meg jól esik mezitláb járni.

    4. Növények vagy sem?

    Szereti a növényeket? Remegve várta a tavaszt, hogy végre felhozhassa az átteleltetett muskátlikat? Vagy épp ellenkezőleg, megőrül ha bárki a gazokról beszél? Ha nem szereti, nem kell erőltetni a növényzetet, anélkül is lehet hangulatos egy erkély. Ha kedveli őket, akkor a faltól az erélykorlátig számos lehetőség van a növények tárolására. A falra akasztott virágok nem vesznek el a térből, és ha jól választjuk meg a színeket, igazán üde látványt nyújtanak. Ha nincs keret új virágtartóra, érdemes megnézni a bolhapiacok választékát, a szocialista időkből származó retro fém tartók színesre lefújva üde színfoltjai lehetnek a terasznak.

    Szerencsére manapság annyi stílusban és formában lehet cserepeket kapni, hogy csak idő és pénz kérdése, hogy megtaláljuk az igazit. Locsolókannáért az IKEA-ba kell menni, a fehér kanna 95 Ft, de cserepekből nincs akkora választék. A Bricostore-ban viszont hihetetlen mennyiségű kaspó, cserép és társai várják a zöldre éhes tömeget. Igaz, egy jobb cserép nem olcsó, de 800 forintért szép – már amennyire a műanyag szép lehet –, színes kaspókat lehet kapni. Érdemes olyat választani, ami képes vizet tárolni, így a nyári meleget jobban átvészelik a növényeink.

    5. Bútorok

    10000-től több millióig tobzódhatunk a bútorok között, és akkor még nem beszéltünk az aukciós oldalakon pár száz forintért, vagy lomtalanításból ingyen szerzett székekről, asztalokról.

    A nagy kérdés, hogy állandó jelleggel használnánk-e a bútort, vagy el kell tudnunk pakolni ősszel? Ettől függően érdemes összecsukható darabokat vásárolni. A választék tényleg hatalmas, bár a fa-fém kombót, illetve a pesti kertvárosi cukrászdákra hajazó darabokat érdemes kihagyni, vagy legalább átalakítani. Ez lehet festés, mozaikozás, de akár egy terítő is hatalmas változást tud okozni a kinézetben. A lécekből összerakott asztaloknak két hátránya van: az egyik, hogy a lyukak pont akkorák, hogy folyton leesik valami, a másik, hogy nincsenek általában lepácolva, így ezt meg kell tennünk. Cserébe viszont olcsók és mindenhol megvásárolhatóak.

    Akinek nem süti egész nap az erkélyét a nap, vagy nem esik be az eső, az választhat fonott székeket is, de ezek elég hamar kifakulnak és tönkremennek, na meg mindenhová beakadnak azok a fonott vesszők kiálló végei. A fém csak mazohistáknak való, főleg ha napra kerül, ezért vagy rakjuk árnyékos helyre, vagy felejtsük el. A műanyag ilyen szempontból nem rossz választás, ha jó minőségű, akár 30 évig is kibírhatja: nekem van egy öröklött darabom, ami a mai napig állja a sarat, és akárcsak az NDK turmixgép, állni is fogja  még egy darabig.

    A polc jó ötlet, és ha van hely, nagyon javasolt is: mehet rá a konzerv, macskaalom, befőtt, de akár a gumicsizmák vagy téli cipők is elvannak itt. Talán nem eretnek gondolat a fregoli, a felhúzható változat helyet nem foglal, viszont sok helyet szabadíthat fel egy kis lakásban.

    Praktikus dolog a láda, amin egyrészt ülni lehet, másrészt bármit bele lehet suvasztani. Kapható műanyagból, fából vagy akár fémből is, de egy régi darabra is érdemes lecsapni, és kicsit felturbózni, ha valaki szanálna a családban. Ha pedig van valahonnan egy kiselejtezett raklap, vagy éppen kettő, akkor abból csodás dolgokat lehet összehozni, készülhet belőle növénytartó, kanapé, heverő, vagy akár polc is.

    Ha nagyon kevés a hely, létezik ma már korlátra akasztható és lehajtható asztal is, ez pont arra jó, hogy rárakjunk egy könyvet vagy a reggeli kávét. Érdemes végiggondolni a napvédelmet is, a napernyők mellett (1000-100000 Ft) már léteznek kifeszíthető napvédő fóliák több színben is, de lehet méretre csináltatni árnyékolót is, igaz ezek nem olcsók.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.