Mit tudnak a BB-krémek?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2011 egyik legnagyobb durranást jelentették a BB-krémek, amiket olyan csodálatosnak kiáltottak ki, mintha megalkották volna a fiatalság elixírjét. Boldog, boldogtalan tesztelte őket, az eladások az égbe szöktek, és a nagy kozmetikai cégek is seperc alatt piacra dobták a saját terméküket.

Először a külföldi beauty bloggerek regéltek róla, aztán tavaly a hazai oldalakon is megjelent a  csodálatosnak kikiáltott BB krém. A név nem egy márkát jelöl, hanem a Blemish Balm vagy a Blemish Base rövidítését takarja. Ezek a krémek egyszerre fehérítenek, hidratálnak, nyugtatnak, pattanást tűntenek el, és még alapoznak is.

Története szerint a krém eredetileg Dél-Koreából érkezett, ahol már 20 éve kerül ki a gyárakból, de a sikeren felbuzdulva az európai cégek is lecsaptak rá. A Garnier, a Clinique a Vichy és az Esteé Lauder egyaránt a kence sikerét igyekszik meglovagolni.

A krémek általában fényvédőt, hidratálót, fehérítőt, ránctalanítót tartalmaznak, na és vitaminokat illetve antioxidánsokat. Mindenféle bőrre kaphatóak, a zsírostól a szárazig. Igazi nagyságuk abban rejlik, hogy valamelyest alkalmazkodnak a bőrszínhez, ezért csak néhány árnyalatban elérhetőek. Egy rétegben nem fednek úgy mint egy alapozó, de több rétegben használva jól fednek.

Nyáron különösen jól jön az enyhe fedés, így nem feltétlenül kell egy sötétebb árnyalatú alapozóra beruházni. A csodakrémek persze nem tudják mindegyik hatást a tökéletességig fokozni, a hidratáló krém, utána egy fényvédő majd egy alapozó kombó minden valószínűség szerint jobban hat, de azok, akiknek semmi kedvük vacakolni a rétegekkel, és sok pénzt kiadni a különféle arcápolókra azoknak tökéletes választás lehet.

Elisabeth Tanzi bőrgyógyász szerint az egész csak jól felépített marketing. „Semmi mágikus nincs a BB-krémekben, csak egy színezett hidratáló, ami néhány plusz jó tulajdonsággal rendelkezik.”

Miért kedvelt annyira a krém?

A Blemish Balm vagy Blemish Base névre hallgató krémek mutlifunkciósak, ezért felgyorsult világunkban jól használhatóak. A koreai lányok azért kedvelik, mert maszkhatás nélkül csinál egyenletes arcbőrt, és közben egy kissé fehéríti a bőrt. Ugyanezért kedvelt a világ számos más országában is.

Mit csinál pontosan?

Jól használható primerként, eltünteti a vörösséget ugyanakkor egyenletessé teszi az arcbőrt. Hidratálja a bőrt és fényvédőt is rejtettek bele. Néhány krémben heggyógyító, és ránctalanító összetevők is vannak.

Hogyan találom meg a számomra legmegfelelőbbet?

A legtöbb krémet különböző bőrtípusokra ajánlják, főleg a koreai krémekben van eltérő választék bőrtípus és probléma szerint. Mindenképp érdemes kipróbálni, hogy milyen a bőrön a színe, amely egy bizonyos fokig alkalmazkodik a bőrtónushoz, de nagy csodát nem érdemes tőle várni.

Hogyan kell használni?

A krémet reggel kell felkenni, akár több rétegben is. Szem alatti karikák esetén érdemes több rétegben alkalmazni, ugyanez a helyzet pattanások esetén. Este le kell mosni, mert hiába a jó hatás, a pórusokat eltömíti, ezért éjszakára nem ajánlott a használatuk

Melyik a legjobb?

A Krémmánián a termékeket értékelő felhasználók szerint a Missha M Signature Real Complete BB-Krém a legjobb, 5 csillagot kapott a tesztelőktől. A mindenhol elérhető Garnier csak hármo csillagra értékelődött, hiába övezte hatalmas reklámkampány, a fogyasztók elégedetlenek. A Skin 79 névre hallgató krémtől sincsenek oda a felhasználók, viszont legalább jó drága.

Melyik mennyi?

Garnier B.B. Cream Miracle Skin Perfector 2199 Ft/50ml

Missha M Signature Real Complete - 4720 Ft/20 gramm

Clinique Age Defence BB Cream SPF30 6700 Ft/40ml

MAC Prep + Prime BB Beauty Balm SPF35 - ősztől lesz kapható Magyarországon 30 dollár/40ml

Skin79 - 5470Ft

VICHY Neovadiol Lumiere - 6390 Ft/40ml

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.