Akkor inkább szőrös lesz a lábam

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végigpróbáltunk hét eldobható férfiborotvát, hogy megnézzük, mire jók. A többség semmire, de legalább nem bánt.

Ha nem állandó használatra szánjuk, simán megéri eldobható női borotvát venni - derült ki, amikor megnéztük, milyen olcsó cuccokat kínálnak nekünk a hiperek. Most, hogy lassan megint villannak a női lábak, megnéztük, mit tudnak a férfiaknak szánt darabok. Már csak azért is,mert kommentelőink annak idején azt jelezték, átmeneti megoldásként ezek sokkal jobbak.

Galéria ikon

21

Galéria: Férfiborotvateszt
Fotó: dívány.hu / Dívány

Tesztünk eredményeiért kattintson a galériára. Előre szólunk: nem, a férfi eldobható borotvák sem jobbak. Lábon teszteltük, mindet, annak ellenére hogy kevés kivételtől eltekintve mindre ráírták: nem szabad bőrrel érintkeznie. Néhány esetben megérte volna, akkor inkább maradjon szőrös az a láb.

Tesztünk alapján egyértelműen a Wilkinson a nyerő, ha eldobhatós borotvát keresünk. Erre jutottunk múltkor is, sőt, a jelek szerint ugyanez a termék győzött, csak most már nem olyan ronda.

A sorrend használhatósági szempontból:

  • Wilkinson Extra 3 Sensitive
  • Avouré 3 Blade
  • Tesco Swivel Head
  • És az összes többi - a nem ajánlott kategóriából

Amennyiben szigorúan az árra megyünk, a sorrend kicsit megborul. Bár a legdrágább borotvacsomag is alig volt több hétszáz forintnál, az igazán olcsó épp háromszáz forint alatt maradt. Mondjuk olyan is. Ár szempontjából tehát így alakul a sorrend:

  • Tesco Twin Blade, 299 forint
  • Wilkinson Sword 2, 436 forint
  • Bic 2 Sensitive  , 479 forint
  • Bathroom (JYSK), 499 forint
  • Wilkinson Extra 3 Sensitive, 699 forint
  • Tesco Swivel Head, 699 forint
  • Avouré 3 Blade, 709 forint
dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.