Ha nem elég kreatív, gondoljon Shrekre

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zöld színtől kreatívabbak leszünk és jó a rák ellen is. Vagy mégsem? Pár érdekesség a színek hatásáról.

Alkotói válságban van? Nincsenek gondolatai? Gondoljon valamire, ami lehetőleg minél zöldebb: ez a szín ugyanis állítólag beindíthatja a kreativitásunkat. A tanulmány a Personality and Social Psychology Bulletin című tudományos lapban jelent meg, és egy kísérletsorozaton alapul.

A kísérlet során 69 embert kértek meg arra, hogy találjanak ki minél több megoldást arra, mire lehet használni egy konzervdobozt. Mielőtt a feladatot megkezdték volna, a csoport egyik felének egy zöld, míg a másik felüknek egy fehér téglalapot mutattak.

A feladatra két percük volt a résztvevőknek, aztán egy szakember elemezte az ötletek kreativitását. Az eredmény pedig állítólag az volt, hogy a zöld téglalapot néző alanyok sokkal kreatívabb megoldásokat eszeltek ki. A résztvevők később más feladatokat is kaptak, melyek mindegyikében szerepelt a zöld egyéb színekkel párosítva, az eredmény pedig mindig az lett, hogy a zöld jobban serkenti a kreativitást mint a többi szín. A kutatók a jelenséget „The Green Effect”-nek, azaz zöldhatásnak nevezték el.

A kreativitás színe a zöld - állítólag

Ez a cikk egyébként a Huffington Post írása alapján készült, amiből sajnos sok minden kimaradt, nem derül ki például, miért éppen a zöld színről gondolták a kutatók, hogy kreativitást serkentő hatása lesz. De a cikk olvasatán legalább egy kicsit utánanéztem annak, mit tudunk jelenleg a színek hatásáról.

Azt már régóta megállapították, hogy a színek befolyással vannak a hangulatunkra és a cselekedeteinkre általában. Lakberendezők és terapeuták, de még asztrológusok is azt vallják, hogy egyáltalán nem mindegy, ki milyen színekkel veszi magát körül. Igaz, lehet olvasni egészen szélsőséges állításokat is, mint például hogy a zöld szín kiegészítő kezelésként akár a rák gyógyításában is szerepet játszhat. Nézzünk meg néhány – esetenként különböző – leírást a színek erejéről és hatásairól.

Még több infó a színek erejéről

A színeknek nagy jelentőségük van a mandalakészítésben is. A mandala szó szanszkrit eredetű, a jelentése kör, maga a mandala pedig egy évezredek óta használt meditációs eszköz. Nem mindegy, hogy a mandalák készítéséhez milyen színeket használunk. Hogy melyiknek mi a szerepe, arról itt olvashatnak részletesebben.

stockfresh 717024 one-of-six-cmyk-ready-eps-8 sizeM

Egy másik színterápiás (ezúttal a színek pszichológiájával foglalkozó) oldal szerint a színek nem megfelelő alkalmazása akár elő is idézhet, vagy súlyosbíthat különböző testi és lelki bajokat. Az erről szóló igen részletes leírást itt lehet elolvasni.

Színek a lakásban

A lakásban, munkahelyen, vagy egy iskolában domináns színek az egész napunkat meghatározhatják. A lakberendezésben a zöld szín érdekes módon egyáltalán nem kreativitást stimuláló, hanem nyugtató hatása miatt kedvelt.

Biztosan mindenkinek megvan az iskolákban korábban elmaradhatatlan, leírhatatlanul csúf árnyalatú vastag zöld zománcfesték, amivel a falak be voltak kenve, a tetején általában sárga vagy barna szegéllyel. Nem tudom, ma is ilyenek-e az iskolák, de azt gyanítom, hogy nyilván épp állítólagos nyugtató hatása miatt választották éppen a zöld színt (hmm, hát nem tudom), és azért vastag zománc kivitelben készült, hogy könnyen lehessen tisztítani.

Lássuk tehát melyik színnek milyen hatást tulajdonítanak a lakberendezésben.

Zöld: Nyugtató, kiegyensúlyozott. Ha sárgásabb az árnyalat, akkor melegebb, ha kékesebb, akkor pedig hidegebb az összhatás.

Sárga: Derűs érzést kelt és tágítja a teret. Energizáló, de nem idegesítő.

Piros, vörös: Klasszikus árnyalata az öntudatosság megtestesítője, nagyon domináns, meghatározó, sőt elnyomó is lehet. A lakberendezésben óvatosan célszerű használni. Vannak melegebb, rozsdásabb árnyalatai is, melyek viszont már nagy térben is jól használhatóak, például a melegséget sugárzó téglaszín.

A piros színnel jobb óvatosan bánni

Narancs: Élénkséget, mozgalmasságot sugároz. Árnyalattól függően lehet stimuláló, de akár idegesítő is a hatása. Az általános szabály, hogy minél intenzívebb az árnyalat, annál kisebb felületen érdemes használni.

Kék: Állítólag még a zöldnél is erősebb a nyugtató hatása. Segíti a gondolkodást és a koncentrációt, és állítólag étvágycsökkentő hatása is van. (Megyek is, átfestem a konyhát.)

A lakásban használandó színekről nagyon sok érdekes írás olvasható a neten, én itt olvastam róla részletesebben.

Színek az orvoslásban

A színek egészségre gyakorolt hatásának már a régmúltban is nagy jelentőséget tulajdonítottak. A kínaiak például olyan színű függönyt akasztottak a beteg ablakára, amiről azt gondolták, hogy gyógyítja az illető baját, sőt, magát a beteget is olyan színű ruhába öltöztették. Indiában az ajurvédikus orvoslás a színek csakrákra gyakorolt pozitív hatását is szem előtt tartotta a beteg kezelésekor.

Az utóbbi években az alternatív gyógyászattal együtt a színterápia (kromoterápia) szerepe is jobban előtérbe került. A gyakorlatban a színterápiás kezelésnek több módja is létezik, például színes fények segítségével. Nézzük meg, melyik szín milyen betegséget gyógyít.

Zöld: Kimerültség ellen kitűnő, tökéletes a megbomlott harmónia visszaállítására. Ízületi és visszérgyulladások kezelésére is szokták használni, és jó a bőr korai elöregedése, ráncosodása ellen. Állítólag zöld fény besugárzásával még súlyosabb szembetegségek is kezelhetőek.

Sárga: A sárga szín is jól használható bőrápolásban, a bőr tónusa lesz tőle szép, egészséges. Ezen kívül javítja a koncentrációs képességet, tanuláshoz ezért jól használható. (Mondjuk, ha sárga virágokat teszünk az asztalra, vagy sárga falú helységben tanulunk.) Tisztítja a májat, a bélrendszert és a vért. Javítja az epehólyag a hasnyálmirigy a rekeszizom és az idegrendszer energiaellátottságát.

Piros, vörös: A lábak, vesék és nemi szervek egészségéért felelős. Emellett állítólag a vádligörcsöt és a székrekedést is lehet vele kezelni, valamint a pattanásos bőr kezelésére is kiváló.

Narancs: Hatása sokban hasonlít a vörösre, a pattanásos bőr, korpás haj és székrekedés kezelésére ugyanúgy alkalmazható. Depresszió ellen is kitűnő, serkenti a kreativitást. A hasi és kismedencei szervek egészségéért, valamint a női szexuális potencia erősítésére is szokták alkalmazni.

Kék: Nyugtató hatása van, javítja a koncentrációt, ellazít, oldja a stresszt. A túl sok kék viszont depressziót okozhat. Segít a nyugodt alvásban így a rossz alvóknak kifejezetten hasznos lehet, ha kék függöny kerül az ablakukra. Ez a szín nagyon erős gyulladásgátló hatású.

Akit ennél részletesebben is érdekel az egészségügyi színterápia, az sokkal többet elolvashat róla az R-Medical cikkében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

b.a.
b.a.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.