Hat romantikus helyszín házassági ajánlathoz

Olvasási idő kb. 6 perc

Mindenkinek, aki szeretné megkérni a párja kezét, vagy már megkérte, és most házaspárként töltenének valahol néhány romantikus napot, vagy nem kérte meg és nem is fogja, de azért szívesen elmenne vele valami szép helyre kettesben. Röviden: egy cikk szerelmeseknek (fujj).

Divat cikizni a Valentin napot, ami szerintem hülyeség. Jó, nem azt mondom, hogy szívecskemintás neglizsében, vagy rúzsosszáj-motívumos boxeralsóban kell rohangálni, de miért lenne baj, hogy lett egy újabb alkalom az ünneplésre?

Igen, Valentin nap nélkül is el lehet menni egy étterembe romantikus vacsorára az ember párjával, férjével, feleségével, kinek mi van. De mivel van Valentin nap, lehet, hogy az étteremben kétszer annyi hangulatvilágítás lesz, és szív alakú rántott hús. És a pincér sokattudóan mosolyogva kihoz két pohár vörösbort, mint a ház ajándékát szerelmeseknek. (Gy.k. : Nem az ingyenboron van a hangsúly.)

Ha eddig nem derült volna ki, ez egy Valentin napi, szerelmeseknek szóló cikk lesz, amelyikben összegyűjtöttem néhány ideális hazai helyszínt kézmegkéréshez.

Hintóban a sümegi várban

A sümegi vár az egyik legszebben helyreállított vár a Balaton-felvidéken. Persze, kézmegkérés szempontjából nem biztos, hogy minden lány ideálisnak tartaná, ha a nagy eseményen izzadtan és lihegve kellene kimondania az igent. (Márpedig, ha előtte fel kellene kapaszkodnia a várig, akkor ez szinte elkerülhetetlen.) Szerencsére azonban kínálkozik ennél romantikusabb megoldás is, mégpedig egy lovashintó bérlése, ami a vár alatti Hotel Kapitányban lehetséges.

Csónakázás közben a tapolcai tavasbarlangban

Nem állom meg, hogy ne idézzem a MEK ismertetőjének egy részletét, ami ugyan nem kapcsolódik közvetlenül a romantikához, viszont nagyon érdekes. Arról szól, hogy hogyan fedezték fel a tapolcai tavasbarlangot. A történet mellett a nyelvezetre is érdemes odafigyelni.

„Valószínűleg 1902. januárjában kezdett kutat ásni Németh Ferenc a Kisfaludy utca 6. sz. alatt, Tóth Pál pékmester telkén. Ami ezután következett, vagyis a barlang felfedezését, érdemes az egykori tudósításból, a Tapolcai Lapok első évfolyamának 7. számából idézni: "Már 14 m mélyre lementek, midőn robbantás után észrevették a munkások, hogy a kút gödrének délnyugati oldalán egy nyílás támadt, melyen keresztül egy ember összekuporodva átbújhat. A kíváncsiság csakhamar rábírt néhány vállalkozó szellemű embert, hogy betekintsenek a nyílásba. Nagy meglepetéssel tapasztalták az első kutatók, hogy a szűk nyílás csakhamar egy szélesebb folyosóvá lesz, mely másfél métertől négy-öt méter magasságúvá is válik. Ma már úri emberek is voltak lenn tudományos eszközökkel, és elbeszéléseik után közöljük a következőket: A nyíláson keresztülbújva, a folyosó északkeleti irányúvá lesz és a kúttól nyolc méter távolságra már barlanggá szélesedik, melynek hossza mintegy 50 m. A barlang végén van egy tó, melynek vize 19°C. A levegő hőmérséklete 19,5°C. A tavon túl a szikla falában több nyílás van, melyen keresztülbújva ismét egy barlangba jut az ember, melyben roppant mély víz van. Tovább kutatva még több ilyen barlangra akadtak ... A felfedezésről Redl Gusztáv polgári iskolai igazgató távirati értesítést küldött a Földtani Intézethez." ”

Ennyi történelmi ismertető után következzen a leánykérés. Természetesen a gyűrűt a Tavasbarlangban csónakázva kell elővenni. Sajnos, vagy illetve inkább szerencsére a barlangot felújítják, és a tervek szerint március 15-étől lesz újra látogatható, tehát akinek sürgős a lánykérés, az inkább másik helyszínt válasszon. Az igen kimondása után az ünnepi vacsorához a Tóparti Éttermet vagy a Gabriella Szálló éttermét ajánljuk, egyik romantikusabb a másiknál.

Lillafüreden, a Palota Szálló függőkertjében sétálva

Lehet, hogy Lillafüred elcsépelt, de biztos, hogy kevés romantikusabb hely van itthon. Cseppkőbarlang, kisvasút, Szalajka-völgy, pisztrángok, függőkert, tó – egészen elvarázsolt része az országnak. Ha pedig Lillafüred, és ha már lánykérés, akkor muszáj kipróbálni a Palota Szállót. Ezt úgy írom, hogy én magam még nem voltam ott (mármint a szállóban), úgyhogy nem tudom, milyen színvonalú a szolgáltatás, egyszerűen csak gyönyörű. Mindenesetre a régi, patinás szálloda sok magyar filmben is szerepelt már, melyek közül a leghíresebb talán a Meseautó. (A régi, Kabos Gyulával.)

Ennél is érdekesebb (a filmrajongó vőlegények imádni fognak), hogy - mint a Gramofon Online blognak köszönhetően megtudtam -, 1939 júniusában itt tartották az ország legelső filmszemléjét. Akkor még úgy nevezték az eseményt, hogy Nemzeti Filmhét, a nyertes film pedig a Toprini Nász című zenés alkotás lett, Tolnay Klárival és Jávor Pállal a főszerepben.

Egy szó mint száz, a szállónak elég jó akciói vannak, szép hétvégét lehet itt eltölteni akár reménybeli, akár valódi házaspároknak.

A kőkapui kastélyban

Szerintem a zempléni Kőkapu Kastélyszálló nagyon romantikus helyszín egy házassági ajánlathoz, különösen akkor, ha nem a vadászati szezon kellős közepén járunk, mert olyankor őzikékre lövöldöző, nem mindig színjózan vadészokkal van tele a környék.

Egyébként viszont csend és szinte háborítatlan nyugalom uralkodik. Korábban, amikor ott jártam, még a mobilhálózatok sem működtek, ez gondolom azóta már változott, de akkortájt még a honlapon is ki volt írva, mint az egyik pozitívum.

A Kastélyszálló szótól nem kell megijedni, akiknek kevesebb pénzük van, dönthetnek úgy, hogy a Hotelben, vagy még olcsóbban, az ifjúsági szállóban szállnak meg. (Szállásfoglaláskor érdemes előre tájékozódni az időponttal kapcsolatban. A részeges vadászoknál is rosszabb lehet három évfolyamnyi részeges gimnazista.)

Romantikázási lehetőség bőven akad errefelé. Már az is ritkaság, hogy az idevezető út csak idáig vezet, innentől már csak erdőgazdasági vagy turistautakon lehetséges továbbmenni. Aki pedig ezen a bizonyos úton ideérkezik, az először egy csodás kis tavacskát pillant meg, a partján a kastéllyal. Van mód rá, hogy még ennél is romantikusabb módon érkezzen az ember, a Pálházi Kisvasúttal, ami jövőre lesz 125 éves.

A zempléni erdőkben napokig lehetne túrázni, amikor én erre jártam, kétszer is láttunk muflonokat. A környéken ezen kívül más csodás kirándulásokat is lehet tenni, és nem csak természetbarátoknak. Nagyon sok kisebb-nagyobb kastély látható errefelé, és közel van a Kazinczy birtok is, Széphalom, ami annak idején az ország egyik kulturális központja volt. Tíz évvel ezelőtt egyébként, a Kazinczy emlékház megtekintése után itt ettem életem egyik legfinomabb Gundel-palacsintáját a Széphalmi Kerék Csárdában.

A Jeli Arborétumban, a virágzó rododendronok között

Valószínűleg májusban és június elején a Jeli Arborétum az ország egyik legromantikusabb helyszíne. Ekkor virágzanak ugyanis a rododendronok, mégpedig 13 hektáron. Ennek a finom illatú, örökzöld, és csodálatosan sok színvariációban létező cserjének több mint 300 fajtája található meg a botanikus kertben. Az Arborétum a Vas megyei Kám község mellett található. A romantikus terveket szövögető reménybeli vőlegényeknek azt tanácsolom, érdemes hétköznapra időzíteni a dolgot, mert sajnos a rododendronvirágzás sokakat érdekel. Hétvégenként turistabuszok hada lepi el a parkolókat, és nem üresen érkeznek. Szerencsére a környék bővelkedik érdekes helyekben, látnivalókban, így aki megengedheti magának, nyugodtan tervezhet több napos kirándulást is.

Egy oroszlánüvöltéses estén, a Sóstói Dzsungel szállodában

Ezt nem hagyhattam ki a felsorolásból. Egyszer egy szilvesztert töltöttünk itt baráti társasággal, és életemben először (és mindeddig utoljára) fordult elő velem, hogy oroszlánüvöltésre ébredtem. A Hotel Dzsungel a Nyíregyháza melletti Sóstón van, az egyik oldalát az Állatpark, a másikat a tó határolja. A szállodában minden Afrika hangulatban van berendezve, és van két lakosztályuk is, a Fehér Tigris és a Flamingó, melyek közül az utóbbit kifejezetten szerelmespárok számára alakították ki. A szálloda vendégei ingyen mehetnek be az állatkertbe, nekem nagyon szép emlékem, amikor az itt töltött szilvesztert követő január elsején a szinte teljesen néptelen állatkertben sétáltunk a párommal a hóesésben.

A sóstói állatkert egyik különlegessége, hogy van fehér tigrisük is
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

b.a.
b.a.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?