Munkahelyi stressz: így szakítsa meg az ördögi kört!

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A klikkesedés, a túlzott elvárások, a gonosz vagy túl közvetlen főnökök, az idegesítő kollégák mind megkeserítik mindennapjainkat, de itthon most talán a bizonytalanság a legnagyobb stresszfaktor. Kissé közhelyes módszerekkel azért kivédhető a rendszeres gyomorgöcs, a tikk és a libidócsökkenés. A szakember szerint nem szabad bezárkózni a szobába és eldobni a kulcsot, csak más ingereket kell keresni.

Többször is megírtuk, hogy mik azok a dolgok, amelyek idegesíthetnek egy munkahelyen, milyen szokásokkal, tulajdonságokkal tudnak minket az őrületbe kergetni a kollégák és a feletteseink. Számtalan tényező van ezek közül, illetve ezen kívül is, ami komoly stresszforrásnak számít. Ugyan a stressz bizonyos mértékben hasznos, mégis a számos káros hatása az ismertebb. Nem jó, ha a reggeli gyomorgörcs állandósul, vagy ha a munkatársak szeme láttára kezdünk el őrjöngeni, és mi sem bizonyítja jobban azt, hogy egy komoly témáról van szó, mint az, hogy erről egy európai szintű keretmegállapodás is született.

Egzisztencia kontra egészség

Kiszeljov Andrej pszichológus a megfelelő statisztikák hiányában nem tudott pontos információkkal szolgálni arról, hogy a munkahelyi stressz Magyarországon hány embert érint napi szinten, de azért felhívta a figyelmünket egy megfontolandó tényre. "A családorvosok azt mondják, és ez egy publikált adat, hogy a hozzájuk forduló embereknél a betegségek 80 százalékának a hátterében a stressz áll, és itt most a megfázástól kezdve az infarktusig mindent beleszámolunk" - tette hozzá. A gazdasági válság óta itthon azért főleg a kiszámíthatatlanság, a létbizonytalanság a legnagyobb munkahelyi stresszfaktor, és egyben ez tehet arról is, hogy akár betegen is inkább dolgozni mennek: "Az egzisztenciális szorongás felülírja az egészségért való aggódást. Az embereket nem érdekli, hogy mi is van velük, csak az a fontos, hogy legyen munkájuk."

Természetesen emellett továbbra is ott vannak azok a tényezők, amelyekkel korábban is meg kellett küzdeni: "Karaktertől függ, hogy ki mitől érzi magát stresszesnek. Vannak, akik nagyon pontosan, precízen szeretnének dolgozni, de erre nincs idő. Gyakori probléma a túlvállalás, a túlterhelés. A főnökkel való kapcsolat és a munkatársakkal való együttműködésből fakadó konfliktusok is jelentős tényezőnek számítanak. Az sem mindegy, hogy mely életszakaszban járunk: a húszas évek vége, a harmincas évek eleje a családalapításról szól, ilyenkor szembekerül a munka és a magánélet."

Humor, nagyvonalúság szükségeltetik

Az sem mindegy, hogy milyen a munkakörnyezet, egy túlzsúfolt iroda nagyon frusztráló lehet, főleg, ha a munkatársak, netalán a főnök látja, hogy mit csinálunk. "Mostanában sok helyen nagy termekben dolgoznak az emberek. Ugyan a nagy légtérnek megvannak az előnyei, de alapvetően ez is stresszforrás. Érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan védekeznek. Sokan polcokat, virágokat visznek be, kvázi kis szobácskákat alakítanak ki. Kell az a kis intim tér, ahol komfortosan érzi magát az ember" - nyilatkozta a Díványnak Kiszeljov Andrej, aki szerint ez a helyzet hasonlít ahhoz, mint amikor valaki nagy családban él: "Fel kell készülni arra, hogy emiatt lesz konfliktus. Humorral, nagyvonalúsággal kell kezelni ezeket a helyzeteket. Aki nagy családba születik, annak talán könnyebb, mert tud olyan technikákat, amelyekkel az ilyen helyzetek megelőzhetőek, kezelhetőek, vagy nem is veszi fel. Ez persze a családtól és a személyiségtől függ."

Így stresszelünk mi

Az ismerősi körben is ugyanazokat a problémákat sorolták fel, amelyekről szakértőnk beszélt, illetve amelyeket más oldalakon is olvastunk. Annát zavarja, hogy soha nem tud úgy hazamenni a munkanap végén, hogy minden feladatot elvégzett. Túlvállalás, túlterheltség: pipa. Juli utálja a nagy légterű irodákat, mert mindenki hallja, amikor telefonál akár magán, akár hivatalos ügyben, és persze baromi idegesítő, hogy mindenki rálát a monitorára. "Egy idő után az ember paranoiássá válhat tőle (mint pl. én is.) Gyűlölöm, ha észreveszem, valaki ott áll mögöttem és nézi, mit csinálok épp" - tette hozzá. Persze nem csak a fizikai, hanem a társas környezet is remek stresszforrás tud lenni, akárcsak oly sok mindenkit, őt is rettenetesen frusztrálja az, hogy akárhol is dolgozik az ember, elkerülhetetlen a klikkesedés, a helyezkedés és mások fúrása. Kolléganőjét, Mariannt hasonló dolgok aggasztják, és persze sok minden más is (mondjuk a rapszódikusan működő programok és számítógépek). Ráadásul ő azok közé tartozik, aki diszkrét káromkodással, illetve nassolással próbálja elviselhetőbbé tenni a hétköznapokat. Igaz, saját bevallása szerint ettől a frusztrációs szintje egyáltalán nem csökkent, viszont jelenlegi munkahelyén sikerült pár kilót felszednie.

Sok helyen említik azt, hogy milyen lélekölő is tud lenni, ha valaki nem a képességeinek, személyiségének megfelelő feladatokat kap, ahogy az is, ha az egyik tehetséges, ám lusta munkatárs miatt szívnak a többiek. "Mindig is volt egy rögeszmém: ha mindenki a képességeinek megfelelő munkakörben lelkiismeretesen dolgozna, nem volna probléma. E kettő közül bármelyik hibádzik, csak bajt okozhat. Így történt ez a kollégámmal, aki ugyan képességei szerint megfelelt a munkakörének, de a lelkiismeretessége igencsak kifogásolható. Minthogy a feladatok egy cégnél többnyire egymásra támaszkodnak, azaz mindenki valaki más által végzett munka eredményét kapja kézbe kiindulásnak, ha kimarad egy láncszem, borul az egész. A kollégám csak vonakodva végezte el a feladatait, ha egyáltalán. Gyakran fordult elő, hogy csak ígérgetett, de a feladat elvégzése helyett inkább a saját dolgaival foglalkozott munkaidő alatt. Mi, akik utána jöttünk a műveletsorban, megpróbáltuk pótolni az elmaradottakat, de ez nem mindig sikerült, és általában emiatt nem tudtunk határidőre teljesíteni. Nagyon sok keserűséget okozva végül neki is betudható, hogy a céget a tulajdonos huzamos agónia után bezárta" - írta András.

Főnök = Gonosz

A legtöbb barát beszámolója alapján a felettesek keserítik meg leginkább a munkavállalók mindennapjait, dolgozzanak is bármit. Állandó gyomorgörcse lesz az embernek, ha a főnök azzal fenyegetőzik, ha nem lesz elég jó a forgalom, akkor valakit kirúgnak. "Persze uborkaszezonban senki nem vesz aranyat, hát még a gazdasági válságban" - írta egyik ismerősünk, aki korábban ötvösként dolgozott egy frekventált üzletközpont ékszerüzletében. Azért egy túlzottan kedves főnök sem egy leányálom. "Új főnökség érkezett a céghez, és az egyik már az első beszélgetésen célozgatott arra, hogy milyen jó alakom van. Először hízelgőnek tűnt a dolog, de amikor már üzeneteket is küldött a céges levelezésemre, kezdett kicsit kínossá válni a dolog. Ráadásul tudtam, hogy a családja otthon várja. Állandó zaklatássá fajult a dolog, és már nem volt kedvem bemenni dolgozni sem. A teljesítőképességem leromlott, állandóan késtem az értekezletekről és nem végeztem megfelelően a munkámat. A főnök rájött, hogy tőlem soha nem fog kapni semmit, és a rossz teljesítményemre hivatkozva kirúgott. A jó a rosszban az volt, hogy bőkezű volt mikor elbocsátott, Valószínűleg attól is félt, hogy elárulom, és hat havi fizetésemet kaptam meg végkielégítésként" - számolt be megpróbáltatásairól Eszter.

A jelek

Hogy mikor kezdjünk el aggódni? Nos, számos testi és lelki jele lehet annak, hogy nem bírjuk kezelni a túlzott stresszt. "Koncentráció- és figyelemzavar léphet fel, belső monológokat folytatunk, amelyeket nehéz abbahagyni, belül dúlunk-fúlunk, őrlődünk, rágódunk a problémákon és másoknak szakadatlanul meséljük a munkahelyi történeteket, miközben a többi szerepet elhanyagoljuk. Fáradtság, rosszkedv, a kilátástalanság, a céltalanság érzése lesz úrrá rajtunk. A testi tünetek közé tartozik az izzadás, kiszáradás, remegés, akaratlan izomösszehúzódások, az ún. tikk, valamint alvási, étkezési és szexuális zavarok jelentkeznek. Ilyenkor az ember csak pörög és pörög, nehezen tud elaludni, egészen addig szörföl az interneten vagy kapcsolgatja a tévét, ameddig félájultan el nem alszik, reggel pedig nehéz az ébredés" - tudtuk meg a szakértőtől.

A megoldás

Kiszeljov Andrej szerint bármennyire is furcsa, ilyenkor nem használ az, ha elvonulunk, és megpróbáljuk kizárni a környezetet: "Teljesen más ingerekre van szükség, a változatosság az, ami segít. Persze mindenkinél más a hatásos módszer: van, aki koncertre jár, van, aki viszont lemegy az edzőterembe, és szétpüföli a zsákot. Ki kell tapasztalni, hogy kinél mi hat, az a lényeg, hogy meg kell szakítani az ördögi kört, és olyasvalamivel kell foglalkozni, ami örömet okoz, ide természetesen beletartozik a társas környezet is.

Hasznos tippek és közhelyek a stressz kezeléséhez

  1. A többi autós vagy az akadozó tömegközlekedés miatt sokan már eleve stresszesen érkeznek be a munkahelyükre, így célszerű minél hamarabb elindulni. Ha lehet, munkába menet még ne dolgozzon, ha nem vezet, foglalja le magát például egy jó könyvvel.
  2. A rendszerezés, a prioritások felállítása egy nagyon fontos tényező. Reggel, mielőtt a számítógépét bekapcsolná, tervezze meg a feladatait! Persze az is fontos, hogy ne ragaszkodjon mindenáron a listához, ami valójában csak egy emlékeztető.
  3. Ha a főnöke már kérdezgeti, hogy mikorra készül el az anyaggal, mondjon hosszabb időt annál, mint a valódi elképzelése, így nem stresszel azon, hogy nem tudja időben leadni a dolgokat. Néha pedig muszáj nemet mondani, ne vállaljon el újabb feladatot, ha tudja, hogy lehetetlen a küldetés.
  4. Beszélgessen a munkatársaival bizalmasan, már amelyikkel lehet, de ne pletykálkodjon! Igaz, egyesek szerint ez utóbbi hasznos elfoglaltság.
  5. Ne féljen segítséget kérni a kollégáitól, ha túl van terhelve! Legközelebb lehet, hogy pont nekik lesz majd szükségük egy ilyen szívességre.
  6. Tartson rendet maga körül! Persze, létezik a kreatív káosz, de sok időt és idegeskedést lehet megspórolni azzal, ha tudja, hogy mit hol keressen.
  7. Beszéljen főnökével minimum negyedévente, derítse ki, hogy meg van-e elégedve a teljesítményével, mit vár el öntől a jövőben és miben tudna jobb lenni!
  8. Napi 30-40 perc pihenés, meditálás felfrissíti az elméjét. Relaxáljon, jógázzon, végezzen légzőgyakorlatokat és gondolkodjon pozitívan!
  9. Ügyeljen arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszon, amit kétóránként  gyógyteával is kiegészíthet. Az alkohol, a túl sok kávé és nikotin nem segít hosszú távon.
  10. Egyen rendesen! Az éhség nyűggössé tesz, nehezebben tudunk koncentrálni.
  11. Ha van rá lehetősége, szunyókáljon napközben 30 percet vagy iktasson be egy pár perces sétát!
  12. Hetente legalább egyszer menjen el masszőrhöz!
  13. Élje ki kreatív ösztöneit, kezdjen el játszani hangszeren, vagy írja ki magából az érzéseit!  Ráadásul a rendszeres testmozgás jót tesz a szívnek és elűzi a depressziót, szorongást.
  14. Nevessen minél többet! Nemcsak, hogy jobban fogja érezni magát, de kollégái is másként viszonyulnak majd önhöz.
  15. Vegye sorra, hogy mik a problémái, így sokkal könnyebben küzd meg az akadályokkal!
  16. Kapcsoljon ki, igen, szó szerint! Munkaidőn kívül, mondjuk este kilenc és reggel nyolc között bizony időszakonként - persze amennyiben a szerződése ezt engedi - kapcsolja ki a telefonját, hagyja pihenni egy kicsit a laptopot.
  17. Lefekvés előtt vegyen forró fürdőt, igyon meg egy pohár bort, olvasson a kedvenc könyvéből vagy tegye mind a hármat egyszerre!
  18. Forrás: BBC, HuffingtonPost, IT Business Edge

A fenti lista persze messze nem teljes, mindenkinél más működik, minden cégnél mások a lehetőségek, és ahogy szakértőnk is mondta, sokan túlzottan féltik az állásukat ahhoz, hogy nemet merjenek mondani vagy a problémáikról beszélgessenek a főnökeikkel. Ön hogyan próbál megbírkózni a munkahelyi stresszel?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.