ÉLETMÓD

5 ok, miért ne adjuk le azt az utolsó 3 kilót

2012. február 4., szombat 10:58 |

A legtöbb nő állítólag mindig szeretne leadni még 3,6 kilót, de ne tegyék: a normál testsúly és a kissé gömbölyded alak ugyanis egészségesebb, kívánatosabb és sokkal boldogítóbb, mint a soványság.

A Cornell tanulmány szerint, melyet az Eating Behaviors (Étkezési szokások) című szakmai magazinban publikáltak, a férfiak és nők átlag 3,6 kg-mal szeretnének soványabbak lenni tényleges testsúlyuknál. Ráadásul a legtöbb normál testsúlyú nő szeretne vékonyabb lenni, a sovány nők pedig még tovább fogynának, akkor is, ha orvosilag amúgy már az alultáplált kategóriába tartoznak. A tanulmányból az is kiderül, hogy a túlsúlyosakban kisebb a fogyási kedv, de most nem ezzel foglalkozunk, hanem megpróbáljuk meggyőzni a 3,6 kiló leadásával kínlódókat, hogy nyugodjanak meg végre, hagyják abba az önsanyargatást és élvezzék az életet. Íme 5 ok, amivel talán jobb belátásra bírjuk az állandó tavaszi súlyparában élőket.

1. Szexisebbek vagyunk és nagyobb a mellünk

Ha belegondolunk, tényleg jobban néz ki Rihanna, mint Madonna, és Demmer Erika is csinosabb, mint mondjuk, Freja Beha Erichsen – tehát kívánatosabbak a hús-vér nők, mint a kigyúrt csontkollekciók. A francia Elle szerint Monica Bellucci a legjobb példa arra, hogy a férfiak döglenek a széles csípőért, kerek mellekért és izmos fenékért. Biztos az sem véletlen, hogy a Dolce&Gabbana idén Belluccival adja el nyári ruháit, és nem a túledzett Madonnával. Azért is jó, ha nem akarunk mindenáron megszabadulni képzelt súlyfeleslegünktől, mert így a mellünket sem fogyjuk le, tehát látványos dekoltázsunk marad, ami bizonyos méret fölött persze átok, addig viszont áldás. Kivéve, mikor a tucatruhák közt válogatunk a tucatboltokban, merthogy a legtöbb ruhát lapos nőkre tervezik, de ne adjuk fel: keressünk olyan darabokat, amik még épp nem tesznek közönségessé, de kiemelik nőiességünket!

2. Tovább élünk, könnyebben szaporodunk

Nem hülyeség a BMI (testtömegindex) és a testzsírszázalék: a nők normális testzsírszázaléka 21-30% közé kell essen, azaz a teljes testsúly közel harmada zsír kell, legyen. „Mindannyiunknak torz elképzelései vannak napjainkban az ideális alakról. A normál BMI nagyon messze van attól, amit az idealizált nők mutatnak. Egy egészséges nő, egészséges súllyal körülbelül 21-30%-os testzsírszázalékkal rendelkezik. Ez olyan hírességeknél teljesül, mint Kate Winslet és Scarlett Johansson, akiket kereknek tartanak. A modellek 11-13%-os terstzsírszázalékkal rendelkeznek” – nyilatkozta a francia Elle magazinnak Catherine Serfaty-Lacrosnière, táplálkozáskutató orvos.

A túl kevés zsír egyértelműen egészségügyi problémákhoz vezet, mivel a zsír felelős a női hormon, az ösztrogén termeléséért. Egy amerikai nőgyógyász-szakértő, dr. Richard Sherbahn szerint a túl sovány nők még a túlsúlyosaknál is nehezebben esnek teherbe, pedig utóbbiaknak sem könnyű a dolga – írja a prweb.com. Dr. Sherban nyolc év alatt 2500 nő esetét vizsgálta: a normál súlyúak közül 50%-nak született gyereke, az elhízottak közül 45%-nak, de a vékonyak közül csak 34% esett teherbe – ezért az alacsony ösztrogéntermelés lehet a felelős. Az orvos szerint az lehet a sovány nőknél a gond, hogy a rosszul tápláltság miatt az embrió nehezebben tapad meg a méhben.

87 év

Az életkilátásokat illetően pedig egy 2009-es japán tanulmány kimutatta, hogy a negyven év körüli túlsúlyosak tovább élnek, mint a soványak, mégpedig 6 évvel. A kutatók 44 ezer, a Miyagi prefektúrában élő, 40 és 79 év közötti embert vontak be vizsgálatukba, testtömegindexük alapján négy kategóriába sorolták őket: soványak, normál testsúlyúak, túlsúlyosak és elhízottak. Furcsamód a túlsúlyosak nyertek, de a normál súly is sokkal tovább életben tart, mint az alacsony BMI – írja az Index. A kövér japán férfiak 80,5 évre, a nők 87 évre számíthatnak, a normál súlyú férfiak 78,7 évre, a nők 86,3 évre számíthatnak. A sovány férfiak csak 73,8 évet, a sovány nők 81,1 évet élnek a japán tudósok szerint – mondjuk az se kevés.

Tüdőgyulladás, szívelégtelenség, halál

Szintén friss kutatások mutatták ki, hogy a vékonyak is ki vannak téve a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának, ráadásul nagyobb az esélye a tüdőgyulladás kialakulásának is a hiányos táplálkozás miatt. Egy másik tanulmány pont a 3,6 kilótól megszabadulókat bátoríthatja zsírjuk megtartására: a kutatások során a 2004-ben elhunyt 2,3 milliónyi felnőtt amerikai adatait vizsgálták meg az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) archívumából, és azt találták, a leheletnyit kövér emberek tovább élnek, mint a normál súlyúak. Nem a konkrétan túlsúlyosokra gondolnak a kutatók – köztük Katherine Flegal, elismert obezitás-szakértő –, hanem azokra, akik alig pár kilóval nyomnak többet a normál súlynál – olvasható az egeszsegtukor.hu-n.

3. Fiatalabb a bőrünk

A telt arc fiatalságot sugall – minden reklám ezzel operál, minden krém telt, hidratált bőrt ígért. Sarah Jessica Parker jó példa a vékony, de beesett arcú nőre: valamivel idősebbnek tűnik koránál, míg Szex és New York-os kolléganője, a Charlotte-ot játszó Kristin Davis, aki valamivel jobb súlyban van, mint Parker, alig néz ki 30-nak, pedig idén már 47 éves. Ennek oka, hogy árom kiló felszedésével (vagy le nem adásával) feltöltődnek az arc beeső, csontra tapadó részei. A bőrnek a zsír alapvető alkotóeleme, ha nincs belőle elég, a bőr beesik, összeugrik, egy szóval: ráncosodik – foglalta össze egy szakember az Elle-nek.

4. Jobb a kedvünk

Ha folyamatosan a súlyunkon görcsölünk, nem merünk egy jót enni és feszt éhesek vagyunk, hamar belefáradunk az egészbe, elmegy a kedvünk az élettől is, és kábé annyira élvezzük a nyári strandszezont, mint egy aranyérműtétet. A sokáig tartó, esetleg kóros fogyásba torkolló kúrák során ráadásul kiürülnek vitamin- és ásványianyag-tartalékaink, legrosszabb esetben elkezd hullani hajunk, súlyos anorexia esetében belső szerveink is leépülnek. De ne menjünk ilyen messzire: már az állandósult rosszkedv is kevéssé vonzó.

tk3s mon107051

A berlini Forsa közvélemény-kutató intéztet felmérései szerint a kövér emberek jó kedélyűek, és a kisgyermekek szívesebben barátkoznak kövér felnőttekkel, mint soványakkal. A Bild magazinban publikált kutatás szerint, melyet a stockholmi Karolinska Intézet végzett, a többletsúllyal rendelkezők szervezete sokkal több boldogsághormont termel, és kevésbé hajlamosak a depresszióra, mint a soványak. Persze, mi most nem durva elhízásra akarunk buzdítani, csak éreztetni szeretnénk, hogy nem a modelleket megszégyenítő vékonyság a boldogság kulcsa.

5. Nem vagyunk egyfolytában éhesek

Ha folyton azzal a maradék 3 kilóval küzdünk, ami az istennek se akar lemenni, mindig éhesek leszünk, hisz sosem ehetünk rendesen. Salátán élünk, kihagyunk étkezéseket, és azt nem vesszük figyelembe, hogy a koplalással létfontosságú tápanyagokat is megvonunk a szervezettől. Ezekre azonban a testnek szüksége van, így próbál olyan jeleket küldeni agyunknak, hogy be kell vinnünk azt a bizonyos tápanyagot, tehát ennünk kell. Kéne. Ezért ábrándozunk egy átkoplalt nap után különböző ételekről, mely vagy a hűtő kiürítésébe vagy további koplalásba torkollik. Nem éri meg, inkább béküljünk ki a plusz 3 kilónkkal.

Ha mégis leadná

Tele van a padlás fogyókúrás tanácsokkal, termékekkel, csodaszerekkel és módszerekkel. Nézzünk pár örök igazságot, am segíthet – és most nem a gyors eredményt ígérő, drága kúrákról beszélünk.

- Ne akarjunk hirtelen sokat fogyni, ha nincs nagy súlyfeleslegünk, heti egy kiló leadása is elég.

- Mozogjunk: napi fél óra séta már valami, de a legjobb, ha a séta mellett heti háromszor edzünk is egy órát. Ha buszozás helyett lesétálunk 2-3 megállót, sokat segítünk magunkon.

- Igyunk napi másfél liter vizet, minimum. Kerüljük az alkoholt és cukros üdítőket.

- Ne cukrozzunk meg semmit, kisebb tányérról együnk, vagy csak a tányér felére szedjünk ételt. A menzán kérjünk kis adagot, együnk lassan.

- Ne nassoljunk, ne hagyjunk ki étkezést, zsíros húsok, tészták helyett együnk több zöldséget, gyümölcsöt. Csak akkor együnk, ha valóban megéheztünk.

- Listával menjünk bevásárolni

- Csak hetente egyszer álljunk mérlegre, ne stresszeljük magunkat a napi háromszori méréssel.

Forrás: www.blog-famille.vacanciel.com

KOMMENTEK

  • 2012.02.04 11:14:12zZz

    Nem olvastam el, csak az alsóneműs néniket jöttem nézni. Kicsit keveslem.

  • 2012.02.04 11:38:09annakarenna

    "A túl kevés zsír egyértelműen egészségügyi problémákhoz vezet, mivel a zsír felelős a női hormon, az ösztrogén termeléséért."

    Ez így hülyeség, mert az ösztrogént a PETEFÉSZKEK termelik (alap humán biológia, általános iskola), a zsírszövetnek a szteroidhormonok raktározásában van némi szerepe, illetve termel néhány (egyelőre csak kevéssé ismert) hormonszerű anyagot, amelyek a nemi hormonok termelődését (is, de nem csak) is befolyásolhatják.

  • 2012.02.04 12:05:13ColT

    Szerintem a legtöbb nőnek nem az utolsó 3,6kg leadása a gondja, hanem az elsőé :D

  • 2012.02.04 12:07:23Scala

    Annakarennanak grat! A cikk a DOVE fogadd el magad kampányra emlékeztet, attól minden vizuális kultúrával rendelkező személynek émelygése támadt!
    Na de ott, ahol Szulák Andrea (szétfolyt tehén) sikeres szép nő, Liptai Kalória divatikon, Csisztu (tejcsarnok) Zsuzsa pedig csinos inkább ne is beszéljünk vizuális kultúráról. Kruméifejű angolszászoknál megy nagyon ez az önsajnáló-önigazoló stílus, itt a Balkánon keményebb az élet, nem lehet kifogásokat keresni: szép vagy, egészséges vagy egy rusnya dugó.

  • 2012.02.04 12:40:56exlex

    "zsír felelős a női hormon, az ösztrogén termeléséért"
    Muhahahaha. Amúgy én is kép miatt néztem be. Izi MILF-ek.

  • 2012.02.04 12:59:42baby bee

    CoIT: igen :) a képen nem 3,6, hanem kb 10 kg felesleg van rajtuk.
    Scala: igen, önigazoló, remélem jönnek az ilyen irányú kommentelők: ez az igazi nő stb. Akin van 30 kg plusz.

  • 2012.02.04 13:11:23sweety

    Demmer Erika egyáltalán nem csinos, és nem azért mert nagy darab, hanem azért mert formátlan, alaktalan.

  • 2012.02.04 13:24:46tea fan

    Scala

    Liptaival mostani állapotában mi a baj...?
    Akinek ez zsírdisznó, az egész egyszerűen: hülye.
    [link]
    Más kérdés, hogy Liptainak van egy "túl sok" - túlságosan nagyhangú, kissé közönséges - stílusa, amelyet én sem szívelek.

  • 2012.02.04 13:25:59Scala

    tea fan: azon a képen (ha nem photoshop, de gondolom az a tv közvetítésen kiderülne) nagyon rendben van!
    Nem követem ilyen behatóan a dolgot, én ott tartok, hogy egy kora harmincas átlagtehén!
    Nem tudtam, hogy így összerakták!

    Most már csak az általad említett agyhalál maradt. ;-)

  • 2012.02.04 13:28:25magyar bucó

    annakarenna:

    Akkor ülj vissza abba az iskolapadba, az ösztrogén ugyanis a férfiakban is jelen van (ez a normális), szóval nem a petefészek állítja elő.

    Scala:

    Neked biztosan sok nagy (vagy inkább kici, olcó) vizuális kultúrád van. :D
    Rubens neve mond neked valamit?

  • 2012.02.04 13:35:02magyar bucó

    annakarenna:

    Akkor ülj vissza abba az iskolapadba, az ösztrogén ugyanis a férfiakban is jelen van (ez a normális), szóval nem a petefészek állítja elő.

    Scala:

    Neked biztosan sok nagy (vagy inkább kici, olcó) vizuális kultúrád van. :D
    Rubens neve mond neked valamit?

  • 2012.02.04 13:35:06magyar bucó

    annakarenna:

    Akkor ülj vissza abba az iskolapadba, az ösztrogén ugyanis a férfiakban is jelen van (ez a normális), szóval nem a petefészek állítja elő.

    Scala:

    Neked biztosan sok nagy (vagy inkább kici, olcó) vizuális kultúrád van. :D
    Rubens neve mond neked valamit?

  • 2012.02.04 13:35:06magyar bucó

    annakarenna:

    Akkor ülj vissza abba az iskolapadba, az ösztrogén ugyanis a férfiakban is jelen van (ez a normális), szóval nem a petefészek állítja elő.

    Scala:

    Neked biztosan sok nagy (vagy inkább kici, olcó) vizuális kultúrád van. :D
    Rubens neve mond neked valamit?

  • 2012.02.04 13:40:44Scala

    Inkább nézegessük ezt, ha már emlegetem a vizuális kultúrát, SONY WORLD PHOTOGRAPHY, awards:
    [link]

  • 2012.02.04 13:42:47FrankaZsül

    A kedves hozzászóló társaim ellentmondást nem tűrően meg vannak győződve a maguk igazáról - megfeledkezve arról, hogy a téma szubjektív. Ne vitassuk el mástól a vélemény szabadságát, jó?

  • 2012.02.04 14:41:30JónásBrigi35

    Én teljesen egyetértek Scala-val.

  • 2012.02.04 14:56:55annakarenna

    magyar bucó:
    neked is igazad van, meg nekem is.
    az igaz, hogy a szteroidhormonok (az ösztrogén is az) szintéziséért a mellékvesekéreg felel, de a legutolsó lépéses enzimátalakulások nem itt mennek végbe, hanem a májban és végül a gonádok, a petefészkek és a herék szintjén. a mellékvesekéreg az androgén-prekurzorokat (nemihormon-előanyagokat) szintetizálja, amelyeknek gyenge hormonhatásuk van ugyan, és a végső (aktiváló)enzimkonverzió is végbemegy itt, de normális esetben jelentéktelen mennyiségben. (ezért van valamennyi ösztrogén a férfiakban is.)
    TEHÁT ha egészséges egyénekről beszélünk vagy épp nem egy endokrinológusi doktori disszertációt írunk, akkor teljesen helyénvalónak tartom "a petefészkek termelik az ösztrogént" kijelentést.
    a zsírszövet az egyik ösztrogén-prekurzor anyagot, az ösztront raktározza, és szabadítja fel - de semmiképpen sem termeli az ösztrogént.
    remélem egyetértünk :)

  • 2012.02.04 15:56:11suo tempore

    de hogyan kell megállapítani dekára pontosan azt a súlyt, amire még 3,6 kg-ot fel kell szedni?

  • 2012.02.04 16:36:33jardel

    Az említett Dove kampány egy tévedésen alapult: a rokkantságot fel kell vállalni, a kövérséget nem felvállalni kell, hanem leadni a felesleget.

    És egyébként kellene a szép, egészséges testű embereket kirekeszteni ál-elméletekkel?

    By the way, amikor egy nő azt gondolja, hogy 3.6 kg felesleges van, az általában 7 kg. Kivétel a testképzavarosok csoportja, de ők képesek addig koplaltani magukat, amíg csontvázzá nem válnak. Folyománya nincs szükségük ilyen szépségtapasz cikkekre-tanulmányokra.

  • 2012.02.04 18:47:40tejcsokoládé

    a 'fogadd el magad' mellett kampányolókkal csak az a baj, hogy általában nem 3,6, hanem 6,3 vagy 36 kiló felesleg van rajtuk. na azt nem kéne elfogadni, hárommal semmi gond nem lenne...

  • 2012.02.05 10:47:32kunsaca

    Ennyi hülyeséget régen olvastam egy helyen!
    Ne adjuk le- a cikk címe...erre ha mégis leadnánk???
    Demmer Erika - helyes az arca a hölgynek ,de a többi része kritikán aluli.Liptai meg szintén helyes, de túlsúllyal miért szorul rá valaki 10 éve műmellre ha a fenti "tudományos alapú cikk" szerint
    a.)... nagyobb a mellük,
    b.)...jobb a kedvük???
    Megjegyezném a túlsúly szövődményei- magas vérnyomás, cukorbetegség,szívritmus zavar stb.- tehát nem kellene összekeverni az egészségtelen életmódot az extrém súlybetegségben küzdőkkel( egy estleges pajzsmirigy betegség is okoz súlyhiányt és többletet is) tisztelt cikk író!!Illene a cikk írás elött tájékozódni!!!

  • 2012.02.07 07:46:30Gránátalma Szépség-és Egészség Központ

    Ha mégis le szeretnél adni pár kilót látogass el hozzánk!
    Professzionális testkezelő szakembereink, terapeutáink segítenek a fölösleges kilók megszabadulásától.


    Szeretettel vár a Gránátalma Szépség - és Egészség Központ csapata! :-)
    [link]

  • 2012.02.07 21:06:12kukikaa1986

    A legtöbb nőnek nem leadni kéne 3.6 kg-ot, hanem 7.2-t felszedni, mert kezdenek aggasztóan kórosan csontvázzá válni, regeteg a tizen-huszonéves anorexiás, bulimiás, testképzavaros - hála a média gusztustalan gebeségiparának.

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

Váci utca Chanel Resort 2013

Versailles, szökőkutak, púderszínű, 20-as évek-beli hajak, Karl vicces fiúkái, hímzések: ilyesmi lesz jövőre a Chanel, ha megérjük.

Valódi Sáfrány Öt mártogató a spárgához

A mártogatókhoz vagy dippekhez általában nyers zöldségeket szokás adni viszont a spárgaszezonban könnyű vacsoraként ajánlom!

Hölgypilóták Az egyik legfiatalabb pilótalány

A britek egyik legfiatalabb nagygépes közforgalmi pilótanője Kate Moran.

CsP Soha nem feküdtem le pénzért pasival

Levélírónkat vallatás alá vette a pasija, de egy idő után a lány annyira megelégeli a stílust, hogy viccből azt hazudja neki, csak egyszer csinálta.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

OnGo beszámolók

  • Horvátország
    Horvátország Baska rendkívül szép érdemes elmenni odáig,pedig a sziget túloldalán található....
  • Eger Jól elfáradva, de élményekkel telve tértünk haza....
  • Malawi Mvuu, azaz csicsevául a víziló földjére érkezünk, ha ellátogatunk Malawiba....

Hirdetés

Hirdetés