7 tipp nátha ellen, avagy a konyha az igazi fegyverraktár

Olvasási idő kb. 5 perc

Az influenza ellen be tudjuk oltatni magunkat, de a náthával nehéz mit kezdeni. Gyógyszert ugye, csak akkor érdemes szedni, ha bakteriális szövődmény van, addig maradnak a házi praktikák a húslevestől kezdve a púpozott párnán át az olívaolajba áztatott fülpiszkálóig.

A nátháról ugye azt tartja a mondás, hogy gyógyszerrel, orvossal egy hét alatt múlik el, anélkül pedig hét nap kell a gyógyuláshoz. Persze azért vannak olyan házi módszerek, amelyek segítségével enyhíthetjük a tüneteket és jó esetben a felülfertőződést, a szövődményeket is megakadályozhatjuk. Nem, valójában nincs új a nap alatt.

1. Forró folyadék

Aki más esetben nem hajlandó túl sok folyadékot fogyasztani, az ilyenkor jobb, ha rákapcsol, mivel nagyobb a kiszáradás veszélye. Ugyan sokan vannak, akik szerint a rumos tea vagy inkább egy jó kis pálinka remek gyógyír az ilyen bajokra, az alkohol, a kávé ilyenkor tiltólistás, hiszen ezek vízelvonó hatásúak, amire pedig ilyenkor tényleg nincsen szükség. Persze a víz, gyümölcslé önmagában nem elég, egy forró ital vagy húsleves csodákra képes. Sőt, már tudományosan is bebizonyították, a csirkeleves gyógyír – olvasható a Mayo Klinika oldalán. A CBS News által megkérdezett szakértők szerint az a bizonyos 2000-es tanulmány nem bizonyította egyértelműen mindezt, de az tény, hogy egy jó kis húsleves kiszáradás ellen hasznos, meg tápanyag-utánpótlás is egyben, szóval fogyasszák bátran!

2. Forró zuhany

Náthásan igen nehéz kikászálódni az ágyból, de egy forró zuhanyért talán érdemes megtenni az utat a fürdőszobáig. A pára ugyanis jót tesz az elgyötört nyálkahártyánknak, arról nem is beszélve, hogy az influenzavírus a hideg és száraz levegőt szereti. Ha túl gyengének érezzük magunkat, esetleg szédülünk, akkor helyezzünk egy széket a kád mellé, vagy akár a zuhanytálcába is állíthatjuk. Érdemes párásítót is berakni abba szobába is, ahol a legtöbbet tartózkodunk. Persze ezt rendszeresen tisztítani kell, nehogy elszaporodjanak benne a kórokozók. Az iVillage vonatkozó cikke szerint a vizet naponta kell cserélni, három naponta pedig ne felejtsük el átmosni az eszközt. Nem új keletű módszer a kamillás gőzölés sem, amihez csak némi kamillateára és egy kisebb lábasra van szükség. Ha egy fürdőlepedő vagy takaró alatt mélyeket szippantunk a kamillás gőzből, sokkal könnyebben kapunk majd levegőt. A kamillát persze eukaliptusszal is ki lehet váltani.

3. Az élet sója

Az orrdugulás, orrfolyás ellen sokan ajánlják a sós orrcseppeket. Vannak patikában kapható készítmények, de otthon is elkészíthetjük, nem kell más hozzá csak víz és só, no meg egy cseppentő. Egyesek szerint a só mellett vele azonos mennyiségű szódabikarbónát is érdemes feloldani a vízben. A sós oldat gargalizálásra is alkalmas, így két legyet ütünk egy csapásra. Ha a tünetek között a fülfájás is szerepel, akkor is érdemes belenyúlni a konyhaszekrénybe, ugyanis a meleg só ezt a panaszt is enyhíti. A legegyszerűbb az, ha a felmelegített ételízesítőt használaton kívüli zoknikba öntjük bele. A gyerekkori emlékek szerint ez sem egy elvetemült ötlet.

4. Pihenni, pihenni, pihenni

Sokan vannak, akik a nátha ellenére nem hajlandóak pihenni, ágyba feküdni, pedig ez sokat segít. Egyrészt így a szervezetünk sokkal több energiát tud fordítani a gyógyulásra és kevesebb kórokozóval találkozunk. Ügyeljünk arra is, hogy a szobában kellően meleg legyen, de azért ne tekerjük maximumra a fűtést, és persze jól takarózzunk be. Az ismeretségi körben egyébként nem egy olyan ember van, aki ilyenkor sapkát is húz a fejébe, állítólag ez jó a náthás fejfájásra. Bár fontos, hogy pára és meleg legyen, azért ha beteg van a háznál, érdemes sűrűbben szellőztetni a szokásosnál.

5. Plusz egy párna

Elalvás előtt kell egy kis idő, amire sikerül kikísérletezni, hogy mégis hogyan jut a lehető legtöbb levegő a megfelelő helyre. Ha egyébként nem szeretünk túl sok párnán aludni, ilyenkor érdemes azért plusz egy darabot a fejünk alá rakni, így javul majd a helyzet. Ha túlságosan kényelmetlennek találjuk ezt a megoldást, a matrac és az ágykeret közé is be lehet csúsztatni a párnát – tanácsolja a WebMD egyik szerzője. Ha már lakberendezés, akkor essen szó az infralámpáról is, ennek használata is segít a váladék távozásában. Alkalmazás előtt mindenképpen olvassuk el a használati útmutatót, mivel az infrázás egy kicsit veszélyes üzem, főleg, hogyha gyerekeknél alkalmazzuk.

6. Orrot fújni csak pontosan, szépen

Amellett, hogy a szipogás nagyon idegesítő, nem is túlzottan egészséges szokás, ezért fújjuk olyan sűrűn az orrunkat, ahogy csak tudjuk. Persze nem csak a mennyiség számít, hanem a minőség is. Ha túlzottan erősen fújjuk az orrunkat, abból semmi jó nem származik. A WebMD szerint az a helyes módszer, ha egyik orrlyukunkat befogjuk, a másikat pedig finoman kifújjuk.

7. Patika a konyhában

A sót már kitárgyaltuk, de hát ennél jóval több olyan, a konyhában is megtalálható dolog van, amely sokak szerint remekül hasznosítható, ha náthás az ember. Van, aki szerint egy gerezd fokhagyma egy evőkanál mézben a legjobb csodaszer, de aki nem bírja a hagymát, magában, vagy teába keverve is fogyaszthatja a mézet. Ott vannak persze a különböző citrusfélék tele C-vitaminnal, de persze ettől se várjunk csodákat, több egymásnak ellentmondó tanulmány született már a hatásosságáról.

A baráti körben mindenesetre többen is vannak, akik ilyenkor szorgosan kapkodják be a vitamint és cinket is tartalmazó tablettákat, amelyeket persze echinaceás grapefruit cseppekkel egészítenek ki. Az esetek nagy százalékában állítólag segít, igaz, azt nem tudni, hogy ezen módszerek nélkül más lenne-e az eredmény. És persze rengeteg orrodatistisztíccsa növényt is ismerünk, ilyen például a torma, a gyömbér és az erős paprika. Sőt, van aki olívaolajat ajánl orrdugulásra, orrfolyásra: pár csepp egy fültisztító-pálcikára, és már lehet is kenni. A baráti körben volt, aki - némi szülői nyomásra - ki is próbálta, de úgy döntött, inkább marad az ortodox módszereknél.

Sokan esküsznek a vöröshagymára is, amely a fokhagymával együtt egyébként szerepel azon a listán, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állított össze a gyógyhatású növényekről. Egy teáskanálnyi préselt vöröshagymalé egy teáskanál mézzel keverve állítólag nagyon jó köhögéscsillapító. A HáziPatika oldalán találtunk rá a következő receptre, amely szintén alkalmazható légúti megbetegedésekkor: „Vágjunk össze két kisebb fej vöröshagymát, majd 1db szegfűszeggel, 1 szál kakukkfűvel, 1 teáskanálnyi mézzel és 1 dl vízzel forraljuk fel. Hagyjuk állni 12 órán át, végül nyomjuk át szitán. Ezt követően forraljuk fel 2 dl tejjel. Napi 2 csészényi fogyasztása ajánlott belőle meghűléses megbetegedés esetén.” És végül, de nem utolsó sorban ott van a fekete retek is, amely egyébként emésztési problémákra is jó.

Nátha vagy influenza?

Mindkettőnek szezonja van és mindkettőt vírus okozza, de természetesen a tünetek alapján könnyű megkülönböztetni egymástól.

1. A náthánál lassan fejlődnek ki a tünetek, az influenza gyorsan dönt le a lábunkról, de tovább tart a gyógyulás.

2. A náthánál hőemelkedés vagy enyhe láz tapasztalható, míg az influenzát a hirtelen kifejlődő magas láz jellemzi.

3. A náthánál a felső légúti tünetek közé tartozik a tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, az influenzánál pedig jelentős a köhögés, a torokfájdalom is sokkal erősebb. Fejfájás is előfordulhat mindkét esetben, de más-más intenzitással.

4.  A nátha esetében sem jó a közérzetünk, de a fáradtság, gyengeség, kimerültség, fejfájás és a végtagfájdalmak, az erős hidegrázás inkább influenzára utal.

Forrás: NáthaDoktor, HVG

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Mi a kör sugarának jele? Alapkvíz geometriából

Noha geometriából is megannyi ismeretet próbáltak átadni iskolai tanulmányaink során, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszünk a tananyagból. Jó hír azonban, hogy kvízünkben ezúttal csak az alapokra vagyunk kíváncsiak.

Életem

Rejtőzködő kór fenyegeti a kutyákat: egy rossz mozdulatból is csonttörés lehet

Az osteogenesis imperfecta nevű örökletes genetikai rendellenesség miatt akár egyetlen rossz mozdulat is súlyos csonttöréshez vezethet kedvencünknél. A betegség a kollagénképződés zavara miatt alakul ki, és már kölyökkortól kezdve veszélyezteti az érintett kutyák életminőségét, mivel csontjaik az üveghez hasonlóan törékennyé válnak.

Világom

Az USA-ba készülnek az irániak – Trump semmit sem tehet ellene

Az iráni válogatott a jelenlegi állás szerint ott lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az iráni futballisták részvétele ellen, a biztonsági aggályok legfeljebb a csapat környezetéhez tartozó egyes személyekre vonatkozhatnak.

Mindennapi

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.

Mindennapi

Így lehet nyugdíjad, ha nem voltál bejelentve

Sokan csak a nyugdíjba vonuláskor szembesülnek azzal, hogy korábbi munkaadójuk valójában nem jelentette be őket. A juttatást akkor sem kell veszni hagyni, megvan a módszer, miként lehet bizonyítani a munkaviszony meglétét.

Lájfhekk

8 dolog, amit soha nem lenne szabad megosztanod az AI-jal: nagy baj lehet belőle

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos adatokat, információkat nem szabad megosztani a chatbotokkal való csevegések során, mivel megnövelik egy esetleges visszaélés esélyét, így megtörténhet, hogy illetéktelenek jogosulatlanul használják fel fotóidat, vagy akár megfosztanak bankszámlád tartalmától.