Zumba, szexualitás, fogyás

Olvasási idő kb. 5 perc

Két aerobic edző mondja el pro és kontra véleményét a Zumbáról és próbálnak magyarázatot találni annak évek óta tartó népszerűségére.

Van akinek bejön a Zumba  – például kolléganőimnek a Fittarénában – és van akinek nem. Hogy mi az a Zumba, ki találta ki, és miért jó, arról már számos írás megjelent már, ebben a cikkben viszont egészen más aspektusból fogjuk megvizsgálni.

Deák Böbe aerobic edző, akinek történetesen művészettörténész szakos diplomája is van. Nem rajong a Zumbáért, nem igazán érti hogyan lehetséges, hogy ennyire népszerű lett az elmúlt években, holott a hasonló divathullámok általában egy év után feledésbe merülnek.

Horváth Ádám ezzel szemben – aki latin tánctanár, és Budapest több termében is tart Zumbaórákat, – imádja a fitnessnek ezt az új fajtáját, és szerinte a nők egyszerűen azért szeretik a Zumbát, mert jó.

„A zumba nem az én világom, – mondja Böbe, – így viszonylag hamar kiderült, hogy kapcsolatunk szakítással fog zárulni. Szerintem táncnak nem elég, a kalóriákat pedig bármelyik másik edzés jobban égeti. Előítéleteimet félretéve ellátogattam egy kolléganőm órájára, ahol telt ház volt, mindenféle alkatú és korú hölgyek lelkes csoportja fogadott. Az egyik tini lány rögtön kiszúrt magának, mint beavatatlan kezdőt és bizalmasan mellém csusszant: „Tök szuper lesz, olyan mintha buliznánk!” súgta a fülembe, és már indult is a forró latin karnevál.

Böbe gyorsan összefoglalta, hogy a Zumba már a 90-es évek közepe táján megjelent, de csak az elmúlt években lett ennyire nagy siker. Feltűnésekor nem jósoltak neki hosszú jövőt, meglepő módon azonban a sikersztori még mindig tart. Ezt többek között a rohanó életmóddal szokták magyarázni. A Zumba fogyaszt, szórakoztat és önbizalmat ad, igazi 3 az 1-ben. Ugyanakkor ezzel a megállapítással nem jutunk előrébb, mert ez a hármasság a legtöbb sportról elmondható. Ha a Zumba bónuszát keressük, az Böbe szerint valószínűleg a latinos, karneváli hangulat lesz.

„A táncos felvonulások a kezdetektől a tudatalatti felerősödését szolgálták. Már Dionüszosz kultuszban is viseltek maszkot a felvonulásokon. A maszkok szerepe egyes feltételezések szerint utalhatott arra is, hogy a felvonulók hétköznapi énjüket levetkőzve utat adhattak legbelsőbb vágyaiknak. De vajon mik ezek a legbelsőbb vágyak? Freud valószínűleg egészen rövid listát adhatna arról, milyen elemi motivációk teszik az ösztönlényt azzá, ami. Nem árulok el nagy titkot: a szexualitás szó valószínűleg szerepelne rajta.”

Böbe nem hiába művészettörténész, a Zumba jelenséget tudományosan próbálja magyarázni:

„Carmen Electra Sztiptíz Aerobik DVD-inek megjelenése és a Call on me című örökérvényű zeneszám klipje óta mindenki sejtheti, hogy a sport és a szexualitás közt olykor lehet némi kapcsolat. Persze a fentiekből látható, hogy van akinek ez a kapcsolat teljesen egyértelmű, mondhatni a kettő egyre megy. A kétkedők kedvéért azonban vegyük sorra, mi is indokolhatja sport és szexualitás együttes megjelenését.

Először is, egy aktív sporttevékenységet végző egyén teste, többnyire megfelel az ókori görög ideáknak. Természetesen ez nagyban függ attól is, hogy az illető mely sportágban jeleskedik, de sztereotipikusan valahogy mégsem a 222 kg-os golyóemelés világrekorderét látjuk magunk előtt, amikor egy sportoló elképzelése a feladat. Sokkal inkább a diszkoszvetőt, – vagy ki-ki ízlése szerint – egy tornásznő kecses vonalait.

Fogadjuk el, hogy egy sportoló esztétikus testével, minden mozdulat szexinek tűnik, de ez még nem minden. Az evolúciós szempontokat figyelembe véve is alkalmasabb partnernek tűnik egy-egy strapabíróbb sportoló, aki képes elfutni a kardfogú tigris elől. Még jobb, ha ereje és állóképessége folytán nem csupán gyorsabb az őskori vérengzőnél, de még engem is elbír a hátán menekülés közben. Egy sportos ember tehát nem csupán vonzó, de még a fajfenntartás szolgálatában is hasznos választásnak bizonyulhat.”

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a szexualitás - ahogy mindennel – úgy a sporttal is összefügg.

És ez itt a lényeg! – magyarázza tovább Böbe. Mert bármelyik aerobik órán érezhetem magam fittnek. Zsírégető tornán is fogyhatok. Ha azonban az edzőtermi tükrökben egy szexistennőt szeretnék viszontlátni, no ahhoz már a Zumba kell! (vagy Carmen Electra) Persze a célnak megfelelhet a hastánc, a dance aerobik vagy a mostanában egyre népszerűbb rúdtánc is.

Az edző szerint a „szexi vagyok” életérzést nyújtó testgyakorlatok, népszerűségükben ma már sokszor megelőzik az egyszerű zsírégetést. A nők már nem érik be azzal, hogy alakjuk megfeleljen a videoklippekkel sugalmazott ideáknak. Szeretnének legalább olyan erotikusan mozogni, mint Rihanna, Beyonce vagy éppen Shakira. Rohanó életünkben nem bizonygathatjuk állandóan, hogy igenis kívánatosak vagyunk. Viszonylag hamar eljön az az életkor, amely felett nemigen vívhatjuk ki a férfiak elismerését illuminált asztalontáncolással. Marad tehát a Zumba és társai mindazoknak, akik szeretnek táncolni, vagy szeretnék szexinek érezni magukat egy picit. És hogy kinek akarunk bizonyítani mindezzel? Nem feltétlenül a férfiaknak. Hiszen ha egy nő önmagával és a konkurens női táborral sikeresen elhitette már, hogy a benne rejlő tűz sosem alszik ki, akkor az nem is fog.

Horváth Ádám latin tánctanár és aerobik sportedző olyan lelkesen beszél a munkájáról, hogy még Böbe előítéleteinek felét is sikerült elfeledtetnie. Társastánc-pedagógusi diplomájával (MTF) és több mint 15 éves táncos múltjával, valamint aerobik edzői tapasztalatával megfelelő személynek tűnt arra, hogy megfejtse a Zumba sikerének titkát. Szerinte a kulcs többek között abban keresendő, hogy az "edzés" (alakformálás, állóképesség fejlesztése) egyszerűen el van bújtatva az inspiráló latin-amerikai zenék és lépések között. A lépéskombinációk könnyen követhetőek, szinte bárki meg tudja csinálni őket, már a legelső alkalommal is. A Zumba nem igényel táncos előképzettséget, sőt, még táncpartnert sem.

Ádám Budapest több edzőtermében is tart órákat, heti hét alkalommal. A hétvégi Zumba partikkal és a 2-3 órás Zumba Master Classokkal azonban heti 10-12 órára is rúghat az idő, amit a Zumbának szentel. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ahogy mondja, „az edzőnek is kell edzenie”, koreográfiákat gyártania, ötletekre vadásznia. Tapasztalata szerint a Zumbázók elsődleges célja a mindennapi stressz elűzése. Ahogy ő mondja, kitáncolják magukból a feszültséget, ami mellett természetesen az alakformálás sem elhanyagolható szempont. És hogy mi a helyzet a Zumba és a szexualitás kapcsolatával?

Ádám erre a kérdésre a következő tanáccsal felelt: „Egy Zumba órán sok a szexi mozdulat, az biztos. A hölgyek nyugodtan alkalmazzák az órán látottakat, tanultakat! Egyből jön majd a pozitív visszajelzés, biztosíthatom őket.”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

d.zs
d.zs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.