Elkaszálták a legnagyobb átverést, a Power Balance karkötőt
A Power Balance karkötő volt a hírességek körében az egyik legnagyobb sláger az elmúlt pár évben, mert amellett, hogy egy kellően gusztustalanul kinéző kis műanyagdarab, állítólag még az állóképességet, az erőt és az egyensúlyt is növeli. Rengeteg sportoló is bedőlt az ügyes trükökkel, abszolút a placebohatásra és az emberi test sajátosságaira épülő show keretében árult terméknek, de a gyártót most elkaszálták: közel 13 milliárd forintnyi büntetést kell fizetnie. És úgy látszik, a gumikarkotő mégsem volt akkora biznisz, mert a büntetés a cég csődjét hozta.
November 22-én a Power Balance karkötőket gyártó cég csődbe ment azután, hogy a Los Angeles-i bíróság 57 millió dolláros, nagyjából 13 milliárd forintos büntetést szabott ki a cégre, amiért átverték a vásárlóikat - írja a TMZ. A reklám szerint erőt, egyensúlyt, kitartást adó karkötőket gyártó céget még januárban perelték be, mert a lila ködből felocsúdó felhasználók egy jelentős százaléka rájött, hogy bóvliról van szó, a karkötő semmit sem tud abból, amivel reklámozzák.
A gumikarkötő nagy biznisz volt, de úgy látszik nem olyan nagy, hogy elbírjon egy 13 milliárd forintos bírságot. De azért nem kell agóddniuk azoknak sem, akik bírják, ha átverik őket. “A TMZ által keltett pletykák túlzóak, a Power Balance nem vonul ki a piacról” - búcsúzott a cég Twitteren.
Az elmúlt évek egyik legbénább kiegészítője a műanyag karkötő volt, ami Lance Armstronggal kezdődött, meg egy nemes gondolattal. A rákból felépült bicikliversenyző alapítványát támogatók kis gumikarkötőt kaptak, így alkotva közösséget, meg persze mutatni is tudták a világnak egy sárga szalagnak köszönhetően, hogy ők jótékonykodtak. Aztán minden vackot elkezdtek gumikarkötővel reklámozni a mellrák elleni harctól kezdve a különféle kisebbségek melletti kiállásig mindent. Persze igazán jól azok jártak, akik a kamukarkötőket gyártották.
Aztán a nemes gondolat visszahúzódott, a kamukarkötők viszont megmaradtak, és néhány évvel ezelőtt, Magyarországon talán 1-2 éve megjelent a Power Balance karkötő, ami egy darab gumiszalag, a közepén egy darab színes műanyaggal. A reklám szerint az ilyen karkötők nagyobb erőt, állókéepsséget és egyensúlyt adnak viselőjüknek. Be is dőlt neki szépen egy csomó híresség, meg sportoló, élükön David Beckhammel, aki annyira egyensúlyban akart lenni, hogy egyből két csodakarkötőt is hordott.
Itthon Dopemanen láttunk többször ilyen karkötőt, valamint Rogán Antalon, VV Gigin és Éden Danin. Rajtuk kívül pedig természetesen több sportolón is, például Tatarek Rezső fitneszedzőn.
A karkötők reklámjának, mint úgy általában az ügyes átveréseknek, nagyon könnyű bedőlni, annyira hihetőnek tűnik az egész. Általában bevásárlóközpontokban árulják, vagyis várhatóan csak árulták a karkötőket mindenféle látványos bemutató keretében. Az árus megpróbált fellökni valakit, kidönteni az egyensúlyából, ami természetesen nagyon könnyen ment neki, ha valaki nem viselt karkötőt. Ha viszont valaki felvette a Power Balance-ot, úgy állt, mint a cövek, akárhogy is próbálták ellökni, csakhogy a dolog nem a karkötő, hanem az árus ügyes technikája miatt volt.
Így működik az átverés
A bökkenő az egészben annyi, hogy nem a karkötőn múlik a dolog, foghattak volna plüssnyuszit is, a trükk abban van, hogyan próbálja fellökni a beépített árus a gyanútlan vevőt. A szemléltetővideókon jól látszódik, de ha nem akarja végignézni, akkor röviden a lényeg: a palimadarat megkérik, hogy álljon meg terpeszben karjait tartsa ki maga mellé vízsszintesen. Ezután az árus könyéknél elkezdi lefele tolni a palimadár karját kibillentve így az egyensúlyából a leendő vevőt, aki persze azonnal eldől, mert az árus ügyesen az átvert fél testéhez képest kifele fejti ki az erőt. A karkötőt felvéve megismétlik a mutatványt, az árus viszont ekkor már nem kifele, hanem egy picit befele ható erőt fejt ki miközben lefele tolja a leendő vevő karját, aki így nem borul fel, hisz súlypontja irányába hat az erő. De videón tényleg sokkal egyértelműbb a dolog.“Komolyan??!” - kérdezte VV Gigi, amikor felhívtuk azzal, hogy kamu a bőszen viselt karkötője. “Volt régebben, hogy hordtam, de nem hittem benne különösebben soha. Volt rajtam színpadon, és leestem a színpadról. Onnantól kezdve tudtam, hogy kamu, de az ember babonás, mindig bízik benne, hogy talán mégis létezik a dolog. Most, amikor nemrég levettem, akkor éreztem, hogy a karkötő nélkül valami furcsa. Most egy Hope for Africa Balance karkötőt hordok, ami szintén egyensúly-karkötő, de van már üzenete is, Afrika megsegítése” - mondta VV Gigi.
A megvezetett vevőknél természetesen erősen érvényesül még a placebohatás is, amire jó például szolgálnak a különféle Power Balance fórumok. Az emberek teljesen elhitték, hogy mindent a némi matricával feldobott műanyagnak köszönhetnek. “Ajándékba kaptam még a nyár közepén power balance karkötőt, amit azóta is hordok. A lépcsőn járáskor voltam bizonytalan, ami azóta megszűnt!!” - írta az egyik felhasználó.
Egy másik arról számolt be, hogy nagyon veszélyes a Power Balance-ot egy sokkal drágább, valamivel szebb, és az egyensúly mellett jó közérzetet is biztosító teleshopos Irenew karkötővel hordani. “Hát én csak egyszer próbáltam eggyütt hordani a Power Balancot az inrenew-el felugrott a vérnyomásom 180-ra azóta csak a Power Balancot használom amugy 120-as vérnyomásom van de azt én sem értem ez mitől lehetett” - írta a hozzászóló.
Kérdés, hogy a cég csődje mennyire győzi meg azokat az embereket, akik ilyen fórumokon osztják meg egymással azt a rengeteg pozitívumot, amit az életükben a karkötő hozott. A hollywoodi hírességek mindenesetre már nem hordják a karkötőt, míg néhány évvel ezelőtt rengeteg olyan kép készült, amelyeken Power Balance karkötőben voltak a sztárok, ma már szinte egyikük kezén sem látni. És ne arra gondoljanak, hogy szerencsétlen megvezetett sportolók voltak csak, Leonardo DiCapriótól Robert DeNiróig hordta magán mindenki billogként, hogy a csalók könnyű prédája, és minden hülyeségnek bedől.
Ráadásul ez csak egy gyártó egy terméke, a piacon pedig számtalan másik egyensúly-karkötőt kapni, a legújabb az, amit VV Gigi is hord, és visszatért a gyökerekhez: a műanyagba oltott nemes célt egyesítette a műanyagba oltott jó egyensúllyal és közérzettel. Az igazán elvakult felhasználók pedig csak legyintenek a Power Balance elkaszálásán, hiszen biztos azért derült ki, hogy gagyi, mert nem az az igazi. A fórumokon rendszeresen visszatérő motívum, hogy ha valakinél esetleg nem mutatkoznak az áldásos hatások, akkor azzal zárják rövidre a témát, hogy biztos belefutott egy hamisítványba.
- Címkék:
- átverés,
- power balance,
- karkötő


KOMMENTEK
2011.11.22 16:24:42aha, persze
Ügyes lehúzás.
1:
A cég lehúzta a sok naív palimadarat.
2:
Az akárkik (nem zsidót értek alatta, hanem csak nem tudom, hogy kik azok) pedig lehúzták a céget. (Kik büntettek?)
3:
Akárkiék jól jártak. "A" gyártott valamit, "B" fizetett érte, "C" pedig elveszi "A"-tól a pénzt. Így kapnak ők most 13 milliárdot. Vajh, hová tűnik ez a pénz?
Ügyes, nagyon ügyes.
2011.11.22 16:26:14báró Csekonics
@aha, persze: 3. kiterjesztése - vajon 'C' mennyit tejel vissza 'A'-nak a megállapodás szerint?
2011.11.22 16:29:06Ez a Nick
anno nicolsonnak a crocs is fizetett, hogy hordja a műanyag papucsait. de asszem az egy használható termék is ezzel ellentétben. bár szubjektív, hogy ki miben hisz. én pl. leszoktam a nikotintapasszal 2 hét alatt a cigiről pedig 15 évig szívtam. soha nem hittem a tapaszban és egyszer viccből kipróbáltam. erről ennyit. :)
2011.11.22 16:29:57vuvuvu2
aki hülye megérdemli. mivel még hirdeti is magáról azzal, hogy hordja a hülyesége jelét, még annál is hülyébb. csodálkoztam egyébként, hogy eddig nem kaszálták el ezt a nyilvánvaló szélhámosságot.
2011.11.22 16:31:54luciferko
Ügyes. Tökéletes példája annak, hogy egy cirka 150 éves, azóta feledésbe merült bűvésztrükkel hogyan lehet lekaszálni a média segítségével a fél világot.
2011.11.22 16:49:25impala
wmiki
haveromnak van, és működik
ezt úgy érted, hogy föl tudja venni, meg le is tudja venni?
2011.11.22 16:50:01A szerelő
Nálam lehet rendelni Biorezonátor Balance Korongot, olcsóért, csak 5.000 Ft/db. Több színben. Rengeteg pozitív hatással, megegyezés szerint, egyéni ízlésnek és igénynek megfelelően :)
Karácsonyi ajándéknak is ideális! :)
2011.11.22 16:53:51Pokémon
Kíváncsi lennék, hogy cikkírónak volt-e egyáltalán valaha egy eredeti hologramos karkötő a kezében vagy csak a vakvilágba írogat sületlenségeket.
2011.11.22 17:01:11Martian
Pokémon: hol találok az eredeti hologramos karkötő hatásával kapcsolatos kutatást, vizsgálatot, amely túlmutat a placebo hatáson, illetve illusztrálja a karkötő működési mechanizmusát?
2011.11.22 17:01:47Page20
nekem van egy ismerősöm, aki levette, mondván nem bírja tovább, mert annyira pörgeti a sok energia, amit a karkötő adott neki, azt hittem beszarok a röhögéstől
2011.11.22 17:08:34neoteny
Hogy hová lesz a "büntetés"pénz?
[link]
Mivel csoportos polgári perről (ill. az abban történt kiegyezésről) van szó, a felperesek kapják, legalább is azok akik a megfelelő időben csatlakoztak a perhez.
Természetesen azután hogy a nyertesek ügyvédei levonták a maguk kb. az összeg 40%-ra rúgó díját.
2011.11.22 17:10:26neoteny
"mert annyira pörgeti a sok energia, amit a karkötő adott neki"
Az a kokótól lehet, nem a karkötőtől... ;)
2011.11.22 17:17:22the angel of the death
pokemon, draga! fizikabol, kemiabol, biologiabol 1-es, leulhet, hihi... ajve, mennyi idiot :D -ja, meg ugye a varazslokban, a manokban, no meg az ufokban es meg a joistenben is hisztek... a felvilagosodasnak annyi
2011.11.22 17:19:05Géjza
Jó, hogy belefutottam a cikkbe, mert már ott tartottam, hogy megkérdezek valakit: mi ez az izé?
Azt hittem valami RFID-s kütyü pénztárca helyett, csak le vagyok maradva a XXI.századtól.
Na erre nem gondoltam ;)
2011.11.22 17:22:44nana81
Ez kiválóan mutatja, mennyire érdemes felnézni a hollywood-i és egyéb celebekre. Ha tényleg bedőltek egy ekkora marhaságnak, akkor azért, ha pénzért csinálták, akkor meg azért...
2011.11.22 17:33:19Pokémon
Martiannak: Pl. itt egy tudományos kutatás:[link]
"Exploring the effects of the EFX Sport wristband on golf driving performance"
2011.11.22 17:48:09alte trottel
Pokémon 2011.11.22 17:33:19
Mark Bull? Who the fuck is?
2011.11.22 17:50:54almtz
Milyen érdekes, hogy nem atomtudósok viselték ezt a xart.
Az emberi butaság határtalan.
2011.11.22 17:55:12Bélabácsi
@Pokémon
Ha tudnál angolul, akkor elolvashattad volna az általad idézett "tudományos kutatás" végkövetkeztetését.
Összefoglalva kábé annyit mond, hogy tudja az öreg ördög, javít-e, rontani nem ront, ergo nincs ok amiért ezt ne lehetne viselni.
Ja, meg hogy még tovább kell csekkolni a hatását, mert nem tudnak "A"-t vagy "B"-t mondani.
Ennek fényében pontosan minek a bizonyítására is jó az általad említett kutatás ?
2011.11.22 18:01:12Bélabácsi
@almtz: Hát ez az. De igazából nem baj hogy ennyi hülyét megszívatnak, nagyon is helyesnek tartom ha az emberi hülyeségen egyesek keresnek, mások meg vesztenek.
Ami az állatvilágban a lassú gazella az oroszlánok számára, az a hiszékeny és/vagy hülye ember az ilyeneket megszívatni akarókat.
Táplálék.
2011.11.22 18:04:15Kalap
Poverbalanszos idióták, Szevasztok! :D
2011.11.22 18:05:55Mercel
Hello!
Mi kell a sikeres üzlethez?
Jó, és jól felépített marketing.
Termék. Akármilyen tök mindegy, nincs jelentősége.
Több millió idióta, akik alig várják, hogy hihessenek végre valamiben.
"Frigyes"
2011.11.22 18:06:55acel
[link]
Itthon még szerencsére kapható.
2011.11.22 18:12:41Főúr1127
Eleve valami olyannal kezdték, hogy a karkötőbe épített hologram ráhangolódik a viselője rezgéseire, és miután megtanulta azokat, helyreállítja az energiaáramlás harmóniáját.
Aki ennek hinni tudott azt nem sajnálom...
Miért hiszi el bárki is, hogy egy mágnes, vagy egy hologram majd jól rendbe fogja tenni azt, ami elbaszódott? És ha el is hiszi, hogy képes egy darab műanyagért meg egy matricáért többezer forintot kiadni? Idióták...
2011.11.22 18:40:46úgyiselfelejtem
A Svindlerek c. sorozatban volt egy rész, ahol kavicsokat árultak, hasonló hatásmechanizmussal. Be is mutatták a trükköt, hogy hogyan kell elôadni. Azóta, ha szóba kerül a karkötô, akkor bemutatom a csodakulcsomat, vagy csodatelefont, vagy ami van nálam. És még sokszor ÉN vagyok a hülye, mert az nem így mûködik.
Persze, amiért 7-10 ezer forintot kifizettek, az nem lehet pár forintos szemét, annak mûködnie kell (mert különben ôk a hülyék)
Anyám...
ui.: Még szerencse, hogy a focistáknak nem felvételi tárgy a fizika. Bár lehet hogy akkor jobban tudnák irányítani a labdát. :)
2011.11.22 18:41:15Theodoro
Hajrá Pokémon, én neked szurkolok, mindig jó a hülyéken röhögni :D
2011.11.22 18:57:13Ansys
Helyes!
Minden igaz, egy kiegészítés, amikor az árus azt akarja, hogy a páciens ne dőljön fel, akkor az erő nem a súlypontja felé mutat, hanem a földdel érintkező talpa felé. Tehát még kisebb az eltérés, a balek még kevésbé veszi észre.
Én is megcsináltattam magamon a kísérletet az exfhungary bemutatóján, egyből tudtam, mi a pálya, dehát nem taníthat mindenki mechanikát.. :)
2011.11.22 19:00:35E. Közbiztonság Szilárd
Idióta barom szerző, tiltogatás helyett tanulj meg magyarul!
Igaz, ahhoz ész is kéne, ami neked láthatóan nem nagyon van!
(Nyugi, van még pár ezer nickem raktáron, és mindig vissza fogom ezt másolni.)
Nem az egyensúlya lesz jobb, hanem az egyensúlyÉRZÉKE.
Felsorolásban pedig sem az és, sem a meg előtt NEM használunk vesszőt, egyensúlykarkötő egybe, stb., stb.
Miért akar minden írástudatlan barom újságírásból megélni?
A karkötő meg mindenki számára egyértelműen faszság, aki kicsit is képes a gondolkodásra.
2011.11.22 19:05:40E. Közbiztonság Szilárd
dondanial:
És mitől te idióta?
Hisz tiszta műanyag az egész.
Ilyen alapon ha egy szál fehér pamutot kötsz a csuklód köré, attól is jobb lesz a mozgáskoordinációd.
Hihetetlen, mennyi agyatlan barom van még a XXI. században is.
Ja, mágnes, baszd meg.
Műanyagból.
Érintsd már hozzá valami vashoz egyszer. Csak úgy próbából.
Mondjuk ha focista vagy, az azért sok mindenre magyarázat. Az agyhiányra mindenképpen.
Ha vízilabdáznál vagy vívnál, akkor azért kicsit kezdene megrendülni az emberekbe vetett hitem.
2011.11.22 19:07:16soproni1
Régen a tudósok is azt mondták, hogy vasból nem lehet hajót építeni, mert a vas elsüllyed a vízben.
Az eredeti PB karkötőben turmalin kerámia szemcsék vannak, nem mágnesek. A hamisítványban meg szilikon gumi és kész. A turmalin kerámia japánban az infravörös gyógyítás része.
2011.11.22 19:09:31musi
Wmiki, te sötét állat, ismét csak hülyét csináltál magadból :D A cég már régen beismerte, hogy semmilyen hatása nincs a karkötőjének :D
[link]
[link]
2011.11.22 19:17:40E. Közbiztonság Szilárd
Ez a Nick:
A nikotintapaszban TÉNYLEG az van, amit írnak róla.
Ez azért nagy különbség.
Pokémon:
Kíváncsi vagyok, neked van-e egyetlen működőképes agysejted.
Az sem baj, ha nem eredeti hologramos.
acel:
Hát ez tényleg nagy szerencse.
úgyiselfelejtem:
Tényleg nem pár száz forintos.
Inkább pár tíz.
Ansys:
"nem taníthat mindenki mechanikát"
Elvileg taníthat.
De tanulni meg végképp mindenki tanulhat.
És tudtommal ma még nem tiltja a kormány a logikus gondolkodást sem.
Még ha mágnes lenne is ebben a szarban (NINCS benne!), mi a lófasz van az emberben, amire a mágnes hat?
Az a pár milligramm (kb. egy gombostűfejnyi) vas a szervezetben, az is többnyire oxidált formában, és nagyjából egyenletesen elosztva?fejtetőtől talpig?
2011.11.22 19:19:24E. Közbiztonság Szilárd
soproni1:
És az infravörös gyógyítás is éppoly tudománytalan, de hülyéket jól hasbaakasztó faszság, mint ez a karkötő.
Hányas voltál fizikából?
2011.11.22 19:21:53E. Közbiztonság Szilárd
Egyébként egy okot el lehet fogadni a viselésére:
Ha valakinek tetszik, és ékszerként hordja.
2011.11.22 19:22:54Diopapa_sok
dondanial a focistákat nem az eszükért szeretjük :)
2011.11.22 19:23:00E. Közbiztonság Szilárd
Egyébként egy érvet el lehet fogadni a viselésére:
Ha valakinek tetszik, és ékszerként hordja.
2011.11.22 19:23:51MP
Összekeveritek a sima szilikongumi karkötőket és ezt a baromságot. A sima szilikongumi az olyan mint egy sima karkötő merthogy az is.
2011.11.22 19:24:57wmiki
egyszer bevettem gyógyszert, amit köhögéscsillapítónak neveztek, és nem csillapodott a köhögésem
a gyógyszercégeket mikor záratják be végre, átverés miatt?
2011.11.22 19:25:48zembertelen
Az egészben a targédia: a Rogán.
Bár, ha belegondolok nem is meglepő. Azzal az adóssággal amit az V. kerület felhalmozott bizony nagy egyensúly érzékre van szükség. Van még lejjebb? Van!
2011.11.22 19:30:18soproni1
E. Közbiztonság Szilárd
Far Infrared ( távoli infravörörös sugárzást adó) kerámia szemcsék vannak benne, aminek hő hatására elektromágneses sugárzása van. Ilyen pl. az ionos tisztasági betét, amiben nano kerámia van, az élettani hatása egyedülálló. Magyarországon a méz, hagyma,pálinka a nyerő, mert ahhoz nem kell fogazat.
2011.11.22 19:32:25boston64
Na végre megbukott az Amerikai hamisítvány is, nem csak a kínai. Egy időben működött.
Az eredeti 2 év garanciásat vegyétek.
Nem a hiszem vagy nem hiszem elvén működik.
Akit érdekel a működése, nézzen utána, egyszerű kvantumfizika.
Mágneshez semmi köze.
"Attól, hogy létezik hamis pénz, még nem minden pénz hamis."
telostudor.hu/sbskarkoto
2011.11.22 19:37:45soproni1
"az infravörös gyógyítás is éppoly tudománytalan, de hülyéket jól hasbaakasztó faszság, mint ez a karkötő."
Annyira tudománytalan, hogy 2 perc alatt elmulasztotta az ötéves derék- vállfájásomat.Biztos hittem benne, hogy nem fáj és elmúlt gyorsan. Hülyék ezek a japánok. Például a hibrid autóm is tudománytalan, kamu, a dízel az igazi, mer' a traktort is hajcsa .
2011.11.22 19:50:25kilobike
Ezek a hírességek? VVGigi, meg Éden Dani? Menjetek a picsába!
2011.11.22 19:52:56veracska_
az állatorvosnál ezt láttam:[link]
ez a kemény :D
2011.11.22 20:05:02boston64
Verácska! Ezt a linkelést hogy csináltad?
Egyébként működik az állatmedál is, ha nem gagyik.
Az ismeretségi körünkben versenylovakon használják.
Köszi.
2011.11.22 20:09:49veracska_
simán bemásoltam! cmd+c cmd+v. szerintem felismeri a linkeket, és rövidíti. :)
2011.11.22 20:16:46Theodoro
boston64
én a nagymutter herendi porcelán kutyájára raktam, hát ne tudjátok meg...
2011.11.22 20:32:53al kotmány aláiro álamfö
Én nem tudom megérteni, hogy a picsába lehet bedőlni ezeknek a tévéshopos reklámoknak. Egyértelműen csalás az összes. Ha másban nem, hát abban, hogy két bóvlit sóznak rád két bóvli áráért, miközben elhitetik veled, hogy az egyik ajándék.
Erről a karkötős szarságról meg elsőre látszott, hogy hülyítés.
2011.11.22 20:45:17Blogerovac
Írjátok le, mi a problémátok és küldök rá megfelelő színű kriptonitos karkötőt. Tutira működik és most bevezető áron csak 15 svájci frank ;-)
Minden betegségre jó, kivéve egyet ;-)
2011.11.22 21:08:55Wolfram
na jó, a teleshopok bizonyíthatóan (mérhetően) bóvlit sóznak rád, de ez itt hit kérdés, arról pedig nem lehet vitázni. ennyi erővel be lehetne tiltani az álomfogókat, feszületeket, szerencsehozó ásványokat is.
és ha valaki ital helyett erre költi a pénzét, garantáltan sokkal stabilabb marad...
2011.11.22 21:13:21Wolfram
egyébként a legzseniálisabb ilyen a napenergiával működő környezetbarát ruhaszárító volt. a méltányos összeg fejében küldtek egy hosszabb madzagot...
és emlékezzünk meg minden idők egyik legzseniálisabb reklámjáról, a home shoppingos bomber dzsekiről. amit az amerikai pilóták is hordtak. állítólag. űrtechnológia a köbön: "erős központi középcipzár, elnyűhetetlen domborított nyomógombok (mármint a patentok)"
2011.11.22 21:15:20soproni1
A teleshopban van jó cucc is, csak drágábban, mint, ha boltban vennénk. Pl. az ionos fogkefe zseniális japán találmány, de 3000 ft-al drágább, mint a forgalmazónál. Az importőr reklámja valószínű nem jut el olyan sok emberhez, egy darabot meg nem küld ki ingyen. A memory matrac is szenzációs, de a teleshopnál egyszerűbb megrendelni.
2011.11.22 21:17:57soproni1
Wolfram:
Esküszöm, Kőbányán minden második embernek olyan volt ( kívül bélésselyem anyagból). Azt váltotta fel a HAWKS feliratú, hátán sassal hímzett dzseki.
2011.11.22 21:20:40boston64
Theodoro!
Ez tetszett.
Porcelánkutyán kimondottan jól műkszik, de csak az SBS. Főleg, ha 220-al megy.
Ugyanis az elektroszmogot blokkolja.
2011.11.22 21:26:51tintamin
Ez hülyeség, simán működik a dolog!
Le is írják, hogy a Föld frekvenciájára (7,8Hz) hangolt hologram csinálja! "A karpánt a bőrön keresztül az ember elektromágneses mezejével érintkezve kijavítja a megváltozott rezgésszámot a kívánt 7,8 Hz-re.
A HATÁS AZONNALI!"
Érthető, nem?
1. 7,8Hz. A Föld frekvenciája????
2. Hologramot "hangolnak" WATTAFAKKK???
3. A bőrrel érintkezve kijavítja az ember rezgésszámát?
Ki volt az, aki ezt bekajálta, de most komolyan? Nemcsak az amerikai, hanem a magyar iskolák is debileket képeznek. Érettségiig sem kell eljutni annak felismeréséhez, hogy ez mekkora észvesztő baromság. Legalábbis annak, aki nemcsak seggel gondolkozik.
Viszont a következő is igaz:
Sokkal kevesebbe kerül, mintha valaki szeszelne, vagy cigizne, és - a placebóhatásnak köszönhetően - még jobban is érzi magát, ártani meg nem árt.
Aki bekajálja, meg megérdemli, de hát több is veszett Mohácsnál. Lehet, hogy ha akkor Lajos királyunk kezén ilyen van (meg a lova lábán), nem borul bele a Csele-patakba..:)
2011.11.22 21:30:28donfuligjimmy
nagy a zisten álatkertye :D
2011.11.22 21:49:29mike-kulas
Önnek van egyensúly-karkötője?
Igen
Nem
Nem tudom
Barmok! A "van?" kérdésre hogy lehet "nem"-el válaszolni??
2011.11.22 21:49:46Szarazinda
Nos, akkor máris javaslom átalakítani a választási rendszert. Aki ilyesmiben hisz, az ne szavazzon. Meg a hasonlókban, Attila dombtól, Pilis pólusig.
Sok idióta
2011.11.22 21:51:42mike-kulas
Nem mintha nem szarnám le...
2011.11.22 21:53:58Never ending dead
Gyerekek, pöcsre húzhatót nem árulnak? Amitől garantáltan javulna a spermiumok egyensúlyérzéke és célzóképessége, valamint szépen hullámzana (a Föld frekvenciájával) a farkuk, így döngetnének mint Johnnie Weismüller.
A hamisítvány meg tuti fogamzásgátló, mivel attól minden sperma farka megáll mint a cövek és nem tudnak úszni.
2011.11.22 22:15:12Tapogatott Kukorica
En mar elkezdtem szedulni...
mike-kulas: "Nem van."
2011.11.22 22:19:30Tapogatott Kukorica
Amugy meg Daviden szabadkomuvesmintas polo van, az nem gyanus?
2011.11.22 22:24:16valakitalánvagyok
Ki az a Rogán?
2011.11.22 22:39:19kovi1970
2011.11.22 15:36:46 mement
"Nem ertem ez miert erdemel buntetest, arultak valami, a paraszt megvette, normalis esetben itt a tortenet vege. Ha valaki ostoba, azert o szenvedjen, ne mas."
Hát mert talán még van a Földnek olyan zuga ahol megbüntetik a csalókat, B+!
2011.11.22 23:26:27Martian
Szarazinda: szerintem inkább a választási rendszert kellene felszámolni, mert az a kartötőnél is nagyobb csalás.
2011.11.22 23:28:59Martian
"Nem ertem ez miert erdemel buntetest, arultak valami, a paraszt megvette, normalis esetben itt a tortenet vege. Ha valaki ostoba, azert o szenvedjen, ne mas."
Mondjuk ilyen alapon a Szerencsejáték Rt-t is el lehetne kaszálni... csak hát annak a zsíros bevétele jörészt az állam bácsi zsebébe megy.
Tehát sürgősen létre kéne hozni csodacuccokat áruló magyar állami céget, hátha kihúzná a költségvetést a szarból!
:)
2011.11.22 23:55:29Mike36
gyártok én is vmi vacakot, de nem állítom, hogy hazsnál
majd azt mondom, van akinek hazsnál, ha erős a hite :DD
olcsón kell adni és akkor nem perel senki :DDD
2011.11.23 00:24:03Revolutionist
Ezek az agymosott, agyhalott idióta zombik sajnos sztárok közt is ott vannak, azaz sztárok közt is vannak bőven agyhalott idióta zombik... Ostobák mint a tök. Lehet hogy egy területen zseni, vagy legalábbis nagy tehetség ügyes, okos (esetleg vakszerencséje volt vagy fejes apu-anyu nyomta); más téren meg mint a háztáji sertéshízó, kb annyi értelme van nyomorultnak... Ezt jól tudják bűnöző csalók és iparágak, s planetárisan emberek milliói álltak rá, hogy ezeket a nyomoronc lóvés balekokat verjék át... Beckham? Jaj hagyjuk már. Lehet hogy valaha 10-15 éve felvillant egy rövid ideig, aztán hosszú évekig semmit sem mutatva ebből a hírnévből élt túlsztárolva - persze ez is átverés, ő is átvert, tehát csak azt kapta vissza amit ő is adott - de amúgy egy pikkelyes jura kori ősmadár- hüllő szellemi szintjén van nyomorult. Persze hogy vett mindkét karjára ilyen kamu-karkötötőt az planktonikus létforma és mindig lesz ilyen...
2011.11.23 00:39:22Tzimisce
Elég régóta foglalkozom hologramokkal, kicsit fájt, amikor az Allee-ban megtalált a csaj, hogy ismerem-e a hologramot, és tudok-e a gyógyító erejéről?
Annyira sokkolt a kérdés, hogy ki se oktattam.
Sajnálom, hogy be lehet etetni hülyeségekkel az embereket, mert vannak használható dolgok is, illetve a placebo hatás tényleg gyógyít. Ilyen szerintem a bioptron lámpa is.
2011.11.23 01:08:42Kiwicake
A kettlebell-edzésen, ahova járok, tavaly jelent meg, egyenként 9e Ft körüli áron árulta AZ EDZŐ... Akkor is vigyorogva néztem a sok majomra, hogy ezt a baromságot beveszik, ők pedig a nagy titkok tudóinak mosolyával néztek rám, a szerencsétlen szkeptikusra. Pár hétig figyeltem őket, de valahogy nem az jött le, hogy most a karkötőtől hirtelen megtáltosodtak volna... Aztán el is tűnt a karjukról, szép csendben kimúlt a dolog. Én meg a megspórolt pénzből egy hónapig jártam edzésre, na annak tényleg volt hatása :)
2011.11.23 03:00:43neoteny
tintamin @ 2011.11.22 21:26:51
A Mohácsos duma 10/10... :)
2011.11.23 05:08:35E. Közbiztonság Szilárd
wmiki:
Tudod, az ő eredményeiket DOKUMENTÁLT kísérletek sokasága támasztja alá. Ezek alapkövetelmények egy gyógyszer törzskönyvezéséhez.
(Kivéve a homeopátiás szarokat, azokra valamiért nem kell...)
Egyik szer sem hat mindenkire - rám pl. az altató nem, és a fájdalomcsillapító is csak alig, úgyhogy a műtétemet végigasszisztáltam, és néha nem igazán élveztem, az orvosok sem hitték el -, de ami 1000 emberből 999-re igen, arra már azt mondják, hogy hatékony.
És teljes joggal.
soproni1:
És te ezeket a faszságokat elhiszed?
Baszd meg, tanuljál már egyszer fizikát...
Bár ezek a cégek a hozzád hasonló hiszékeny - és magukat az újdonságokra nyitottnak gondoló, valójában gondolkodásképtelen - hülyékre építenek, ezek szerint nem alaptalanul.
"2 perc alatt elmulasztotta az ötéves derék- vállfájásomat"
Jaja, engem meg gyíkká változtatott. De már elmúlt.
Idióta.
A hibrid autót azért alátámasztja pár ezer tudományos kísértet, te isten barma. Más kérdés, hogy hogy jön ez ide egyáltalán?
boston64:
Na, mondd már el a kvantumfizikai működését...
Szerintem ezt a szót valahol kiszótáraztad egyszer, de fingod sincs, hogy mit jelent.
Ez a szar pedig NEM működik. Se az eredeti, se a hamisítvány.
al kotmány aláiro álamfö:
De látod, hogy pár barom még itt is kardoskodik mellette, hogy működik...
Wolfram
"ennyi erővel be lehetne tiltani az álomfogókat, feszületeket, szerencsehozó ásványokat is"
Be is kéne.
A kuruzslást és a szélhámosságot egyértelműen tiltja és bünteti a törvény, ez pedig egyértelműen a kettő kombinációja.
tintamin:
Ne tudd meg, miket akartam írni neked az első mondatodat olvasva. :-)
2011.11.23 05:10:53E. Közbiztonság Szilárd
mike-kulas:
Miért, a Nem tudom az rendben van?
Vagy a memóriát nem javíCCSa ez a csodalófasz? :-)
Tapogatott Kukorica:
Na igen, nem vanni vagy nincsenni... :-)
Dávid meg mi a faszért ne kőműveskedhetne egy kicsit szabadon? Én is szoktam néha falazni a havernak, ha a csaja rajtam/nálam keresi (csak a haver meg ne tudja, mert akkor lehet, hogy róla is elmondhatom, amit a kalauzról: többé már nem haverom a ...).
Martian:
A Szerencsejáték Rt. nem hiteget azzal, hogy biztosan nyersz. A kombinatorika nevű varázslat segítségével meglepően pontosan kiszámolható, mennyi esélye van annak, hogy nyerj.
(Jó, eccer mekkő asztat is tanúnyi, nekem se ment elsőre, nem progléma.)
A csodakarkötőnél azért ez nem áll fenn.
Revolutionist:
Azért Hegyipatakisonka Dávid báról nem állítanám, hogy "10-15 éve felvillant egy rövid ideig", mert egyrészt vagy 20 éve egyfolytában villan, legföljebb te nem látod, másrészt meg egy olyat tud, amit a világon talán 10-en sem: elfut a jobb szélen, és kiflivel olyan pontosan ad be az érkezőnek fejre vagy lábra, ahogy kevesen.
Bőven helye lenne még az angol nagyválogatottban.
És lehet, hogy a szellemi szintje sem alacsonyabb a tiédnél.
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de a tudását vitatni - hát azzal csak magadat nevetteted ki.
Tzimisce:
De jó, én meg a kilogramokkal foglalkozom jó ideje, némi hektoliter-beütéssel. Ne egyesítsük egyszer a tudásunkat?
Kiwicake:
És az edző még nem is verte át a népet, tényleg kb.ennyi az eredeti (beszámítva a szállítási költséget is).
Mondjuk az mindig is érdekelt, hogy értelmes emberek miért nem választanak értelmes sportot a kettlebell helyett, de ez más téma.
Egyébként rengetegen hordják ezt a vacakot, én meg régóta röhögök rajtuk.
És nem a pénz miatt.
2011.11.23 05:23:07Nor-
Jó nézni, ahogy a tudatlan ostoba fajankók azután, hogy bedőltek ennek, tűzzel-vassal védik az átverés igazát.
Persze megértem, elég kellemetlen lehet beismerni másoknak hogy mekkora balekok voltak ...
Az okos ember, legalább ilyenkor csöndben marad, és elkönyveli magában a veszteséget.
Az ostoba meg megpróbál mégtöbb embert beültetni a hintába, mert nehogy már őt valaki is átverje ...
Magyarország, így szeretlek.
2011.11.23 06:44:27bandigyerek
Az "önnek van egyensúly-karkötője?" kérdésre a helyes válasz nem az igen/nem hanem a van/nincs. ez a baj a világgal, a publicisták is funkcionális analfabéták már.( ha valaki szóvá tette már a dolgot, akkor tárgytalan a komment).
2011.11.23 07:11:05nyehehe
@dondanial! Gratulálok! (atyaúristen)
A témához: az ilyen cégeket nem szabad megbüntetni, mert legalább lefoglalják az idiótákat.
@bandigyerek!
Az index címlapon ma reggel is hosszú i-vel volt (van) a szerviz szó. Most akkor mit várjunk a divany.hu-tól?
2011.11.23 07:53:07wmiki
csak ezeket a dokumentált dokumentumokat aztán sose látja senki...
vagyis a fejfájás meg a köhögéscsillapító ugyanolyan átverés, csak a nagy (vegyszer)cégeket soha nem kaszálja el senki... :x
milyen érdekes....
2011.11.23 08:04:10viking power
rég nem röhögtem ennyit :D
gyakrabban kell olvasgatnom ilyesmit hisz egészen megjavult az energiaszintem :D
és csak simán, karkötő nélkül... =))
2011.11.23 08:07:57aha, persze
@báró Csekonics: Semennyit. Elveszik a pénzt, és kuss van "A"-nak is és "B"-nek is.
2011.11.23 08:37:15Buktada
Meg vagyok győződve arról, hogy ezek után is el fognak fogyni a készletek a hazai kereskedők polcairól...
De tudnám ajánlani a Csipkecsoda Gyógyteát :) Mindenre jó! Szifiliszre, egyensúlyra, megfázásra :D:D
[link]
2011.11.23 09:06:46V.I.Lenin
...akármit is mond a tudomány "placebó nem placebó", de az biztos, hogy sokkal kanosabb vagyok amióta meg van a karkötőm. Eddig sem volt problémám, de most már a feleségemen kívül is osztom a gyönyört, lehet, hogy csak a hit számít, de én hinni akarok, ha ez az eredménye...
2011.11.23 09:11:16kennimekkormikk
"2 perc alatt elmulasztotta az ötéves derék- vállfájásomat"
Hazudsz!
boston64:"egyszerű kvantumfizika"
Ha azt mondom, hogy a te agyad hullámfüggvénye a legegyszerűbb dolog a világon azt érted? Ökör.
2011.11.23 09:14:33filmcomm
Nekem nincs, és működik.
2011.11.23 09:18:27kennimekkormikk
Varázspálca óccsón eladó! Csak 10 000 HUF! Hírességeknek, politikusoknak és egyéb szellemi fogyatékosoknak kedvezményesen most csak 5 000 USD!
Ugyanitt rendelhető "Hogyan legyünk sikeresek és gazdagok?" című művem, ára 50 000 HUF.
Rendelési cím: Magyar Állami Szegényház, Budapest, Tufa dűlő 42.
2011.11.23 09:18:48titanmanus
sok-sok hülye buta ember, inkább vettek volna negyede annyiért vitamint :)
2011.11.23 09:19:28LoGA
Az nem lehet, hogy valaki simán divatból hordja? Elég volt pár hírességet megfizetni, hogy vegye fel, a többi ember meg majmolja. Adhatnak Tag Heuer órát is rájuk, csak arra nincs pénze a legtöbb embernek. Erre a párezer forintos műanyag "csodára" meg van :).
A büntetéssel egyetértek, ugyanis félrevezették a vásárlókat.
2011.11.23 09:43:34Mérges Ember
@nimekkora!
Veszed a szer-vert, vagy Vered a SZERVet? Abszolút nem mindegy!
De mostmár mindegy!
2011.11.23 10:13:37seficaontour
Tényleg csak annyi, hogy a mellrák elleni harcot ne hívjuk vacaknak, lécci. "Aztán minden vackot elkezdtek gumikarkötővel reklámozni a mellrák elleni harctól kezdve..."
Amúgy köszönet a cikkért.
2011.11.23 10:59:37sto
Tipikus példája a hitnek. Ha hiszel benne, nyugodtabb, bátrabb és ügyesebb vagy, és lám tényleg biztosabban jársz a lépcsőn, és lám tényleg működik. Persze a korlátaid megmaradnak csak nem szűkíted tovább lehetőségeidet szorongásaiddal, kételkedéssel. Könnyebb hinned ha más is hisz, sokan vagytok, biztos van benne valami :-). A kívülállók hitetlenek és hülyék :-) szerencsétlenek, még nem tudják h mi a jó nekik....
2011.11.23 11:55:52különvélemény
Kipróbáltam, működik!
Egyik kezemmel tartottam 20kg karkötőt, a másik kezemet megy nyomta lefelé valaki.
Karkötővel nehezebben ment a kibillentés.
2011.11.23 12:19:18agnes_nagy
Tatarek Rezső sosem hordott ilyet. Nem vagytok szavahihetőek...
2011.11.23 14:06:42Cliff
a 6. kepen hatterben srac rogton ket piaval :)
hiaba ingyen buli...
2011.11.23 14:31:10orter
wmiki szerintem anyagilag érintett. vagy ő árulja, vagy sokat vett belőle magának. sajnálom őt.
2011.11.23 18:24:42Revolutionist
E. Közbiztonság Szilárd
"egyrészt vagy 20 éve egyfolytában villan, legföljebb te nem látod, másrészt meg egy olyat tud, amit a világon talán 10-en sem: elfut a jobb szélen, és kiflivel olyan pontosan ad be az érkezőnek fejre vagy lábra, ahogy kevesen.
Bőven helye lenne még az angol nagyválogatottban.
És lehet, hogy a szellemi szintje sem alacsonyabb a tiédnél.
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de a tudását vitatni - hát azzal csak magadat nevetteted ki."
Ha te mondod, biztos. Ez, amit írsz róla, a tipikus bulvársajtó "szakvélemény".. Tartok tőle nem meccsek nézéséből tájékozódsz, hanem ilyen kb Blikk szinten írt "elemzésekből"... Hol villan mondjad már? Legfeljebb a fehérített műfoga, meg a felhabosított bubifrizurája villog...
A gond az hogy RM és MU meccseit is néztem rendszeresen mikor ez a bájgúnár ott játszott. Nem vitatom hogy elvileg tényleg ebben specialista ő amit írsz (és mint írtam a tényt: a pályája első néhány évében rendre bizonyította is, akkoriban kalapom is emeltem előtte), csak az volt mindig a bibi hogy NEM NAGYON SIKERÜLT MEG IS CSINÁLNIA az utóbbi uszkve 10-éveben, pláne a Real-ban. Amennyit ő ezt a hibátlan ívelést megcsinálta, nála sokkal kisebb klasszisnak kikiáltott profik rendszeresen végrehajtják. Node ez nem foci blog.
Ami lényeg hogy ő is csak egy kamusztár, mert érdemtelenül túlsztárolt, nem véletlen hogy műanyag bulimiás bóvli kamusztár párt is választott és nem véletlen hogy megvette mindkét nyomorultul kivarrt nyeszlett karjára ezt a kamu karkötőt... Átveri a világot, hát átverik őt is, ez a lényeg...
2011.11.23 20:01:15HerRiporter
Anyósom ismerettségi körébe tartoznak olyanok, akik "szerintem" MLM rendszerben árulják a cuccot. Anyósom napi szintet közvetítette a cseréket, mert az egy dolog, hogy a hatása faszság, de még az anyaga is szar :) De nem baj, kicserélik.
Egyébként meg ez már lejárt lemez, Harry Potter mintájára itt az új csodaság, az energetizáló pálca, cirka 60-80e forintért. De garantáltan meggyógyít minden bajt. Ja és gyémánt van benne (meg talán sárkány szívizom, de az nem biztos). Szóval van bőven kereslet/kínálat a varázsgagyira.
Egy olyan világban, ahol sámánok meg táltosok gyógyítanak tv-n és telefonon keresztül, bármi megtörténhet.
2011.11.23 20:04:31Atros
boston64: "egyszerű kvantumfizika"
ehhez csak gratulálni tudok. Gondolom te képes vagy megmagyarázni a kvantumelmélet "Z" és "X" rejtélyeit is, sőt a gravitációt is tudod kvantálni.
Na mindegy, várjuk a publikációkat.
Revolutionist: David Beckham nemcsak pár évig volt jó játékos. Arról meg nem Ő tehet elsősorban, hogy mennyire sztárolták. Szerintem ne sajnáld, hogy átverték, mert az a pár karkötő amit megvett biztosan nem küldte padlóra anyagilag.
2011.11.24 00:28:34E. Közbiztonság Szilárd
seficaontour:
Azért ha valaki funkcionális analfabétának nevezne, ne sértődj meg rá nagyon, mert igaza van.
Revolutionist:
És a tévé képernyője feléd vagy a fal felé volt fordítva, amikor ezeket a meccseket nézted?
Mert szerintem az utóbbi.
A teheneket meg van, aki csak a legelőn meg az istállóban szereti, a hálószobában nem.
Biztos Beckham is.
2011.11.24 00:31:28E. Közbiztonság Szilárd
seficaontour:
Azért ha valaki funkcionális analfabétának nevezne, ne sértődj meg rá nagyon, mert igaza van.
Revolutionist:
És a tévé képernyője feléd vagy a fal felé volt fordítva, amikor ezeket a meccseket nézted?
Mert szerintem az utóbbi.
A teheneket meg van, aki csak a legelőn meg az istállóban szereti, a hálószobában nem.
Biztos Beckham is.
2011.11.24 19:44:38Toncsii
Ma felhívtam több márkaképviselet akik állítják se csődbe ment cég nincs se megalapozott háttere a tegnap beállított RTL klubbon mutatott hírnek. Azt mondták elég felhívni a fogyasztóvédelmet és kiderül mekkora a kacsa volt a tegnapi hír, vagy csak simán a powerbalance.com hivatalos oldalról rendelni karkötőt . Nah de ha csődbe ment hogy is lehetne rendelni ?:) Szóval elég gáz hogy az itt leírt szöveget bárki is bevette , és még a média is benyelte. Hát igen :) Aki nem hiszi csak nézzen utána a googlen :)
2011.11.26 14:59:11solapapus
Szeretném elől járóban leszögezni,hogy nekem nincs,nem is volt ilyen karkötőm!Sőt ismerőseim körében sem látni!Lehet,hogy ez is csak a fővárost érintette!
A cikk írójáról viszont meg van a véleményem!
Ha ennyire okos,tanult,netán sokat olvasott ember,akkor miért nem hívta fel a tudatlan emberek figyelmét,ezelőtt 1-2 évvel,hogy ez csak 1 nagy átverés és ne vegye senki!!!!!!!!!