Nehéz menet: sikeres harmincas nő férjet keres

Olvasási idő kb. 4 perc

A határozott, kemény, magasan képzett nőknek helyük van az üzleti életben, de a szerelemben sokat buknak. Nőként érvényesülni nehéz, de nem feltétlenül kell választani a karrier vagy a magánélet között. Jankulár László coach-tanácsadó egy esettanulmányon keresztül mutatja be az amazonok kényszerpályáit.

Határozott, vezető beosztású, a harmincas éveiben járó, kifejezetten
csinos hölgy keresett fel a problémáival néhány héttel ezelőtt. Magas képzettsége,
kitartása és szorgalma révén elérte, hogy kitűnő állása, kocsija, lakása legyen, sőt a saját
maga által kialakított életvitelből nem hiányzik a sport és a szórakozás sem.

Épp csak a szerelemben sikertelen

Rendszeresen jár színházba, moziba, és sok időt tölt a barátai, barátnői társaságában. A
mindennapjai annyira terv szerint, sőt kiegyensúlyozottan alakulnak, hogy nehéz
elképzelni, neki is lehetnek problémái. A hölgy – talán nem is meglepő – magányos.

A munkahelyi sikerek az ő esetében magánéleti kudarcokkal párosultak. Évek óta nem volt
tartósabb kapcsolata, és amikor végre megismerkedett egy-egy neki is szimpatikus férfival, az
néhány nap múlva valósággal „elmenekült” tőle. Úgy érezte, hogy a karrierépítés közben a
férfiak számára riasztóan határozottá és magabiztossá vált, és talán már nem elég nőies. Arra
kért, segítsek neki, hogy ismét megtanuljon nőként viselkedni, vissza szeretett volna találni
egykori önmagához, aki még mágnesként vonzotta a férfiakat.

Nem a nőiességével van a gond

Nehéz volt meggyőznöm őt arról, nincs gond a nőiességével. Az utóbbi évtizedekben
ugyan gyökeresen megváltoztak a női szerepek, és a társadalom már elfogadta, hogy egy nő
nem csupán a feleség, a lelki társ vagy az anya szerepben állhatja meg a helyét, ez a jól képzett hölgy mégis úgy vélte, a hagyományos női szerepek, és a határozott,
öntudatos, sikeres nő szerepe között kell választania.

Vitathatatlan, hogy továbbra is léteznek a Jung szerinti női arcehotípusok, mint az anya, a madonna, a nimfa és az amazon, de az ezek közötti arányok és társadalmi megítélésük rohamosan változik, elsősorban az emancipáció és a megváltozott társadalmi feladatok hatására.

Az amazon is egy szinglitípus

A harcias nők

Nevezhetjük akár – kicsit talán pejoratívan –harcias nőnek. Ezt a tulajdonságot korábban aférfiak privilégiumaként ismertük. Ritkán olvashatunk a történelemkönyvekben harcos nőkről, pedig lehet, hogy korábban is voltak. Hérodotosz, a történetírás atyja –akitől talána legtöbben vették át az amazon kifejezést – természetellenes, sőt deviáns tulajdonságokkal ruházta fel a monda szerint a Fekete-tenger partján élő harcias nőket, az amazonokat. A XXI. században talán ez lenne ama archeotípus, ami szükséges az érvényesüléshez.

Kiterjedt a szakirodalom, pszichológusok, szociológusok sokat foglalkoznak az amazon-nőkkel, akik határozottan, senkire sem támaszkodva, ám egyedül élik mindennapjaikat. Az amazon nő képes a saját életét irányítani, tudja, mit akar.

A nőknél a munkavállalás nem mindig választás kérdése, hanem gyakran gazdasági kényszer. A második világháború alatt és után a nők tömegesen álltak munkába, és mára már bebizonyították, képesek mindarra, amire a férfiak. A precíz munkavégzésük, a szorgalmuk ellenére ugyanazért a sikerért, elismerésért gyakran még ma is többet kell tenniük, mint a férfiaknak.


Elvárják tőlük, hogy tudjanak dönteni – úgy, sőt talán még jobban, mint a férfiak. Ha egy férfi vezető igyekszik például egy kényszerő leépítést a szociális szempontokat is figyelembe véve végezni, akkor humánus ember, jó főnök. Amennyiben egy nő teszi ugyanezt, gyakran rásütik az érzelgősség bélyegét.

El kell nyomni a női ént

Sajnos, az egyenjogúságot sokan úgy képzelik el, hogy a férfiakra jellemző tulajdonságokat próbálják meg felvenni, és csaknem tudatosan elnyomni női énjüket. Az érvényesülésnek egy lehetősége marad egy nő számára, megfelelni a férfi-társadalom egy szűk része által kreált szabályoknak. A férfi vezetők így jobban elfogadják őket, és számottevően javulnak az érvényesülési lehetőségeik.

A hozzám forduló hölgy úgy vélte, hogy a viselkedésének, sőt a ruházatának is a férfiakéhoz hasonlónak kell lennie, talán ezzel is takarva, álcázva a nőiességét. Az üzleti életben ugyan valóban elvárás a férfiak öltönyéhez hasonlóan uniformizált öltözködés (kosztüm, szoknya vagy napjainkban egyre gyakrabban a nadrág), ami nem hangsúlyozza ki a nőies vonásokat. Azok, akik nem mernek eltérni ettől, a sikerességüket féltik. Beilleszkedni törekednek a munkahelyi közegbe, nem pedig kitűnni belőle.

Az elismerést nem mindig kapják meg

Nem könnyű. A korábbi évszázadokban még az okos, nagyravágyó nők is gyakran a háttérben maradtak, hagyták a férfiakat érvényesülni, előtérbe lépni. Nem csupán a férfiak, de nem ritkán a nők is elfogadták, sőt elfogadják, hogy a férfiak képesek irányítani és vezetni (elég, ha arra gondolunk, hány női képviselő ül a parlament padsoraiban és mennyi férfi).


Sok, küzdelmes évtized után mégis eljutottunk oda, hogy kutatások szerint a
munkahelyi órák kétharmadát nők dolgozzák le, bár még ma sem mindig kapják meg
ugyanazt az elismerést, mint a férfiak. A modern nő már nem igényli, hogy anyagilag
gondoskodjanak róla. Mindenben önálló, mégis szüksége lehet a férfira, mint lelki társra.

Más közegben kell keresni a férfit


Akadnak olyan férfiak, akik nehezen viselik, hogy a nők már nagyon is tudják, mit akarnak, és a „túlzottan férfias” jelzővel igyekeznek elbizonytalanítani őket. Némely férfi viszont a munkahelyen megismert határozott nőkről nem is gondolja, hogy a magánéletben azt szeretnék, ha nőként tekintenek rájuk, nem pedig kemény üzletasszonyként.

Nehéz helyzetben van az a nő, aki ilyen párkapcsolati gondokkal küzd. Ha saját hibájaként éli
meg ezt a helyzetet, görcsösen próbálkozik, hogy változtasson. Változtasson magán, ezzel
megfelelve a ki sem mondott elvárásoknak. Ettől kezdve azonban éppen ez a görcsös
keresgélés növeli benne a feszültséget, ami tovább nehezíti, hogy párt találjon.

Végül elfogadta, hogy nem kell szerepet cserélnie, nem kell alapvetően megváltoznia, csupán más közegben kell megtalálnia azt a partnert, aki valóban férfi tud lenni egy határozott nő mellett is, és akit eddig rossz helyen keresett.

szerző: Jankulár László
www.coachforyou.hu
www.vingtsunhungary.com

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.