Vágó István életben maradt

Olvasási idő kb. 3 perc

A Szkeptikus Társaság, Vágó Istvánnal az élén, csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amely az európai és nemzetközi törvényhozók figyelmét akarja felhívni arra, hogy a homeopatikus szerekkel kivételeznek. Kivételeznek, hiszen nem kell azokat bevizsgáltatni, és valamiért annyival is megelégednek, hogy nem károsak az egészségre. Vágót se vitte el a mentő, de az édesanyja aggódott az egészségéért.

Nincs benne semmi!” – mondta egyszerre két tucat férfi és nő, miután egy csoportkép erejéig öt négyzetméteren összezsúfolódtak. Emlékeim szerint az osztályfényképeim is így készültek, csak akkor nem feszítettünk egyenpólóban, és nem volt szlogenünk.

Galéria ikon

7

Galéria: Vágó István életben maradt
Fotó: Kováts Dániel

Budapesten az Országos Gyógyszerészeti Intézet előtt 10 óra 23 perckor, körülbelül ötven ember verődött össze, egyik fele azért, hogy csatlakozzon egy nemzetközi kampányhoz, a másik fele pedig azért, hogy rögzítse a történteket. A cél annyi volt, hogy egyszerre 25 ország 60 városában parádézzanak a résztvevők annak érdekében, hogy az európai és nemzetközi törvényhozók ne tegyenek kivételt a homeopátiás szerek gyártóival, vagyis a hatásosságukat klinikailag is tesztelni kelljen, mert önmagában nem elég az, hogy nem károsak az egészségre.

Ennek a kampánynak a celebarca nem más volt, mint Vágó István, aki korábban bejelentette a sajtónak, hogy ő és a Szkeptikus Társaság néhány tagja túladagolja magát homeopátiás szerrel. Pontban 10 óra 23 perckor le is döntötték az első dobozka tartalmát a torkukon, és szinte egyszerre konstatálták: édes az íze. „Ettől le fog törni a fogam” – mondta egy résztvevő közvetlen mögöttem, de nem tört le neki, felesleges volt aggódni miatta.

Néha csempésznek bele hatóanyagot

Mentő nem volt a környéken. Miért is lett volna? Vágóék a kampány előtt bevizsgáltatták azt a szert, amiből iszonyatos mennyiséget kívántak elfogyasztani a performance alatt. „Nincs benne semmi hatóanyag” – magyarázta Vágó egy riporternek, aki arról kérdezte, a honlapjukon miért nem ajánlják másoknak, hogy otthon gerillaakciózzanak. „A többi homeopátiás készítménynél előfordul, hogy hatóanyagot csempésznek bele, ezért figyelmeztettük az embereket arra, hogy ne utánozzanak minket.”

Vágó Istvánt utoljára akkor láttam a sajtóban, amikor Bárdos Szomorú Andrással együtt kesergett az élet igazságtalanságain. Biztos sok embert felvillanyoz, amikor meglett férfiak vallanak az életükről, a harcaikról, és Vágó elmondja milyen a viszonya a többi celebbel, de nekem pont annyira tűnik érdekesnek, mint Hajas László haja. Az, hogy egy ideje a CreditHill arca, talán valamennyire ellensúlyozza, hogy eltűnt a képernyőről. Ez persze csak azoknak nyújt vigaszt, akik Vágó-addiktívvá váltak a hosszú évek alatt.

Galéria ikon

7

Galéria: Vágó István életben maradt
Fotó: Kováts Dániel

Viszont mindennél jobban érdekelt, vajon Vágó mit tervez a jövőben, hol és milyen körülmények között láthatom viszont, mi fogja kiverni nála és a Szkeptikus Társaságánál a biztosítékot, ezért sorba álltam, hogy beszélhessek a mesterrel. Amikor már közel voltam a célomhoz, vagyis csak egy riporter állt előttem - aki operatőrt is hozott magával, hátha -, megcsörrent Vágó telefonja. Nem a kedves felesége, hanem a mamája kereste, hogy megtudja, hogy van. Mindezt onnan tudtuk, hogy be is jelentette: ezt a telefont fel kell venni, mert az édesanyja akarja tudni, mi lett vele. Miután megnyugtatta a mamát, én is válthattam vele néhány szót. „Nem tudom még mi lesz a következő akció, de le fogunk ülni beszélgetni róla” – mondta a mester.

In God We Trust

Annyit hangsúlyozták a performance alatt, hogy a homeopatikus szereknek csupán placebo hatása van, hogy a hit kérdése megkerülhetetlenné vált számomra. Meg is kérdeztem Vágót, miért nem Istennek mennek neki. Még az egydollárosra is rá van írva az Amerikai Egyesült Államok nemzeti mottója: In God We Trust – Bízunk Istenben -. Ennél magasabb labdát nem is lehetne lecsapni a szkeptikusoknak. „A Szkeptikus Társaság alapító okiratában a valláskritika nincs benne. Így döntöttünk. Azt gondoljuk, az egy másik terület. A vallásosság nem azon az alapon működik, hogy konkrétan megveszek valamit pénzért, aminek következtében nekem, fizikailag kimutathatóan jobb lesz.”

Ha ezt korábban tudtam volna, akkor megmondtam volna a nagyapámnak is, aki minden bizonnyal belátta volna, nem lehet súlyos pénzért a mennyországban jó telket venni, és a bűnei sem forintosíthatóak. Ezen szerencsére már nincs értelme keseregnem. Inkább csak azon gondolkodom, vajon Vágóéknak később se volt-e mondjuk hányingere a placebótól.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="318" width="512"><param name="id" value="vplayer-d948329c7c"/><param name="src" value="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf"/><param name="menu" value="false"/><param name="quality" value="high"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=d948329c7c&v=0075&onsite=1&autostart=0"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="vID=d948329c7c&v=0075&onsite=1&autostart=0" height="318" id="vplayer-d948329c7c" menu="false" quality="high" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="512" wmode="transparent"/></object>
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.

Önidő

Emlékszel még, ki énekelte ezeket a 90-es évekbeli slágereket?

A 90-es évek hirtelen táguló világa a zene élvezetének újabb formáival ismertetett meg bennünket. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon eleget hallgattad-e a rádiót vagy éppen nézted a zenei televíziókat ahhoz, hogy két sorból megmondd, melyik együttes dala egy-egy sláger.

Testem

Ez a tünet évekkel előre jelezheti az Alzheimer-kórt

A vizsgálatok alapján a szaglás érzékenységének csökkenése és elvesztése jóval azelőtt jelezheti az Alzheimer-kór jelenlétét a szervezetben, mielőtt a komolyabb, memóriát is érintő problémák megjelennének.

Mindennapi

Váratlan döntés: mégsem kell befizetni ezt az adót idén nyáron

Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó intézkedései között módosította a vonatkozó szabályokat. A döntés alapján a 2019 óta alkalmazott 0 százalékos adómérték 2026. június 30. után is fennmarad.