32 évesen rájöttem, mit is akarok - sorsfordító utazások

Olvasási idő kb. 3 perc

Anita friss diplomásként Máltára ment dolgozni és nyelvet tanulni. Pultosként dolgozott, majd aerobik edző lett, végül egy bűvész asszisztense. Ez a fantasztikus élmény döbbentette rá, hogy a szórakoztatóiparban szeretne dolgozni. 32 évesen pályakezdő lett, reményekkel és félelmekkel. Sordfordító utazások, 2. rész.

A 32 éves Anita (a vezetéknevét és a fényképét nem szerette volna, hogy bemutassuk), miután megszerezte idegenforgalmi diplomáját, itthon nem talált munkalehetőséget, ezért kiment Máltára dolgozni két évre. “Pénzt szerettem volna keresni főképp, meg angolul tanulni. Málta tele van turistákkal, aki nem nyaral, az valószínűleg valamelyik hotelben dolgozik. Anita recepciós, majd aerobik edző, pultos, és kareoke show vezető is volt.

Képünk illusztráció

Nagyon kicsire kellett összetöpörödnöm

“Érkezett egy bűvész a szállodába. Jóban lettem az egyik menedzserrel, és ő beajánlott engem, hogy lehetnék az egyik segítője, mert az eddig vele dolgozó lánynak haza kellett mennie Angliába. Marhára élveztem ezt a munkát, ugyanakkor nagyon megterhelő volt fizikailag. Voltak olyan pózok, meg elbújások, ahol sok-sok percig nagyon kényelmetlen pozícióban kellett lennem, vagy nagyon kicsire összetöpörödnöm. Mind a próbafolyamat, mind az előadás hatalmas koncentrációt igényelt."

A próbák alatt miliméter pontossággal állapítottuk meg, hogy melyik testrészemet hol tartsam, mialatt ő veszélyes tárgyakkal babrál körülöttem. Nem féltem, de tudtam, hogy nagyon kell figyelnem, mert komolyan meg is sérülhetek. Nagyon izgalmas volt, mert a közös munka kezdete előtt fel kellett esküdnöm, hogy a show trükkjeinek titkait soha nem adom ki" - mondta Anita.

Itt, bevallom,  elszomorodtam, mert már találkozásunk előtt reménykedtem abban, hogy megtudok pár kulisszatitkot. De Anita igazán jó bűvésztanoncnak bizonyult, mert még a diktafon kikapcsolása után sem szivárogtatta ki a műhelytitkokat.

Ha elrontjuk, vége a show-nak

" Nagy a felelősség, mert ha valamit rosszul csinálunk, az veszélyes lehet, ha elrontunk valamit, akkor behúzhatják a függönyt, és vége a show-nak. Gyönyörűbbnél-gyönyörűbb ruhákban szúrta belém a kardot, szétfűrészelt, vagy eltüntetett a bársonydobozban. Fantasztikus élmény volt.”
A munka sok intuíciót és kreativitást igényelt. Anita rengetegszer kapta azt az instrukciót főnökétől, hogy: “Ezt a részt rád bízom. Ilyenkor én dolgozhattam ki adott részeket összekötő koreográfiát, vagy rám bízta, hogy válasszak ki embereket a közönségből. Ez érdekes volt pszichológiai szempontból, mert olyan embereket kellett kiválasztanom a közönség soraiból, akikről éreztem, hogy vállalják majd a feladatot, és nem jönnek zavarba. Az egyik számban például beöltöznek nőnek, felvesznek parókát."

Imádom a színpadon

Amikor arról kérdeztem Anitát, mi változtatott az addigi életviteléhez képest, amit ennek a munkának köszönhet, így válaszolt. "Ez az élmény döbbentett rá, hogy én imádom a színpadot, oda születtem. Kiskoromban sokat játszottam a gondolattal, hogy de jó volna színésznőnek lenni, ha felnövök, de ahogy teltek az évek, halványult bennem ez a vágy, hiszen minden kislány színésznő akar lenni, miért pont én lennék olyan tehetséges."

Anita már animátorként is többször fellépett. Részt vett előadóshowkon vagy táncolt a karibi esten. Ennek a folyamatnak a bűvész melletti munka volt a csúcsa. Rájött, hogy imád szerepelni és szórakoztatni.

Remélem, meg tudok élni a szenvedélyemből Pályakezdő harmincas

Harmincas pályakezdők

A karriertanácsadók szerint a harmincas éveikben járó emberek átlagosan legalább két munkahelyen tapasztalatot gyűjtöttek, attól is függ, végeztek-e egyetemet, vagy főiskolát és amellett dolgoztak-e. A karrierépítés szempontjából a legszerencsésebb az, ha a fiatalok egyetem mellett munkát vállalnak, mert az idő alatt nagy eséllyel kiderül, milyen területen szeretnének dolgozni, és az egybeesik-e azzal a tanulmánnyal, amelyet éppen folytatnak. A húszas éveket ezért az alapozás éveinek tartják, az anyagi elismerés ezekben az években még nem jelentős.  

A harmincas évek karrier szempontjából a kibontakozás évei. Ezek értékes évek, ugyanis a szakmai tapasztalat már jelentős lehet, ezért a harmincas éveikben a munkavállalók már azt a fizetést is kaphatják, amennyit a munkájuk ténylegesen ér.  

Akik a harmincas éveikben kezdik a pályájukat, azoknak a pályakezdőknek járó fizetés mellett azzal is meg kell küzdeniük, hogy a náluk fiatalabbak már előbbre járnak ugyanazon a pályán. A harmincas kezdőknek az előnye, hogy érettebb személyiséggel könnyebb elkerülni azokat a buktatókat, amelyeket a huszonévesek még nem tudnak.  

Így lett interjúalanyom harmincas pályakezdő. Miután hazatért, nem a diplomáját szeretné hasznosítani, hanem megkeresni a helyét a showbizben. “Nem tudom, mit akarok ebből az érzésből pontosan kihozni, most, hogy hazatértem. Itthon nem szeretnék színész lenni, sem pedig bűvészasszisztens, a táncoláshoz meg valószínűleg már túl idős vagyok" - mondta Anita, nem pesszimistán, inkább realistán.  

"Most keresem azt az utat itthon, amiben kiélhetem ezt a  szenvedélyemet. Már több alternatív társulattal felvettem a kapcsolatot, de konkrétan még nem vagyok semminek a tagja, csak keresgélek, beszélgetek, hogy kiderüljön, hova illenék be a legjobban. Persze az idegenforgalmi közegben el kellett kezdenem dolgozni, de remélem, hogy egyszer majd meg tudok élni a szenvedélyemből.”

Gyönyörű ruhákban szúrta belém a kardot, szétfűrészelt, vagy eltüntetett a bársonydobozban - az idegenforgalmi diplomás Anitát a máltai bűvészinas évek döbbentették rá, hogy pályát tévesztett. Most, a harmincas évei elején kezdett új életet, reményekkel és félelmekkel.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Koncz Linda
Koncz Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.