A Vízöntő könnyen láncdohányossá válhat

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha egy Vízöntő a szabadságvágyát, élményéhségét nem elégítheti ki egészséges módon, könnyen nikotinfüggővé válhat. Emellett javíthatatlan nassoló, és imádja a szintetikus ízeket. A súlyával viszont nincsen baja. Ritkán túlsúlyos, inkább jellemzően túl sovány. Asztro Diéta, 12. rész.

1. rész: A tüzes jegyek: ragadozók

2. rész: A Kosnak kerülnie kell a tömény szeszt

3. rész: Az Oroszlánnak való a vörösbor és a szamba

4. rész: A Nyilas mája nem bírja az alkoholt

5. rész: A vizes jegyek a leginkább hajlamosak hízásra

6. rész: Az éhező Rák veszélyes

7. rész: A Skorpiónak találták ki a böjtkúrát

8. rész: A Halaknak árt a kevés alkohol is

9. rész: A levegős jegyek elfelejtenek enni

10. rész. Az Ikreknek találták ki a hamburgert

11. rész: A Mérleg nő szép alakú, de édességfüggő

A Vízöntő princípium a szervezetben

Az orvosi asztrológiában a Vízöntő princípium hatása alatt áll a központi idegrendszer, a keringési rendszer (a kardiovaszkuláris, együtt  a Halak által is befolyásolt nyirokrendszerrel), a vénák, a vádli, a boka, a lábszárcsont és a bokaízület, élettani folyamatként a szénsav eltávolítása a vérből. A jegy uralkodó bolygója, az Uránusz az idegrendszerre és a belső elválasztásra van hatással. Ásványi sója a nátrium-klorid, azaz a konyhasó a vízháztartásban  játszik szerepet, hiánya orrfolyást, könnyezést, a bőr és nyálkahártya kiszáradását idézi elő.

A Vízöntő betegséghajlamai

A hangsúlyos Vízöntő többnyire egészséges, szívós, de szabálytalan élettempójával túlterhelheti idegrendszerét. Egyébként is izgága, ingerlékeny, türelmét könnyen elveszíti, nehezen koncentrál huzamosabb ideig egyetlen dologra. Folyamatosan új ingerekre, izgalmakra vágyik, de szellemileg sokkal aktívabb, mint fizikailag. Ha szabadságvágyát, élményéhségét nem elégítheti ki egészséges módon, és agresszivitása sem kap megfelelő szelepet, könnyen láncdohányossá válhat. A nikotinfüggőség egyébként a másik két levegős jegynek, az Ikreknek és a Mérlegnek is problémákat okozhat.

Hajlamosabb a  csonttörésekre

Sajnos, ezáltal még érzéketlenebbé válik fizikai szükségleteire. Teste finom jelzéseire egyébként setúl fogékony, fizikai rugalmasságát elveszítve pedig más energiaszinteken is bemerevedik. Talán ezért is hajlamosabb más jegyeknél a törésekre, ficamokra,  szakadásokra– legveszélyeztetettebb testrészei a lábszár, sípcsont és boka, bokaszalagok.

A túlpörgetett idegrendszerrel párosuló mozgásszegény életmód  más bántalmakat is okozhat, pl. különböző keringési rendellenességeket, magas vérnyomást . Az izom görcsök ( különösen  a vádli tájékán), az idegrendszer működési zavarai (az alig észrevehető tikkektől az epilepsziáig és más görcsös, rohamszerű tünetekig) szintén gondot jelenthetnek számára, akárcsak a boka dagadása, a visszértágulat, visszérgyulladás, a vér besűrűsödése vagy akár az embólia is.

Javíthatatlan nassoló

Az Ikrekhez hasonlóan ő sem bíbelődik túl sokat az étkezéssel. Mint a többi életterületen, itt is szívesebben követi spontán impulzusait, semmint valamiféle rendszert. Váratlan döntéseivel sokszor saját magát is meglepi: leszalad a közértbe tejért és zsömléért, hogy kisebb hadseregnek elég sós mogyoróval és keksszel térjen vissza. Javíthatatlan nassoló, aki rendszerint száguldás közben kap be valamit, a főétkezésekről pedig gyakran el is feledkezik. A szintetikus ízeket sokkal jobban kedveli a természeteseknél: a vattacukrot pl. már  a színe miatt is megveszi. A hagyományos fogásokból is inkább a különlegességeket részesíti előnyben, pl. a francia palacsintát – feltéve ha nem neki kell elkészíteni. Szerencsére inkább a könnyű, szaftos étrendet kedveli, mint a nehéz fogásokat, ezért ha épp olyan hangulatban van, az egészséges táplálkozásra is képes átváltani.

Javasolt élelmiszerek

Mivel még a saját maga által kialakított struktúrákat is előbb-utóbb fojtogatónak érzi, jó kérdés mennyire képes hosszú távon is tartani magát új szokásaihoz. Egészsége érdekében mindenek előtt étkezésébe kéne rendszert vinnie: a napi három étkezés számára is ideális lenne, miközben csak ennek szenteli figyelmét.

Vérkeringése nem a legjobb, és szervezete egyébként is hajlamos megkötni a vizet, az egészségéhez nélkülözhetetlen nátrium-kloridot inkább annak természetes forrásaiból – pl. spenót, uborka, lencse, füge, eper, alma, saláta, répa, retek, gesztenye, tengeri halak, pl. tonhal, kagylók, lazac – pótolja, semmint konyhasóból.

Ételeit tanácsosabb melegen fogyasztania (levesek, reggeliként langyos búza- vagy rizskása, tejjel). Zsírszegény étrendje összetevői: friss gyümölcsök (narancs, citrom, gránátalma, körte, barack, datolya) zöldségek (pl. répa, paradicsom, saláta), teljes kiőrlésű gabonakészítmények, barnarizs, fehér húsok.  A roston sült csirkemell földimogyorós brokkolimártásban pl. könnyű, ízletes fogás, és elkészítése sem túl nehéz.

Páfrányfenyő (ginkgo, kereskedelemben Ginkgo Bilboa), csalán- és bodzateák fogyasztásával karban tarthatja érrendszerét, keringését, a bergamott pedig gyakori álmatlanságára jelenthet megoldást.

A Vízöntő és a felesleges kilók

A jegy modern kori uralkodója, az Uránusz hatása miatt folyamatosan vibráló, izgága Vízöntőnek inkább a soványság, semmint a túlsúly okozhat problémákat. A Bikához, Oroszlánhoz, Skorpióhoz hasonlóan azonban ő is a szilárd (fix) minőség képviselője. Ez, és a jegy hagyományos ura, az élettani folyamatokat lassító Szaturnusz befolyása eredményezhet azonban súlyproblémákat. A mozgásszegény életmóddal, sós, tartósító szerekkel, mesterséges színezékekkel, ízfokozókkal dúsított nassolnivalókkal gyarapíthatja kilóit.

Újra fitten

Erősségek

Mivel az étkezés egyáltalán nem foglal el központi szerepet életében, és a többi levegős jegyhez hasonlóan úgy érzi: a felesleges kilók is a föld felé húzzák, könnyen eltereli gondolatait  a nassolásról.

Lehetséges buktatók

Mint már szó esett róla, az étkezés területén sem szívesen fogadja el  a szabályokat. Mivel a tehertételek alól is legszívesebben kibújik, szívesebben habzsolja az étvágycsökkentőket, szintetikus fogyókúrás turmixokat, anyagcsere-gyorsítókat ahelyett, hogy végigcsinálna egy  rendszeres testedzésen és az alkatához illó diétán alapuló, hosszú távú programot.

Javasolt mozgásformák

Ha azt szeretné, hogy szervezete egésze összhangba kerüljön túlpörgetett idegrendszere tempójával, minimum napi 45 percet, de inkább másfél órát kéne intenzíven mozognia. A futás, torna, kocogás, túrázás, úszás, kerékpározás, aerobic erősítik szívét, keringési rendszerét, tüdejét. A különböző labdajátékok, pl. kosárlabda, tollaslabda is jót tesznek neki, bár inkább az egyéni sportokhoz vonzódik. Bármit választ is, a kötött edzésprogramok hamar kedvét szegik, akárcsak az, ha kreativitásának nem jut elég szerep.

Fotó: Horia Andrei Varlan

A sárkányrepülés, sportrepülés, toronyugrás, rúdugrás kellőképpen izgalmasak ahhoz, hogy lázba hozzák, akárcsak a többi excentrikus sportág. Mivel született tréfamester, a bohóckodást is szívesen kipróbálja. (Ennek klasszikus változata csak látszólag könnyed mulatság, valójában olyan komoly felkészültséget követelő készségeket is el kell sajátítani hozzá, mint a zsonglőrködés, könnyebb vagy nehezebb akrobatikus mutatványok, egyensúlyozás, showtánc, stb). Karakterére szabott a balett, a step, quick step, egyes modern tánctípusok, pl. a break, hip-hop is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.