Nő a pályán: Kísértések és mélypontok közt

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Keményen leizzadtam a Városligetben, ahol kerülgetni kell a fürdőből jövő turistákat, a gyerekeseket; nagyon pezsdítő volt a környezet.” Az ötödik héten az önkéntes futóink közül Erikánál elérkezett a mélypont, amin remélhetőleg túllendül. Zsófi ellenállt egy kísértésnek, Ancsa pedig felfedezte a futás melletti úszás és biciklizés hasznát.

1. hét: Most először komolyan sportolnak

Három fiatal amatőr, Ancsa, Erika és Zsófi próbára szeretné tenni a kitartását. Elhatározták, hogy a Nike Budapest Félmaraton 21 kilométeres távját lefutják.

2. hét: Hőségriadóban, tengerparton és szerenáddal futni

3. hét: A futás kiváló mellékhatása a fogyás

4. hét: Feszes lábbal átkelni a lélektani határon

Ancsa

Mélypont ellen keresztedzés

Leltár

Munkahelyi nehézségek miatt igen korlátozottan tudtam rávenni magam, hogy fussak. Két nap és 2x40 perc volt az összidőm.

Környezetváltozás

Az egyik időmérő edzés volt, jó egy perccel futottam jobb időt a Margitszigeti körön, mint 3 nappal azelőtt. A második futás könnyed volt, magam is csodálkoztam. Nagyon sokan mondják, az 5. km a lélektani határ, utána egészen más. S valóban. Nem fájt semmim, tudtam a légzésemre, pulzusomra figyelni, és váltogattam a gyors és lassú futást is. Remek volt, keményen leizzadtam a Városligetben, ahol hétközben jócskán kerülgetni kell a fürdőből jövő turistákat, a gyerekeseket; nagyon pezsdítő volt a környezet. Azt hiszem, ez állandó hely lesz a továbbiakban.

A másik ok, ami miatt kevesebbet tudtam kifutni magamból, hogy bevezettem a keresztedzést a heteimbe. Ez akkor jutott eszembe, amikor szombatra futást terveztem, de mivel egész nap festettünk, ami egyrészt elvette az időmet és energiámat, másrészt viszont más izmaimat mozgattam meg, de aktívan használtam lábizmaimat is. Mellesleg, nő létemre igen jól bírtam a napot festőhengerekkel a kezemben.

Azért nagyon fontos a keresztedzés, mert nem árt a változatosság, másrészt szükségesek pihenő időszakok is. Ezeket válthatják ki a keresztedzések, amik pihentethetik azokat az izmokat, amiket esetleg lestrapáltunk előző nap. Amit nem mindenki tud, ezek az edzések növelik a teljesítőképességet, fejlesztő hatásúak, tehát sokkal hasznosabb többféle sportot űzni, mint egész héten futni a köröket.

Ami ajánlott: kerékpározás, úszás, lépcsőzés, elliptic trainer.

Ami nem ajánlott: foci, tenisz, röplabda, kézilabda, s minden olyan sport, ami „kitörésekkel”, hirtelen váltásokkal, mozdulatokkal sérülésveszélyt jelent az izmok, ízületek számára.

A következő hétre változatosságot tervezek, helyszínekben, edzésformákban, emberekben is. Ajánlott oldal:hunrun.

Ráadásul magamra ölthetem az új futóruhámat is, ami nem csak a nőket örvendezteti meg.

Erika

50 perc – ugyanaz az érzés

Leltár

13 km, hűvös és terhes hét.

A hét elején esett az eső, illetve hideg volt a nyári 30 fokhoz képest, és Böszörmény is benne volt a közszolgálati rádió hírműsorában, hogy a belvíz nagy gondokat okoz/ott.

Hétfőn később indultam futni. Este 9 volt, mire eljutottam, hogy kiléphetek a kapun bemelegítést követően. A húgom kedvesen megjegyezte, hogy mindig egy félórámba kerül, mire aztán tényleg elindulok, és hogy vicces figyelni, ahogy végre elkészülök. Most figyelnem kellett arra is, hogy látható legyek az úton, mert hiába futok a forgalommal szemben, nem vagyok igazán észrevehető. Általában feketében futok, így felvettem a láthatósági csíkot és egy villogót is tettem a karomra. Persze jó, ha az embernek van jogosítványa, mert akkor talán jobban átérzi mindkét fél aggodalmait. Mindent összeszedve, késő volt, sötét és hideg, de ennek ellenére ugyanannyit futottam, mint eddig, nagyon nem tudom a megtett távjaimat növelni, csak azt érzem, hogy könnyebben megy, jobban kapok levegőt a futás közben, és nem fáraszt le úgy, mint az elején.

A szerda kimaradt, vagyis elindultam, de a körút negyedénél járva begörcsölt a vádlim és utána egy futólépést sem sikerült megtennem, úgyhogy hazabicegtem. Előtte nem melegítettem be eléggé, a futás előtt közvetlen bicikliztem, azt hittem, elég lesz, az izmaim már működnek. Nem volt elég.

A pénteki menet szombatra tolódott, mert csütörtökön lefagyasztották a szemölcseimet a jobb lábujjamon, szombatra már elviselhető volt a fájdalom, úgyhogy útra keltem. Az 50 perc olyan volt, mint az előző, hosszú. Ugyanaddig jutottam, és ugyanaz az érzés, hogy menne még, de azért jó megállni. Nem futottam új helyen, mert most még könnyebb volt a rutinra bízni magam, lusta voltam bármin is változtatni, beálltam egy futószalag üzemmódra.

Zsófi

A kísértés ellenére sem álltam meg

Leltár

Leltár: 20 perc futás, 100 méter sprint, 100 méter gyaloglás, majd 40 perc futás.

Hétfőtől péntekig Orlandóban voltunk, így a hét elején nem volt alkalmam futni. Bár az öt nap alatt nagyon sokat sétáltunk, és pénteken későn értünk haza, de este 10 órakor még rászántam magam, hogy fussak. Az adag 20 perc volt és utána 100 méter sprint 100 méter gyaloglás hasonlóan, mint korábban, de most nem hat, hanem 10 kört kellett ebből csinálnom.

Az első 20 perc elég kényelmesen ment, megint a környéken futottam és kicsit több mint 4 kört sikerült megtenni, ami átlagosnak mondható a korábbiakhoz képest. Nagyon jól esett a futásnak ez a része, igazán nyugtató volt, az jutott eszembe, hogy már majdnem hiányzott a futás Orlandóban. Viszont utána a 100 méterek ismét nagyon nehezen fogytak és a végére nagyon elfáradtam.

Vasárnap nagy kihívás állt előttem, mert 40 perc lefutása volt a cél. Ilyen hosszan már nagyon régen nem futottam, talán utoljára 5-6 évvel ezelőtt, amikor a Coca Cola futásra készültem. Először azt szerettem volna, hogy valahol új helyen fussunk, de sajnos nem jött össze, így maradt a jól ismert Village Gardens, a maga 750 méteres köreivel. Egyrészt jó új helyen futni, mert akkor az ember azért fut, hogy új dolgot lásson, vagy elérjen valameddig, viszont akkor nehéz felmérni, ha az embernek nincsen semmilyen segédeszköze, hogy mennyit is futott, vagy milyen gyorsan. Itt a Village Gardensban már tudtam, hogy mennyi ideig tart egy kört lefutni és hogyan osszam be az energiámat. Sajnos nem tudtam végig tartani a szokásos tempót, hogy 5 perc alatt fussak le egy kört.  Így a végén alig több mint 7 kört tudtam lefutni, ami kb. 5,5 km-t jelent, de annak örültem, hogy a kísértés ellenére sem álltam meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.