A Mérleg nő szép alakú, de édességfüggő

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vénusz hatása miatt a Mérleg típusnak kerekebbek a formái, mint a levegős jegyeké általában. Ugyanakkor az egyik legszebb, legarányosabb testalkatot is megkapta. Megszállottja az ínyenc fogásoknak és az édességeknek, az ételek élvezetéért minden kompromisszumot megköt, ahogyan a párkapcsolatában is. Asztro Diéta, 11. rész.

1. rész: A tüzes jegyek: ragadozók

2. rész: A Kosnak kerülnie kell a tömény szeszt

3. rész: Az Oroszlánnak való a vörösbor és a szamba

4. rész: A Nyilas mája nem bírja az alkoholt

5. rész: A vizes jegyek a leginkább hajlamosak hízásra

6. rész: Az éhező Rák veszélyes

7. rész: A Skorpiónak találták ki a böjtkúrát

8. rész: A Halaknak árt a kevés alkohol is

9. rész: A levegős jegyek elfelejtenek enni

10. rész. Az ikreknek találták ki a hamburgert

A Mérleg princípium a szervezetben

Az orvosi asztrológiában a Mérleg princípium hatása alá tartoznak a vesék, a húgyvezetékek, a rekeszizom, hasnyálmirigy, mellékvese, részben a vénák, a has és a hát alsó része, az ágyékizomzat, a csontrendszerből az ágyékcsigolya. Uralkodó bolygója, a Vénusz a bőrrel és a szemekkel hozható kapcsolatba. A jegy hatással van a szervezetben zajló szűrési folyamatokra, a savas és lúgos kémhatás egyensúlyának fenntartására is. Utóbbiban kulcsszerepet játszik ásványi sója, a nátrium foszfát, amely a szervezet vízháztartásának kiegyensúlyozásában is közreműködik, megelőzve a puffadást és a víz visszatartást. Hiánya gyomorégést, emésztési zavarokat ill. a vese és a máj elégtelen működését idézheti elő.

A Mérleg betegséghajlamai

A típus képviselőire legjellemzőbb betegségek, pl. a vese, hasnyálmirigy- és bőrproblémák kialakulását nem lehet kizárólag alkati okokra visszavezetni. A Mérleg ugyanis él - hal az édességekért, nehéz ételekért és ivásban sem tud mindig mértéket tartani. Szereti a nagyvilági életet, de keveset mozog, időnként kifejezetten kényelmes, lusta. Életvitelével az átlagosnál több munkát ad veséjének, hogy az kiválassza és eltávolítsa szervezetéből a méreganyagokat, fölösleges zsírokat. Túlterheltsége miatt a bőrnek is be kell segítenie: a bőséges izzadás, táskás szemek, gyulladt faggyúmirigyek, aknék a vese működési zavaraira is figyelmeztethetnek. Szélsőséges esetben a folyadékháztartás is felborulhat: erről árulkodik az ödémásodás, a dagadó bokák, ujjak, térdek. Míg megfelelő diéta, mozgás mellett az öröklött cukorbetegség sem fejlődik ki szükségszerűen, a Mérleg kiegyensúlyozatlan életstílusa miatt genetikai előzmények nélkül is kialakulhat. .

A társfüggőség

Bár hagyományosan az egyensúly, a béke-és békéltetés jegye, ezek az erényei problémák forrásaivá is válhatnak. Született együttműködőként pl. szinte bármilyen kompromisszumot is képes elviselni, ellenérzései kinyilvánítása pedig olyan nehezére esik, hogy ameddig csak lehetséges, puszta létezésüket is képes elfojtani. Ez idővel különböző kedélybetegségeket, pszichoszomatikus zavarokat is okozhat. A legtöbb áldozatra egy párkapcsolat fenntartásáért hajlandó, de más tekintetében is szüksége van a külvilág elismerésére, társaságra, kapcsolatokra. Szélsőséges esetben mindez akár kapcsolati függőséggé is torzulhat: ilyenkor rögeszmésen hajszolja az újabbnál újabb szerelmeket és még akkor is a magánytól retteg, amikor erre semmi oka.

Az ínyencfalatok megszállottja

A Mérleg Napú Krúdy Gyulához hasonlóan a jegy többi képviselője sem egyszerűen szereti a hasát, hanem igazi ínyenc. Étkezéseinek megadja a módját: sok fogásos lakomákon, koktélpartikon sokkal otthonosabban érzi magát, mint ha saját főztjét kellene kanalazgatnia. A békacomb, fürj kapros mártásban és a hasonló különlegességek ugyanúgy megtalálhatók asztalán, mint a cukrász remekek, bonbonok, felfújtak, no és persze az aromás borok, koktélok. Maga is sokszor pusztán azért utazik el egy egzotikus országba, hogy kipróbáljon valamilyen helyi különlegességet.

Javasolt élelmiszerek

A fentebbi problémák miatt a Mérlegnek folyamatosan tisztítania kell szervezetét. Kényelemszeretete, alacsony frusztrációküszöbe miatt azonban esetében szóba sem jöhetnek a böjtkúrák és más, nagyobb önfegyelmet követelő méregtelenítési módszerek. Veséit az egyébként is ízletes természetes vízhajtókkal, pl. cseresznyével, meggyel, petrezselyemmel, uborkával, zabbal, spanyol babbal, sárgarépával moshatja át. Emellett zabkorpát és más, magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű gabonakészítményeket is fogyasztania kell.

Az A- vitamin mintegy kibéleli a húgyvezeték belső falát, így a vesekő képződést is megakadályozhatja. A zöld- és sárga színű gyümölcsök, zöldségek, pl. sárgadinnye, sárga-és őszibarack, sütőtök, úritök gazdag A vitamin források. Ha már kialakult a vesekő, kerülnie kell a kalciumban gazdag ételeket: pl. almát, spárgát, sört, sajtot, szőlőt, tejtermékeket, no és persze a vizelet kalcium, foszfor és húgysav tartalmát növelő húsféléket is.

Nátrium- foszfáthoz a vízitorma, sárgarépa, szamóca, mazsola, füge, búza, csemegekukorica étrendjébe iktatásával juthat.

A Mérleg és a felesleges kilók

Uralkodó bolygója, a Vénusz hatása miatt a Mérleg típusnak kerekebbek a formái mint a levegős jegyeké általában. Ugyanakkor ő mondhatja a magáénak az egyik legszebb, legarányosabb testalkatot a tizenkét jegy közül. Súlygyarapodását részben az okozza, hogy mindenfajta lelki probléma nélkül is szereti kényeztetni magát, ha azonban magányosnak, feszültnek érzi magát, szorongások gyötrik, rossz közérzetét hajlamos lehet evéssel, alkohollal, kábítószerekkel enyhíteni.

Újra fitten

Erősségek

Megjelenésére még idős korában is nagyon hiú, és az sem közömbös számára, milyen benyomást tesz környezetére. E két tulajdonsága nem csupán hozzásegítheti karcsúsága visszanyeréséhez, hanem a másik végletbe is taszíthatja. Ha ugyanis inkább az uralkodó szépségideálra van tekintettel, mint alkati sajátosságaira, hajlamos lehet élő csontvázzá fogyasztani magát. Ez persze az egészségi kockázatok mellett esztétikai szempontokból sem túl szerencsés. Az erőteljes Mérleg hatások alatt álló Brigitte Bardot formái pl. nőiesen gömbölydedek voltak, miközben nem volt súlyfölöslege.

Lehetséges buktatók

Amellett, hogy döntéseihez állandó külső megerősítésre van szüksége, nehezen képes céljára összpontosítani. Persze, a maga szeretetre méltó stílusában szinte bárkit képes meggyőzni, miért kellett a hetedik doboz jégkrémet is elszopogatnia. Mivel nem szívesen mond nemet, a kínálgatásnak sem képes ellenállni.

Javasolt mozgásformák

Született közösségi emberként a testmozgásnak társasági eseménnyé is kell válnia számára, érdeklődését pedig csak akkor sikerül fenntartani, ha egyszersmind szórakoztató is és kifejezésre juttathatja kreativitását. A magányos, fizikailag megerőltető edzések helyett sokkal jobban érzi magát a táncfoglalkozásokon. Ha ritmusérzékét, muzikalitását is kiélheti, az olyan komoly fizikai teljesítményt követelő műfajokban is megállja a helyét, mint a műkorcsolyázás, balett vagy flamenco. A társas táncok, pl. francia négyes, menüett, a showtánc, aerobic szintén karakterére szabottak, akárcsak a kiadós séta, gyalogtúrák. Rossz testtartásból fakadó problémáit hatha jóga ászanákkal ellensúlyozhatja. Lelki és testi, akár biokémiai szintű egyensúlya helyreállításához ez egyébként is szinte kötelező számára, akárcsak a légzőgyakorlatok.

.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.