Nem túlzás azt állítani, hogy az élet minden területén találni olyan mély vallási és kulturális gyökerekkel rendelkező szokásokat, amelyek évezredek óta formálják a zsidóság életét és napjait. Noha mindet felsorolni nem is tudjuk, a kóser étkezésen túl most bemutatunk néhány ma is élő szokást, amely a kezdetektől fogva meghatározza a zsidók identitását és életmódját.
„A zsidók számára olyan a szombat, mint a sugárzó szépségű menyasszony, a báj és tisztaság költői jelképe, a szerelem és a ragaszkodás tárgya” – áll Hayim Halevy Donin Zsidónak lenni című könyvében. Noha egy kívülálló számára korlátozásnak hathat e nap, „a zsidóság önmagához és hitéhez való hűségét, szellemi erejét és tettrekészségét” ma is a szombat határozza meg. A Tóra szerint e nap egyszerre a világ teremtésének és az Egyiptomból való kivonulásnak az emlékműve is.
Egy nap, amelyre a zsidó vallás épül
A családok tisztán, tiszta és rendezett otthonban, szépen terített asztallal, a legszebb étkészlettel és előre elkészített, a hétköznapokétól eltérő ételekkel várják a szombat érkezését, ami hivatalosan a szombati gyertyák meggyújtásával kezdődik napnyugta előtt körülbelül 20 perccel.
A szombati szabad és tiltott tevékenységekről igen sok a tévhit, a zsidó kultúrát kevésbé ismerők többsége szerint e napon semmit sem szabad csinálni. Az ugyan tény, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyekre nemet kell mondaniuk, de semmi sem tiltja például a Tóra-olvasást, sőt, a bölcsek szerint „Izrael azért kapta a szombatot és az ünnepeket, hogy Tórát tanulhasson”. Szombaton lehet azonban
olvasni és tanulni, beszélgetni, sétálni, szomszédba vagy barátokhoz menni, aludni, korán lefeküdni vagy délután sziesztázni, társasjátékozni, összejöveteleken részt venni.
Ám a melácha – amit leggyakrabban tévesen munkának fordítunk – végzése valóban tilos. A Tóra szerint meláchának számít a sütés-főzés, az őrölés, a metélés és a szűrés, a mosás, a kötés, a horgolás, a hímezés, a varrás, a ragasztás, az enyvezés, valamint az építés és javítás.
Emellett írni, rajzolni, festeni, színezni és gépírni sem lehet, de tilos a hajvágás, a borotválkozás, a körömvágás, a tűzgyújtás, a kert- és fűgondozás és a halászat.
Nem lehet továbbá utazni, csapdát állítani, vágni vagy tépni, és közterületen hat lábnál – vagyis nagyjából 1,8 méternél – távolabbra hordani, vinni, tolni egy tárgyat.
A rituális kézmosás és a higiénia
Kezet mosni azonban szombaton sem tiltott, sőt: a zsidó kultúra egy igen fontos eleme e szokás, amelynek mindennap különös figyelmet szentelnek. A zsidóságot nem véletlenül emlegetik tiszta népként, amely elnevezés leginkább abban gyökerezik, hogy
a zsidókat épp a napi többszöri kézmosás és a test tisztán tartása miatt kerülték el a járványok.
Sükösd Anikó társadalomkutató szerint a vérvádakon kívül ez is alapot szolgáltatott a zsidók elleni erőszakos támadásoknak, a pogromoknak.
150 vérvád
Az alapvetően a zsidók elleni gyűlöletből származó hiedelem, miszerint a zsidók keresztény gyermekek vérét használják a peszáchi kovásztalan kenyér, a macesz készítéséhez, évszázadokon át élt Európában. Egy vérvádnak akár egy egész közösség is áldozatul eshetett: a gyilkosságokkal megvádolt zsidók elleni véres pogromokra gyűlölködő tömegek szerveződtek. Amíg a vérvádak az ókorban és a középkorban vallási indíttatásúak voltak, addig az újkorban antiszemita ideológiához kapcsolódtak. A közép- és az újkorban körülbelül 150 vérvádat dokumentáltak.
De lássuk csak, milyen szokások kötődnek a napi többszöri kötelező kézmosáshoz! A vallásukat gyakorló zsidók minden reggel ezzel kezdik a napot: jobb kézzel felemelik a vízzel tele edényt, amelyet bal kezükbe vesznek, majd leöntik először a bal, majd csere után a jobb kezüket, amely folyamatot egymás után háromszor megismétlik. Kezet mosni egyébként étkezés előtt és után, vécézés, tisztátalan tárgy érintése, temetőlátogatás, valamint cipőhúzás után is kell.
Egy hely, amely előbb épül, mint a zsinagóga
Ha már a higiéniánál tartunk, fontos megemlítenünk a mikvét is, amely Papp Richárd kulturális antropológus szerint olyannyira fontos egy zsidó közösség életében, hogy előbb épül meg, mint a zsinagóga. A természetes, forgatott és fűtött vizű rituális fürdő a megmerítkezés színhelye, amelyet a nők a menstruációjuk után, hét tiszta napot kivárva használnak, hogy tisztává tegyék a testüket a szexuális életre.
A mikvében való merítkezés előtt a testet teljesen meg kell tisztítani, tetőtől talpig.
Fogat és hajat is kell mosni, utóbbit ki kell fésülni, és minden csattól és hajgumitól megszabadítani, a körmöket le kell vágni, a műkörmöket és a száraz bőrt is el kell távolítani, ahogyan még a kihullott hajszálat is, hogy az se állhasson a test és a víz útjába. A nő a mikvébe egy kísérővel megy, aki segít a megmerítkezőnek abban, hogy teljesen tisztán merülhessen alá háromszor a fürdő vizében. A rituális fürdő az esküvő előtt is fontos szerepet játszik a nő életében, a megmerítkezés ugyanis egy igen fontos mozzanata a házasságra való felkészülésnek is.
Így kell járni
A megannyi érdekes szokás mellett az öltözködési szokásokról is érdemes szót ejteni. Például arról, hogy a zsidók nem hordhatnak drága ruhákat, mert attól büszkévé válhatnak, ugyanakkor koszos és rongyos ruhát sem ölthetnek magukra, mert amiatt pedig megvethetik őket. Fontos, hogy mindig minden felvett darab – beleértve a cipőt is – legyen tiszta, és semmiképp sem hivalkodó, és arra is figyelni kell, hogy ruházatuk két darabját ne egyszerre vegyék fel.
Egyes rabbik még otthon is kipát hordanak, mert egyébként egy vallását gyakorló zsidó négy lépésnél többet nem tesz meg fedetlen fővel.
Ahogyan tilos büszkén, kinyújtott nyakkal is járni, úgy lehorgasztott fejjel is. Ez nagyjából annyit jelent, hogy olyan testtartással kell közlekedni, hogy az ember lássa, hova lép, és azt is, hogy ki jön vele szembe. Az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogyan sétálnak egymás mellett: tilos ugyanis két ellenkező nemű mellett menni, vagyis egy férfi nem közlekedhet két nő között és fordítva, sőt, két kutya között sem szabad haladni.
Ha szeretnéd azt is megtudni, miért esznek a földön ülve a japánok, kattints ide!
