A zene hatására megnőhet az agyad, de csak ebben az esetben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zene nagyban hozzájárul agyunk fejlődéséhez. Felnőttkorban is beválhat egy bizonyos esetben.

Zenét hallgatni mindenki szeret. Néha hagyjuk, hogy a dallamok elragadjanak agyunk legzeneibb részébe, és nyugodt dicsfénnyel övezve térjünk vissza a valóságba. Esetleg mindenünket beleadva tombolhatunk rá, egy csapat emberrel összehangolódva kiadhatjuk magunkból a belső feszültségeket. Máskor pedig az unalmunkat űzi el varázsütésszerűen, például egy-egy hosszabb kocsiút alkalmával vagy házimunka végzése közben. Azonban a zene még ennél is többet képes hozzáadni életünkhöz, ha megfelelően állunk hozzá: az agyunk is megnőhet a hatására egy bizonyos esetben.

A zene az élet sója, de az agyunkra is jó hatással van

Nemhiába rajongunk annyira a zenéért: az agyunkban dopamint termel, miközben az agyunk összes területét megmozgatja kicsit. Éppen ezért sokan használják fel a muzsika erejét arra, hogy megkönnyítsék saját maguk számára az edzéseket, hiszen rögtön valami boldogságot okozó élménnyel fogják összepárosítani. A nehéz helyzetekben is gyakran a dallamok világa felé sodródunk, és előkapjuk a kedvenc előadóink slágereit. Így tettünk a Covid-járvány idején is, ugyanis egy reprezentatív felmérés kimutatta, a magyarok 64 százalékát segítette át nehéz élethelyzeten a zenehallgatás ebben az időszakban. Főként a pop, a rock és a rap/trap/hiphop hódítja meg a szívünket, bár ez generációnként és nemenként változó lehet.

A zene hozzájárul agyunk fejlődéséhez ebben az esetben
Fotó: Alistair Berg / Getty Images Hungary

Azonkívül, hogy boldogsághormont termel agyunkban a zene, még a kognitív teljesítőképességünkre is hatással lehet. Ugyan egy körülbelül 30 évvel ezelőtti tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy Mozart szerzeményeinek vagy egyéb klasszikus zenéknek a hallgatása növeli a gyerekek ezen teljesítményét, ezt nem az agy megnövelésével éri el, hanem azáltal, hogy javítja a hangulatot, és elősegíti az izgalmi állapot létrejöttét (szemben az álmossággal). 

Tehát ideiglenesen jobban teljesíthetünk a hatására, de nem fog okosabbá tenni a klasszikus zene hallgatása.

Azonban a memóriának biztosan jót tesz: egy 2018-as és egy 2021-es kutatás is azt találta, hogy a demenciás betegeknél az ismerős zene hallgatása segít előhívni a hozzá kapcsolt emlékeket.

Milyen esetben növelheti meg az agyunkat a zene?

Bár azt az előbb felsoroltak alapján bátran kijelenthetjük, hogy zenét hallgatni nemcsak kellemes, de hasznos is, a legnagyobb hatást mégsem a passzív élvezet fogja meghozni, hanem az aktív alkotás. Ugyanis kimutatták, hogy az valóban képes megnövelni agyunk méretét, ha megtanulunk játszani egy hangszeren. A legnagyobb hatás érdekében már gyermekkorban érdemes elkezdeni zenélni, azonban a felnőttkorban elsajátított tudás is képes erre, noha kisebb mértékben. 

Az agy azon részeiben fedeztek fel pozitív változást, amelyek a zene hallgatásáért és végzéséért felelnek: a kéregtestben, a kisagyban a hipokampuszban és a temporális neocortexben. A fizikai változásnak funkcionális jelentősége is van, ugyanis számos kutatás azt találta, hogy a képzett zenészek jobban teljesítenek a vizuospaciális feldolgozást és a vizuális memóriát mérő teszteken a nem zenélő társaiknál. 

Összességében tehát mindegy, hány évesek vagyunk, a zenehallgatás és a zene művelése is kifejezetten jótékony hatással bír életünkre. Az előbbi javítja a hangulatunkat, a memóriánkat, és segít megküzdeni a nehéz helyzetekkel, míg az utóbbi segít megnövelni az agyunkat, fejleszteni a kognitív képességeinket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.