Tényleg jó a mellrák ellen? Kiderült, hogy több előnye, vagy inkább hátránya van a vörösbor fogyasztásának

Olvasási idő kb. 4 perc

Manapság gyakran hangoztatjuk, hogy a vörösbor egészséges, és ez az állítás különösen népszerű a borkedvelők körében. De vajon tényleg így van?

A bor az ókortól egészen a 20. század elejéig a gyógyászat része volt, ám szerepe folyamatosan változott. Előnyös élettani hatásai a század második felében, a mediterrán étrend előnyeinek tanulmányozása során kerültek a tudományos érdeklődés fókuszába.

Ezek után számos vizsgálatban elemezték a bor lehetséges kedvező hatásait. A szaporodó bizonyítékok eredményeként az Egészségügyi Világszervezet – WHO – 2003-ban kiadott állásfoglalása is elismeri a mértékletes alkoholfogyasztás koszorúér-megbetegedés megelőzésében betöltött szerepét.

Senkit nem biztatnánk az alkohol fogyasztására, de ha már legurítasz időnként egy-egy pohárral, akkor érdemes arra voksolnod, amelyiknek néhány fontos előnye is van. 

A vörösbor 7 meglepő előnye

Ha egészséges választásról van szó, általában nem az alkohol jut eszünkbe először. Mértékkel azonban a vörösbort számos olyan előnnyel hozták összefüggésbe, amelyek okosan kiegészíthetik az étrendet, az emésztés elősegítésétől és a fogyástól kezdve egészen bizonyos betegségek elkerüléséig.

Idézőjel ikon

„A bor színét legtöbbször a készítéshez használt szőlő színe határozza meg”

– emelte ki Bonnie Taub-Dix, a BetterThanDieting.com alapítója.

A vörösbornál a szőlőt összetörik és kádakban tárolják, hogy héjával erjedjenek a szemek, míg a fehérbort a szőlőhéj nélkül erjesztik. Mivel a szőlőhéjban sok hasznos vegyület található, a vörösbor tápanyagtartalma valamivel magasabb.

Bár minden bor antioxidánsokat tartalmaz – természetes vegyületeket, amelyek segítenek megvédeni sejtjeinket a károsodástól –, a vörösborban van a legtöbb belőlük. Az egészségügyi előnyök többsége a rezveratrol néven ismert antioxidánshoz kapcsolódik, amely a szőlő és más bogyók héjában található.

A vörösbor egészséges, de csak egy határig
Fotó: Rehulian Yevhen / Getty Images Hungary

Oké, hogy egészséges, de mennyit lehet inni belőle?

A kutatások a vörösborban található antioxidánsokat meglepően sok egészségügyi előnnyel hozták összefüggésbe.

A Betegség-ellenőrzési és -Megelőzési Központ szerint a felnőtt nőknek nem szabad egy pohárnál többet fogyasztaniuk, a férfiaknak pedig legfeljebb ennek duplája a határ.

A szakember megjegyzi, hogy néhány embernek egyáltalán nem lenne szabad alkoholt inni, beleértve:

  • Bárkit, aki 21 évnél fiatalabb.
  • Nőket, akik terhesek vagy akár csak azok lehetnek.
  • Azok, akik bizonyos betegségekben szenvednek, vagy olyan gyógyszereket szednek, amelyek kölcsönhatásba lépnek az alkohollal.
  • Gyógyuló alkoholisták.

Egy-egy pohár vörösbor a következő előnyöket kínálhatja

1. Összefügg a fogyással

Számos tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a vörösborban lévő rezveratrol segíthet a kilók leadásában.

Egy 2015 vizsgálat megállapította, hogy a vegyület segít a szervezetben elraktározott „fehér zsír” egy jobb fajta zsírrá alakításában, ami könnyebben ég el.

Ily módon a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a rezveratrol hozzájárul az elhízás és az anyagcserezavarok elleni küzdelemhez.

2. Alacsonyabb vérnyomást hozhat magával

Egy 2012-es tanulmány megállapította, hogy napi két pohár vörösbor elfogyasztása valamivel alacsonyabb vérnyomást jelent. Két pohár alkoholmentes vörösbor azonban jelentősen, átlagosan hat ponttal csökkentette azt – ami a szívbetegségek 14%-kal, a stroke és a stroke kockázatának 20%-os csökkenésével jár együtt.

Sőt a vörösborban található antioxidánsok alacsonyabb szisztolés és diasztolés vérnyomást okozhatnak.

3. Mi a helyzet a demenciával?

Ha túl sok bort iszol, akkor elkezdhetsz elfelejteni dolgokat. Ám mértékkel a vörösbor hosszú távon javítja a memóriát.

A Loyola Egyetem Orvosi Központjának kutatói által végzett 143 tanulmány 2011. augusztusi áttekintése megállapította, hogy a rendszeres, mérsékelt vörösborfogyasztóknál lényegesen kisebb az esély a demencia kialakulására.

Míg a kutatók összefüggést találtak a borfogyasztás és a demencia csökkent kockázata között, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vörösbor megakadályozza a kognitív betegségek kialakulását.

Naponta ennyi vörösbor még nem árt meg
Fotó: Â eleonora galli / Getty Images Hungary

4. Vörösbor a szív egészségéért

A mérsékelt fogyasztása a szívbetegség csökkenéséhez kapcsolódhat, mivel a rezveratrol megváltoztatja a bél mikrobiomját.

Ne feledd azonban, hogy ettől még nem érdemes rászoknod, az alkohollal kapcsolatos lehetséges kockázatok között ott van a szélütés, az alkoholizmus és a balesetek.

5. Jót tesz a bélrendszernek

polifenolok, mint a rezveratrol, elősegíthetik az emésztést, mivel táplálják a bélben lévő jó baktériumokat. Egy spanyolországi tanulmány, amelyet 2012-ben tettek közzé a The American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban, megállapította, hogy a vörösbor mérsékelt fogyasztásának prebiotikus előnyei vannak.

6. Összefügghet a mellrák elleni védekezéssel

A vörösborban használt szőlő aromatáz inhibitorokat (AI-kat) tartalmaz, amelyek csökkentik az ösztrogénszintet és növelik a tesztoszteronszintet a menopauza felé közeledő nőknél.

Míg az alkohol általában növeli az ösztrogénszintet, ami serkenti a rákos sejtek növekedését, a Journal megállapította, hogy egy pohár vörösbor ellentétes hatást válthat ki. Ez nem jelent teljesen megelőző hatást, gyógymódot pedig végképp nem, inkább csak egy újabb érv arra, hogy ha már mindenképpen iszol időnként, akkor inkább a vörösborra voksolj, mint valami másra. 

7. A termékenység is javul tőle egy kicsit

Míg a terhesség alatt nem szabad alkoholt fogyasztani, egyes kutatások azt sugallják, hogy a vörösbor növelheti a nők teherbe esési esélyeit.

Az egyik vizsgálatban megfigyelték, hogy a nagy mennyiségű rezveratrol megőrzi a sejteket, és a petefészek-tartalékban lévő petesejtek számának növekedését eredményezi.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a szexuálisan aktív nők, akik épp teherbe esni próbálnak, a javaslat szerint hagyják abba az alkoholfogyasztást, hogy megelőzzék a magzati alkoholspektrum-zavarok kialakulását.

Melyik vörösbor a legjobb?

A cabernet sauvignon például minden más bornál magasabb flavonoidtartalmú, ezt követi a pinot noir és a syrah. Ha ízről és aromáról van szó, minden bizonnyal a minőség is számít. Ami azonban az egészségügyi előnyöket illeti, egy üveg olcsó vörösbor ugyanolyan előnyökkel jár, mint egy drágább fajta.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.