Megvan a titok: ettől lehetsz azonnal rettentő vonzó bárki számára a tudomány szerint

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egyik kezünkkel hoztunk, a másikkal viszünk: valóban megvan a titka annak, mitől lesz valaki vonzó mások számára, de ha éppen nem birtoklod, nem is olyan egyszerű megszerezni. A legtöbbek ajándékba kapják, mások sok munkával sem érik el – kitalálod, mi az?

Azt már ezer éve írják a női lapok, hogy ha piros ruhát veszel fel, megfelelő a testbeszéded, nőként mosolyogsz, férfiként keménynek tűnsz, akkor vonzóbb leszel mások számára. Most azonban a tudomány ennél jóval izgalmasabb okát találta meg annak, hogyan hatunk másokra, és a válasz bizony az immunrendszerünkben keresendő.

A friss kutatási eredmények szerint a férfiak és a nők fizikailag erősebben vonzódnak azoknak az embereknek az arcához, akiknek jobban működik az immunrendszere, amely megvédheti őket a betegségektől életük során – tudtuk meg az örömhírt, egyből a hozzá kapcsolódó evolúciós okokkal együtt. 

Idézőjel ikon

„Nincs semmi eleve különleges vagy szép egy olyan arcban, amelyet vonzónak találunk, így az elméleti feltételezésünk az volt, hogy a több ezer éves evolúció során kell lennie valaminek, amit következetesen jutalmazunk a párválasztás során”

– részletezte a témában Summer Mengelkoch, a Fort Worth-i Texasi Keresztény Egyetem kutatója. 

„Létezik valami, ami az emberek genetikai tulajdonságaira utal, beleértve az immunrendszer működését és azt a képességet, hogy ezt a jó immunfunkciót továbbadják gyermekeiknek” – fűzte hozzá.

A piros szín is hat valamennyit, de van annál is fontosabb tényező
Fotó: Jose Luis Lago Gomez / Getty Images Hungary

A tudósok már korábban megállapították, hogy az embereket jobban vonzzák a jobb egészségi állapotú ellenkező neműek testszagai. Azok a kapcsolódó vizsgálatok azonban, amelyek nem vonatkoztak a testben lévő vegyi anyagok, például a szagok kimutatására, rendre következetlen összefüggéseket mutattak ki a vonzerő és az egészség vagy az immunrendszer működése között.

A további pontosítás érdekében Mengelkoch és kollégái 159, átlagosan 20 éves férfit és nőt kértek fel, hogy olyan professzionális fotókhoz pózoljanak, amelyeken semleges arckifejezésük volt, és nem viseltek sminket vagy ékszert. Megkérdezték ezeket a résztvevőket egészségi állapotukról, vér- és plazmavizsgálatot végeztek, hogy ellenőrizzék immunfunkcióikat.

Ezután további 492, átlagosan 25 éves férfit és nőt toboroztak, hogy értékeljenek 25 véletlenszerűen kiválasztott fotót. Mind a heteroszexuális, mind a homoszexuális résztvevőket arra kérték, hogy értékeljék az ellenkező neműek vonzerejét, és a résztvevőket nem kérdezték meg a nemükről. Ebben a vizsgálatban semmi szerepe nem volt az illatoknak, egyedül a fotókat látták a résztvevők, mégis az egészségesebbek kapták a legmagasabb pontszámokat. 

A csapat úgy találta, hogy a vonzóbbnak ítélt embereknél magasabb volt a fagocitózisaránya is, és náluk alacsonyabb volt a neutrofilek száma is, amely a fagocitózishoz nélkülözhetetlen fehérvérsejttípus. Ez arra utal, hogy fehérvérsejtjeik különösen hatékonyak a kórokozók elleni küzdelemben.

Ráadásul a nők vonzóbbnak találták a férfiakat, ha plazmájukban jobban működő természetes gyilkos (NK) sejteket találtak – állt a szakemberek jelentésében. A férfiakra azonban ennek az ellenkezője igaz: a férfiak az alacsonyabb NK-sejtszintű nőket részesítették előnyben. Ezek a sejtek segíthetnek a vírusok és daganatok elleni küzdelemben, de a kutatások összefüggésbe hozták a nők NK-sejtaktivitását a csökkent ösztrogénszinttel, valamint valószínűleg alacsonyabb termékenységgel és nagyobb arányú vetélésekkel. A férfiak tehát azért kereshették az alacsonyabb NK-számmal rendelkezőket, mert azok az immunrendszerük állapota ellenére jobb eséllyel esnek teherbe és kisebb eséllyel vetélnek el a 9 hónap alatt. Mindez arra utal, hogy általában az egészségesebb egyedeket választjuk, a másik egészségénél csak az a fontosabb, hogy a lehető legnagyobb eséllyel legyünk képesek vele szaporodni. 

Mengelkoch szerint a vizsgálatnak még nem lehet vége: a jövőben meg kell határozni, hogy az emberek bizonyos arcvonásokat, például bőrtónust vagy az arc általános képét veszik-e alapul, amikor tudat alatt az immunrendszer működését értékelik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.