A vonzás törvénye kamu – Valójában így választasz párt magadnak!

Olvasási idő kb. 3 perc

Saját vagy barátaink történeteiből ismerősek lehetnek az ehhez hasonló mondatok: „jaj, én állandóan az ilyen pasikat vonzom be” vagy „valahogy elém mindig ilyen nőket sodor az élet”. A párválasztásunk azonban nem csupa véletlenek összessége, hanem lelki mintázataink nyomán történő, többnyire tudattalan választás. Mik lehetnek a vonzalom rejtett mozgatórugói?

Mindenki esküszik a kémiára mint egy kapcsolat esszenciális összetevőjére. Kémia nélkül nincs kapcsolat. Se romantikus, se baráti, se semmilyen. A gond a hőn áhított kémiával ott kezdődik, amikor azt a bizonyos vonzalmat sorozatosan hasonló, sok esetben nem ideális kapcsolatokban éljük át, majd nagy sóhajok közepette konstatáljuk, hogy mindig ugyanazt a típust vonzzuk be, és a sorsunk ezzel megpecsételődött. Erre nyújthat mentőövet a sémakémia elmélete, ami segíthet nekünk tudatosítani és megérteni, hogy sémáink által diktált működésünk mentén kikkel is kapcsolódunk össze. Ha a vonzás törvényében hiszünk, akkor lemondunk saját felelősségünkről a választásainkban, és ezzel kiadjuk a kezünkből a kontrollt az életünk felett. Most itt az ideje, hogy kezünkbe vegyük az irányítást!

Oké, de mi az a séma?

A sémák olyan átfogó belső szervező elvként működnek bennünk, amik meghatározzák, hogyan is látjuk a világot. Jeffrey E. Young amerikai pszichológus szerint ezek a gondolkodási és érzelmi minták, amik mentén reagálunk önmagunkra és másokra is, főként gyermek- és serdülőkorban alakulnak ki. A maladaptív, vagyis a minket akadályozó sémák pedig a kielégítetlen érzelmi szükségleteink termékei. Ezek a sémák gyermekkorunkban a „túlélést” szolgálják, de felnőttkorban sokkal inkább akadályoznak minket. Jelenleg összesen tizenkilenc ilyen sémát tartunk számon, amik valahogyan a szeretet, a kötődés, a biztonság, a határok, az autonómia, a spontaneitás, az érzelem szabad kifejezése mentén sérültek.

Képzeljük csak el a kis hatéves Annát, akinek sokat dolgoznak a szülei, akár tizenkét órás műszakokban. Játékra, ölelésre, szeretetre való igényére a szülei fáradtságuk miatt frusztrációval és elkerüléssel reagálnak. A kis Anna azt tanulja meg, hogy az ő szükségletei nem számítanak, és a családi békéért érdemesebb csendben maradnia. Mindez egy olyan sémát épít benne, ami szerint érzelmei, igényei nem jogosak, és nagy elvárásokat épít magával szemben a megfelelésre, hajlamos lesz saját szükségleteit a háttérbe szorítani, miközben másokét előtérbe helyezi.

A sémakémia tudattalanul is az ismerős irányába hajt minket
Fotó: Anastasiia Krivenok / Getty Images Hungary

Az első látásra szerelem csapdái

Sémáink egyfajta programnyelvként működnek bennünk, és olyan automatikussá képesek válni viselkedésünk mintázatai, hogy azt észre sem vesszük. „Olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást”, mondjuk, amikor úgy érezzük, valaki nagyon nagy hatással volt ránk. A köznyelvben ezt kémiának nevezzük, de valójában olyasvalakivel hozott minket össze a sors, aki beleillik párválasztási mintáinkba, és ezért ismerőssé válik. Ez a jelenség a sémakémia. Olyan emberekhez vonzódunk, akik megerősítik a sémáinkat, és sajnos sok esetben a maladaptív sémák mentén kapcsolódunk. Minél több ilyen sémánkat erősíti meg a másik fél, annál destruktívabb a kapcsolat, de paradox módon annál szorosabban vágyunk a vele való kapcsolódásra. Egyszerűen azért, mert számunkra a jól ismert az, ami kellemes és biztonságos, még akkor is, ha kedvezőtlen. Sok esetben a valódi biztonság ismeretlen számunkra, ilyenkor érezhetjük a randinkat olyannak, hogy „olyan kedves, mégis valami hiányzik belőle…”

Ha Anna sémakémiáját kezdjük elemezni, valószínűleg hajlamos lesz felnőttkorában olyan partnereket választani, akiknek a sémái jól illeszkednek az övéihez. Az önfeláldozó, érzelmeit háttérbe szorító Anna könnyen kapcsolódhat grandiozitásra, elismerés keresésre hajlamos kapcsolatokhoz vagy könyörtelen mércéket állító partnerekhez, akik sokat kritizálják majd őt. Ilyenkor a két fél sémái olyanokká válnak, mint két egymásba jól illeszkedő kapocs. 

Kellemes, mert ismerős, ugyanakkor hosszú távon felemésztő, mert a valós érzelmi szükségletek továbbra sem érvényesülnek.

Hogyan válasszunk tudatosan? 

Mi magunk vagyunk életünk aktív alakítói, így az sem a véletlen műve vagy sémák tudattalan játéka, hogy kivel alakítunk ki kapcsolatokat. Lehet a mi döntésünk! A sématudatosság nagyban segíthet minket abban, hogy ne maladaptívan működő sémáink mentén kapcsolódjunk. Ez szépen és egyszerűen hangzik, de korántsem az. A sémáink a túlélésért küzdenek, ezért rigidek és makacsok, nehéz szembemenni velük. A változáshoz mély önismeret, önreflexió, tudatosság és ezáltal nagy mentális befektetés szükséges. Az első lépés mindenképp saját sémáink megismerése és megfigyelése. Ha már valami tudatossá válik, akármennyire nehéz is, de dönthetünk úgy, hogy megtörjük régi mintázatainkat, és új működéseket építünk be. Ez az út sok kihívást és fájdalmas felismerést is hordozhat magában, de ez csekély ára lehet a boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatoknak.

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.