Extra terhet ró az EU az autósokra: ezekre a kocsikra nem tehetsz vonóhorgot

Olvasási idő kb. 3 perc

Egyes autótípusokra mérettől függetlenül tilos egy új szabályozás értelmében vonóhorgot szerelni. Aki nem tájékozódik előre, bajban lesz, ha utánfutót szállítana.

A Totalcar szerkesztőségébe érkezett egy olvasói levél, mely alapján különös, új szabálymódosításra derítettek fényt. A vonóhorog-tilalom oka egy károsanyag-kibocsátással kapcsolatos változtatás. 

A levél írója egy hónappal ezelőtt vásárolt egy 2021-es Skoda Octavia Kombi 1.5 TSI (150 LE) személygépjárművet, egy vidéki hivatalos márkakereskedésben, hajót, illetve biciklis utánfutót szeretett volna vele alkalmanként szállítani, ezért a vásárlást követően vonóhorgot szereltetett rá, majd egy Kormányablakban szerette volna bejelenteni a változásokat és átvenni a szürke rendszámot. Ez utóbbira azonban nem volt lehetősége, ugyanis autója típusa alapján nem minősült vontatásképesnek. 

A vonóhorog már nem egy bármikor elérhető extra
Fotó: Onfokus / Getty Images Hungary

Vonóhorog már nem minden kocsira szerelhető

A Kormányablak tájékoztatása szerint ugyanis autójára nem lehetett utólagos, nagy súly szállítására alkalmas vonóhorgot felszerelni, azzal csak kisméretű kerékpáros utánfutót szállíthat majd a későbbiekben. Az okokról azonban sem a kormányablak dolgozói, sem az autókereskedő nem tudott semmit. 

Idézőjel ikon

Hívtam egy Skoda (új autó) értékesítőt, akitől már több céges autót vettünk, aki azt mondta, igen, hallottak már ilyenről, halvány fogalmuk sincs, miért, de minden logikától mentesen, vannak olyan új autóik, amikkel nem lehet vontatni. Közben hívott a lelkiismeretes vidéki kereskedő is, aki a velem folytatott telefonbeszélgetés után nem volt rest, és megnézte az éppen a telepükön levő 4 db Octaviát (2020 és 2021 évjáratúak, tök különbözőek, dízel, benzines, manuális, automata), ezekből 2 db vontathat, 2 db nem. Ő sem talált semmi logikát a dologban, megköszönte, hogy felhívtam a figyelmét erre a dologra. Írtam a Porsche Hungáriának, akik gyorsan válaszoltak, és megerősítették, hogy az autó valóban nem vontatásképes, és kész, indokolás nuku

 állt a levélben. 

A Totalcar szerkesztősége utánajárt annak, mi lehet az oka, hogy egy alapvetően megfelelő súlyú és kialakítású személygépkocsi nem vontatásképes, és összegyűjtöttek több típust, ami hasonlóképpen nem vonóhorgozható fel utólag. Mint a cikkből kiderül, többek között nem vontathatnak

a villanyautók,

a 900 kg-nál kisebb összsúlyú járművek, 

egyes városi kisautók,

a sportautók, illetve

egyes márkák gyárilag nem vontatásra előkészített típusai, még akkor sem, ha a vonóhorog elhelyezésének nem lenne fizikai akadálya. 

A cikkben a hazai forgalmazók is felsorolták, mely típusok érintettek valamely fenti kitétel alapján. 

Fény derült az okokra is

A Totalcar iparági forrása szerint egy az Európai Unió területén egységesített, a 2020. évtől bevezetett, autógyártókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási kvóta az oka a jelenségnek, a flottaszintű CO₂-határértékek elégtelen teljesítése az autógyártók számára pénzbírságot von maga után.

„Emiatt az autógyártók számos olyan módosítást eszközöltek a termékpalettán, amely hozzájárulhat az évről évre egyre szigorúbb határértékek teljesítéséhez, de legalábbis megközelítéséhez. Ennek egyik következménye az, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben modelltől vagy motorizáltságtól függetlenül már nem minden esetben biztosítható egy-egy modell utólagos vonóhoroggal történő szerelése, amennyiben az adott gépjármű nem rendelkezik legalább gyárilag szerelt vonóhorog-előkészítéssel” – adtak magyarázatot. 

A pénzbüntetés a vonóhorog árának kifizetésével az autó megrendelésekor térítésre kerül, de ha az első vevő nem rendeli meg eleve tartozékként a vonóhorgot, azt utólag a megváltozott CO₂-kibocsátás miatt már nem helyezhetik forgalomba rajta. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.