A brutális monszun sem állította meg az ifjú párt, fotókon az extém esküvő

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy házasság tele van kihívásokkal, és olykor már a kezdet kezdetén szembe kell néznünk néhánnyal.

Nem volt ez másképp azzal a párral sem, aki az extrém időjárás ellenére, térdig érő vízben mondták ki a boldogító igent Fülöp-szigeteken található Malolos városába – írja az APNews

Ilyen volt a vizes esküvő 

Az évnek ebben az időszakában jellemző a monszun a Fülöp-szigeteken, ám a Wipha tájfun most brutális erővel csapott le a vidékre, és elárasztotta azt a templomot is, amelyben Jade Rick Verdillo és Jamaica Aguilar szerettek volna összeházasodni. A pár számolt az esetleges nehéz körülményekkel, ám ilyen súlyos esőzésre ők sem számítottak. Ahelyett, hogy elkenődtek volna a gyászos időjárás miatt, úgy döntöttek, szembe néznek a kihívással és minden probléma ellenére megtartják az esküvőt. 

 

A fotókon jól látszik, hogy a menyasszony és a vőlegény, valamint a násznép is térdig érő vízben gázolnak a templomban, mindenki ruhájából csavarni lehet a vizet. A férfiak valamivel könnyebb helyzetben voltak, ők felhajtották a nadrágjuk szárát, ám a koszorúslányok és az ifjú ara ruhája is csurom vizes lett. Ennek ellenére, a menyasszony minden fotón mosolyog, látszólag semmi sem szegi a kedvét élete nagy napján. A pár már tíz éve együtt van, és azt mondják, a kihívásoknak sosincs vége, ez az esküvő csak egy teszt volt az élettől, csak egy nehézség a sok közül, amelyeket már maguk mögött tudhatnak.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.