Ezt a 10 dolgot tedd meg azonnal, ha villámlik

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A melegebb időjárás hozza magával a villámlást is, ráadásul sokkal korábban, mint néhány évtizeddel ezelőtt. De vajon mit tudunk tenni akkor, ha a közelben sújt le Zeusz haragja? Mutatjuk, hogyan lehetsz nagyobb biztonságban.

A Földön naponta mintegy 8 milliószor villámlik, és vizsgálatok szerint a globális átlaghőmérséklet minden egyes 1°C-os emelkedése a villámcsapások számának 12 százalékos növekedéséhez vezethet. Ez amellett, hogy több erdőtüzet okozhat, a nyugalmunkat is megzavarja, hiszen a villámok nem válogatnak, bárhol lecsaphatnak, ráadásul nemcsak a szabadban, hanem a lakásban is védekezni kell ellenük.

 

Így lehetsz biztonságban, amikor villámlik

Egyesek gyönyörködve figyelik a tüzes nyilakat, mások a takarót is a fejükre húzzák a villámokkal tűzdelt viharos időben. Bármelyik csoportba is tartozunk, mindenképpen gondoskodnunk kell ilyenkor a biztonságunkról. Mi az, amit mindenképpen meg kell tennünk?

A villámoktól a városi környezetben sem feltétlenül vagyunk biztonságban
Fotó: Simone Simone / Getty Images Hungary

1. Figyeljük az előrejelzést!

Magyarországon zivatarral kísért villámlás minden évszakban előfordulhat, de a leggyakoribb a tavasztól ősz közepéig tartó időszak, és pont ekkor tartózkodunk a legtöbbet a szabadban. Ezért az egyik legfontosabb dolgunk, hogy mindig figyeljük az időjárás-jelentést arra a területre vonatkozóan, ahol éppen vagyunk. Vannak már nagyon pontos appok és internetes oldalak, ahol akár élőben követhetjük nyomon a zivatarok érkezését és a villámlások helyszínét.

2. Figyeljünk a hangokra!

Akkor tekinthetjük veszélyesnek a vihart, ha a mennydörgés és a villámlás között kevesebb mint 15 másodperc telik el: ilyenkor a villám tőlünk körülbelül öt kilométerre csapott le. Ekkor mindenképpen húzódjunk biztonságos helyre! Azt is vegyük figyelembe, hogy a viharban nemcsak a villámok veszélyesek, hanem a feltámadó szél miatti lezuhanó, kidőlő tárgyak is.

Azonnal távolodjunk el a víztől, ha villámlik!
Fotó: Stathis-K / 500px / Getty Images Hungary

3. Hagyjuk el a vizet!

Nyílt vízen fokozottan ki vagyunk téve a villámcsapásnak, mivel ez a közeg vonzza és jól vezeti az elektromosságot. Így ha éppen strandolunk, azonnal jöjjünk ki a vízből, mert a veszély akkor is fennáll, ha nem közvetlenül belénk csap a villám, csak a közelbe.

Magyarországon évente átlagosan 20 és 40 embert ér közvetett vagy közvetlen villámcsapás. Az esetek nagyrészt a szabadban történnek, és az áldozatok többsége vízparton vagy sík terepen szenvedi ezt el.

4. A partról is húzódjunk vissza

Nemcsak a nyílt vízen, hanem mellette, a parton is kockázatos ilyenkor, mivel a nagy tömegű víz vonzza a villámokat, így azok a közelében is sűrűbben csapnak le. Ezért bármilyen szép látványt is nyújt az égi tűzijáték, ne onnan akarjuk végignézni, keressünk biztonságos helyet.

A legjobb otthonról nézni a villámokat
Fotó: kozorog / Getty Images Hungary

5. Kerüljük el a villámokat vonzó tárgyakat!

Vihar idején ne legyenek a közelünkben villámokat vonzó tárgyak, különösen a vízben, a parton és sík területen. Ilyenek lehetnek például a fák, hosszú fémeszközök, akár egy pecabot, a vitorláshajó árboca vagy a játszótéri hinta állványzata.

Idézőjel ikon

A villámcsapások közel 10 százaléka verőfényes, kék égbolt mellett következik be úgy, hogy akár 15 km-es távolságban van a vihartól.

6. Keressük az alacsonyabb pontokat!

Amennyiben nyílt, sík területen ér minket a vihar, akkor keressünk minél alacsonyabb pontot magunknak. Kerüljük a nedves helyeket; a vízátfolyásokat, patakokat, pocsolyákat. Semmiképpen ne másszunk fel egy magaslesre, fára, egyéb kiemelkedő építményre. Ha nincs semmi biztonságos hely a közelben, akkor guggoljunk le úgy, hogy közben lábujjhegyen állunk és érintsük össze a sarkunkat. Fogjuk be a fülünket, hogy csökkentsük a halláskárosodás esélyét. Bár logikusnak tűnik, hogy lehasaljunk, mivel így még alacsonyabban vagyunk, de ez azért nem jó módszer a villámcsapás ellen, mert így még nagyobb felületen érintkezünk a talajjal, ami veszélyesebb.

Ha több személlyel együtt vagyunk a területen, akkor tartsunk egymástól legalább 5 méteres távolságot, amíg az idő biztonságossá nem válik.

7. Így álljunk a fák közelében

Villámokkal tarkított időben az erdőben nagyobb biztonságban vagyunk a sík területhez képest, de itt a magas fák vonzhatják magukhoz az elektromosságot. Ilyenkor a törzsüktők legalább öt méterre helyezkedjünk el, és semmiképpen ne támaszkodjunk a fákhoz. Ez különösen igaz az erdő szélén lévő területen.

8. Biztonságban az autóban

Az autóban biztonságban vagyunk a villámoktól, de a zárt térben ne nyúlkáljunk a fémes részekhez és a karosszériához. Lehetőleg még a műanyag vagy a bőrborítású kormányt se érintsük meg. Amennyiben belecsap a villám a járműbe, úgy a kocsi fémváza Faraday-kalitkaként véd meg minket, ha minden óvintézkedést betartunk közben.

Az autóban biztonságban vagyunk, de ne érjünk a fém részekhez
Fotó: john finney photography / Getty Images Hungary

9. Az épületben a legjobb

A legbiztonságosabb megoldás, ha épületbe húzódunk villámláskor. Itt azonban maradjunk távol vízvezetékektől, ne használjuk a kádat, zuhanyzót és a vezetékes telefont. Mobiltelefont azonban használhatunk, mivel kutatások bizonyították, hogy a rádióhullámok nem vonzzák a villámokat.

10. A villanyt nem szükséges lekapcsolni, ez nem növeli a villámcsapás kockázatát a kutatások szerint. Amennyiben az otthonunk nincs túlfeszültség elleni védelemmel ellátva, úgy az anyagi károk megelőzése érdekében ajánlott kihúzni a műszaki berendezéseket az elektromos hálózatból.

Ha érdekel, milyen meglepő hatása lehet annak, ha az emberbe belecsap a villám, olvasd el ezt a cikkünket

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.