„Egy nagy hazugságnak köszönhetem a feleségem” – történetek, amikor a füllentés tűnt a legjobb ötletnek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Füllentettél már olyat, ami kimentett egy helyzetből? Esetleg olyat, amit még most is cikinek tartasz, de egyszerűen nem volt jobb ötleted abban a pillanatban, amikor megtetted? És olyat, amire, míg élsz, emlékezni fogsz?

Képesek vagyunk felismerni azt, hogy valaki hazudik nekünk, hiszen vannak jelei. Pontosan tudjuk azt is, hogy egyszer-egyszer még belefér, ha az igazságtól egy picit elrugaszkodunk, ahogyan azt is, miért tudjuk elítélni azt, aki már a saját hazugságait is elhiszi. Egyvalamivel azonban nem feltétlenül vagyunk tisztában: azzal, hogy miért hazudunk. 

Ez az igazság a hazugságról

Nevezzük akár megtévesztésnek, akár becstelenségnek, annyi bizonyos: a hazugság egyszerűen olyan információ, ami nem igaz. Robert Feldman, a Massachussets Amherst Egyetem pszichológiaprofesszora szerint az emberek leginkább azért tisztességtelenek, mert az nagyon is hatékony társadalmi taktika. A szakember szerint hét olyan dolog van, amiért az emberek képesek kiforgatni az igazságot.

Megtévesztésnek is nevezhetjük, a lényeg viszont az: a hazugság nem az igazság
Fotó: selimaksan / Getty Images Hungary

A hízelgés nem vicces, és nem is igaz

A hazugság egyik leggyakoribb formája a hízelgés, amely általában a tények eltúlzásával jár – magyarul: a hízelgő ember nem teljesen őszinte, amikor túlzásba kell vinnie a dicséretet.

Idézőjel ikon

Hazugság az is, ha egy olyan helyzetben próbálunk labdába rúgni, amelyről csak nagyon keveset tudunk. Például egy olyan beszélgetésbe kapcsolódunk be teljesen hozzáértőként, amelyről halványlila gőzünk sincs.

Aztán harmadikként ott a mások befolyásolására használt hazugság, amellyel az a cél, hogy még lenyűgözőbbé tegyük magunkat. Nem mondunk akkor sem igazat, amikor egy korábbi hazugságunkat kell életben tartanunk. Ez azt jelenti, hogyha a kezdetben valami apróságról elferdítjük a valót, ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani ezt az álvilágot, néha egyre nagyobbat kell mondanunk. A hatodik és hetedik ok pedig valószínűleg senki számára nem ismeretlen ok a hazugságra:

Egyrészt azért mondunk igazságtól eltérőt, hogy elkerüljünk egy negatív eredményt, másfelől pedig azért, hogy pozitív eredményt érjünk el.

Így füllentünk mi 

Nem tagadhatjuk tehát tovább: a hazugság az életünk része, amitől gyakran érezhetjük magunkat rosszul meg jól is. Vannak ugyanis olyan füllentéseink, amelyekre jó érzésekkel gondolunk vissza, sőt, az is lehet, hogy az életünk változik meg miatta. Például így.

Van, hogy a füllentés csupa jó dolgot hoz
Fotó: SIphotography / Getty Images Hungary

A hazugság utókora

„Anyu kamaszkoromban rendszeresen kiakadt, ha megmondtam neki, hol kivel voltam, mit csináltunk. Nem tudtam pontosan rájönni, mi zavarta. Egy idő után azt kezdtem el mondani, amit szeretett volna hallani, és akkor megnyugodott, rögtön lezárta a faggatózást, és hirtelen befejezte a beszélgetést” – kezdi Ildikó. 

Idézőjel ikon

Annál okosabbnak gondoltam, hogy ne tudná, hogy nem mondok igazat, aztán rájöttem felnőttként hogy valami látszatfalat védelmez. Meghagytam a játszmájában, azt gondoltam, nem érdekli, mit csinálok.

Ildikó felnőttként a már szintén felnőtt gyerekeivel együtt próbálta megértetni édesanyjával, hogy mi történt valójában, de ő ilyenkor is csak mosolygott, mint aki az angyalát látja. Mint azt Ildikó mondja, mindebből annyit tanult, hogy

Idézőjel ikon

hierarchikus kapcsolatban, például munkahelyen nem adunk át személyes információt, vagy csak minimálist, megszűrtet, a főnökkel nem beszélgetünk, csak meghallgatjuk, s amit mond, nem vonatkozik a személyes életemre.

„Hierarchikus kapcsolatban nincs bizalom, csak a szabályok betartása. Emiatt közel 40 éve úgy ülök a munkahelyeimen, mint egy kedves kolléga, ám a főnökök számára ismeretlen sziget.”

Kamuból lett házasság

Gábor a házasságát köszönheti egy „ordas nagy hazugságnak”.
„Volt egy barátnőm 11 éve, de már kifelé tartottam a kapcsolatból. Felmentem egy társkereső oldalra, persze kamuprofillal, Tom Brady fiatalkori arcképével, Veres Miklós álnéven. Csak egy kis szórakozást kerestem, de összeakadtam egy nővel, akivel egymásba szerettünk.

Még vagy egy hónapig nem tudta az igazi nevem, meg hogy van barátnőm, aztán nagy nehezen összeszedtem a bátorságomat, és bevallottam mindent.

„Az első sokk után olyan meglepően pozitívan fogadta, hogy azt mondta: »eddig nem annyira érdekeltem, most kezdek izgalmas lenni«. A következő évben már összeházasodtunk, az első gyerekünket Miklósnak neveztük el, mivel hetekig Miklósnak hívott engem. Azóta már két gyerekünk van, és 8 éve boldog házasságban élünk.

Kamu társkereső profilból végül boldog házasság lett
Fotó: kyonntra / Getty Images Hungary

A munkáját szerezte hazugsággal

Ha azt gondolnánk, Gábor történeténél nem lehet kacifántosabb, akkor álljon itt Zaláné is, aki a gyerekkori álma miatt döntött úgy, hogy belemegy egy elképesztően nagy hazugságba.

Történt ugyanis, hogy nagyon szeretett volna sportújságíró lenni, de a 2000-es években azért ez nem ment olyan könnyen.

„Beadtam mindenhová a jelentkezésemet, de vagy elutasítottak, vagy nem válaszoltak. 2009 őszén indult a brit FourFourTwo futballmagazin magyar kiadása, annak indult egy honlapja is, oda lehetett jelentkezni ingyenmunkára fiataloknak. A telemarketinges munkám mellett ott dolgozhattam vagy 8 hónapig, volt egy blogom, és amikor jött 2010 nyarán a dél-afrikai vb, kitaláltam egy kamut: elmegyek Dél-Afrikába egy gazdag haverom segítségével, akinek az apja a francia Danone-nál dolgozik, és mint főszponzor, kap ingyenjegyet egy csomó meccsre.

Idézőjel ikon

Úgy tettem, mintha kinn lennék Dél-Afrikában egész hónapban, és onnan küldeném a tudósításokat a blogomban” – mesélte a nem mindennapi történetét Zalán, aki mindeközben nemhogy Dél-Afrikában nem volt, a 8. kerületi albérletéből ki sem tette a lábát.

„Szinte egy hónapig ki sem mentem az utcára, nehogy valaki felismerjen, hogy itthon vagyok. Mindennek utánanéztem, mikor honnan hová megy busz, tök élethű volt” – sorolta Zalán, aki néhány külföldi, valóban Dél-Afrikában tartózkodó ismerősével megbeszélte Messengeren, hogy küld neki fotókat. Hogy, hogy nem, a blog óriásit ment, naponta úgy 15 ezren olvasták. 

Idézőjel ikon

A címet úgy adtam, hogy hátulról haladva mindennap egy betűt hozzátettem az elejéhez, a végén az jött ki afrikaans nyelven, hogy: Képzelt riport egy afrikai világbajnokságról.

Mielőtt azonban az utolsó rész megjelent volna, Zalán bement a főszerkesztőhöz, és mindent bevallott neki, még azt is, hogy csak az volt a célja, hogy felhívja magára a figyelmet” – mesélte tovább Zalán, akit a főnöke nemhogy nem zavart el, hanem azonnal föl is vette főállású munkatársnak. Zalán egy hónapig tartó hazugsága végül odáig „fajult”, hogy öt évvel később online főszerkesztő lett, a főnöke pedig a legjobb barátja. 

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.