Itt a magyar bűntérkép, ezek a legveszélyesebb vármegyék

Olvasási idő kb. 1 perc

Noha a súlyos bűncselekmények száma a tavalyi évben visszaesett, összességében mégis több bűntényt követtek el 2023-ban, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú emelkedés Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében történt, ám az esetek számát tekintve Budapest a legbűnösebb terület.

Nem alakult túl jól a 2023-as év a bűncselekményeket tekintve, a Pénzcentrum összeállítása szerint ugyanis 2018 óta egyetlen évben sem regisztráltak annyi bűntényt az országban, mint tavaly. Noha a súlyos bűncselekmények, mint például az emberölések száma szerencsére visszaesett, a csalások és lopások száma azonban nagyon megnőtt. Ennek köszönhető, hogy összességében nőtt a bűntények száma az előző évhez képest.

Persze nem mindenhol ugyanolyan mértékben. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében például nagyon rossz a helyzet: itt 40 százalékkal emelkedett a bűnesetek száma az előző évhez képest. Ugyancsak több dolga volt a rendőröknek az előző évhez viszonyítva Hajdú-Bihar vármegyében (28 százalékos emelkedés), Borsod-Abaúj-Zemplénben (17 százalékos növekedés) és Pest megyében is (13 százalékos emelkedés).

Továbbra is Budapest a legveszélyesebb, egy vármegyében sem történik több bűneset, mint a fővárosban
Fotó: police.hu / Police.hu

A bűnesetek számát tekintve továbbra is Budapest a legveszélyesebb: a fővárosban összesen 43 019 bűntényt regisztráltak. 

Ezt követi Pest vármegye (21 684), Borsod-Abaúj-Zemplén (15 028) és Bács-Kiskun vármegye (9738).

Testi sértéseket nézve Baranyában történt 2023-ban a legnagyobb, 18 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Az ittas, illetve bódult állapotban történő vezetések száma Hajdú-Biharban 32 százalékkal nőtt, és a lopások száma is ebben a vármegyében emelkedett a legjobban (37%). 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.