3 ok, amiért érdemes vitáznod a pároddal

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a veszekedés hiánya a jó kapcsolat kulcsa, de gyakran a viták hozzák össze a párokat. Egy új kutatás azt vizsgálta, hogy a párok mennyire képesek egymás gondolatait kitalálni konfliktus közben, és akiknek ez sikerül, mennyivel boldogabb a párkapcsolatuk. Lehet, hogy egy veszekedés fájdalommal is jár – de talán szükség van rá a későbbi harmóniához!

Ha gondolatolvasásról és a konfliktuskerülésről van szó, senki sem csinálja jobban, mint azok, akik érzelmileg elhanyagolt családban nőttek fel. A gondolatolvasás persze nem azt jelenti, hogy mindenki jóstehetség lenne. Ez csak az az állapot, amikor nem kérdezzük meg a másikat, hanem majd mi feltételezzük, hogy mit is gondol. Ismerős?

A veszekedés elkerülése később csak több fájdalomhoz vezet párkapcsolatodban

Ez a fajta gondolatolvasás, ahogyan a konfliktuskerülés is, egy ideig hatékony módszer lehet. Legalábbis mindaddig, amíg az elfojtott frusztráció, harag, düh vagy sérelmek eléggé fel nem halmozódnak ahhoz, hogy jelentős kitörést okozzanak.

Sok ember azt gondolja, hogy a veszekedés hiánya a jó párkapcsolat kulcsa, pedig fájdalom is kell a harmóniához néha
Fotó: Gpointstudio/ Getty Images Hungary

Párterapeuták szerint gyakran megfigyelhető, hogy a párok milyen sokat tesznek azért, hogy elkerüljék a veszekedést. De az igazság az, hogy az elfojtott düh, a meg nem beszélt nézeteltérések csak további negatív érzelmekhez vezetnek.

Van egy három részből álló ciklus, amely minden egészséges, tartós párkapcsolatra jellemző:

  • harmónia
  • törés
  • javítás 

Harmónia

Ha harmóniában vagytok, a mindennapokban egy csapatként viselkedtek és ebben jól is érzitek magatokat. Napközben mindenki foglalkozik a saját dolgával, este pedig alig várjátok, hogy találkozzatok. 

Előfordulhat néha enyhe súrlódás, de összességében jól működtök együtt. Ám ez a szakasz nem tarthat örökké.

Szinte mindig közbejön valami. Lehet ez a romló pénzügyek, a nem megfelelően működő szex vagy bármi, ami felborítja a harmóniát. Valaki sérül, dühös vagy ideges lesz, és ezzel elkezdődik a második fázis.

Törés

A törés vagy szakadás a legnehezebb, kihívásokkal teli rész. Ezt az a szakaszt a legtöbb pár igyekszik elkerülni, de a szakemberek szerint éppen ez a boldog házasság vagy párkapcsolat feltétele. Képesnek kell lenni arra, hogy megfogalmazzátok a problémákat, szembenézzetek a nehézségekkel. Ha ez sikerül, akkor jöhet a javítási folyamat. Ez az út nehéz, de csak ez vezethet vissza a harmóniához.

A szakítási szakasz és a javítási folyamat az, ami táplálja a kapcsolatot
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Javítás

A javítási folyamat során függetlenül attól, hogy milyen erősek az érzelmek vagy mennyire fájdalmas az interakció, mind a két félnek el kell köteleznie magát amellett, hogy együtt szeretné folytatni és meg akarja oldani a problémát. Amíg a másik hibáztatása folyik, nem lesz sikeres a javítás sem.

A javítás célja az úgynevezett „elmék találkozása”. Ez azt jelenti, ha valaki az érzelmeit egészségesen tudja kifejezni, és képes megbeszélni egy problémát, akkor nem kell egyértelmű válaszra vagy megoldásra jutnia ahhoz, hogy épségben és harmóniában kerüljön ki a vitából.

Csak tisztázni kell a baj forrását és ki kell mutatni az érzelmeket. Ez az „elmék találkozása”.

Időnként sok törésre van szükség a probléma megoldásához – de az elmék találkozása lehetővé teszi, hogy egy csapat maradjatok, és együtt fejlődjetek tovább. 

A javítási folyamatnak a velejárója az is, hogy a fájdalmas harcok, viták során jobban megismerhetitek egymást. Megtanuljátok, hogy kinek mi fontos, mire van szüksége, akár egyénileg, akár párkapcsolati szinten.

Természetes, hogy mindenki a harmóniára törekszik, ez a jó kapcsolat ismérve. Dea szakítási szakasz és a javítási folyamat az, ami nagyon fontos módon táplálja a kapcsolatot. Egy 2021-es tanulmány kimutatta, hogy azok a párok, akik jobban kifejezték gondolataikat és érzéseiket, összességében nagyobb empátiát mutattak egymás iránt, még a kapcsolatukat veszélyeztető viták során is. Más szóval, a gondolatok és érzések közvetlen verbális cseréje az, ami összehozza a párokat, nem pedig elszakítja őket egymástól.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.