Megszűnik a vasúti közlekedés ezen a vonalon: október közepén indul az utolsó vonat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Október 13-án szállít utasokat utoljára a Debrecen és Nagykereki között közlekedő vonat. A vonalat a szakszervezet információi szerint a helyi akkumulátorgyár építése miatt zárják be.

Minden jel szerint megpecsételődött a Debrecent–Nagykereki vasútvonal sorsa. A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) tájékoztatása szerint a mintegy 52 kilométer hosszú mellékvonalon október 13-án közlekedik utoljára vonat. 

Akkugyár miatt zárják be a vasútvonalat

A VSZ információi szerint a debreceni akkumulátorgyár építése miatt döntött a MÁV arról, hogy október közepéig fel kell számolni a 131 éves vonalon a vasúti közlekedést.

Idézőjel ikon

Az utasokat október 13. után autóbuszok szállítják majd.

Hiába sikerült feléleszteni a kallódó vasútvonalat, most megszüntetik
Fotó: Tövissi Bence / Index

Ezzel egybecsengenek a Vitézy Dávid közösségimédia-bejegyzésében olvasható információk. „A bezárás oka prózai: a CATL kínai akkumulátorgyár számára kell a vasútvonal helye” – írta a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

A bezárásban érintett szolgálati helyeken (Sáránd és Pocsaj-Esztár) öt forgalmi szolgálattevő és hat váltókezelő dolgozik – közülük egy felmondott, a többieknek a VSZ sikerrel talált új, számukra is elfogadható szolgálati helyet.

A vonal eredetileg a Debrecent Nagyváraddal összekötő, egyirányú vasút része volt, amelyet 1894-ben adtak át. Az első világháború utáni trianoni békeszerződés által meghatározott új, szűkebb határok azonban a vonalat kettévágták.

Idézőjel ikon

Így lett belőle zsákvonal, amelynek végpontja a román határ mellett található Nagykereki lett.

A 106-os vonal sokáig úgy tűnt, hogy lassú pusztulásra van ítélve, ám végül egyfajta mintaprojektté vált. 2015-ben ugyanis a kistérség 13 önkormányzata fogott össze, és félmilliárd forintból fölújították a vasútvonal peronjait, valamint a ráhordást végző autóbuszok megállóit. A MÁV új menetrendet alakított ki, és korszerű Desiro motorvonatokat állított forgalomba. Mindennek meg is lett az eredménye: 48 százalékkal nőtt az utasforgalom – a projekt olyan sikeresnek tűnt, hogy további, országhatárokon túlnyúló fejlesztések is felmerültek.

Egészen 2021-ig, amikor kiderült, hogy az akkumulátorgyár építése miatt valószínűleg meg vannak számlálva a vonal napjai. A VSZ megjegyzi: a buszos közlekedés nem lesz idegen az utasoknak, hiszen egy ideje részben már vonatpótló buszjáratok végezték a közszolgáltatást a vonalon.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.