Ez a közös egy válásban és egy természeti katasztrófában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Válás után hasonló tüneteket tapasztalhatunk magunkon, mint amikor túlélünk egy életveszélyes helyzetet. Vajon a szakítás is eredményezhet poszttraumás stresszzavart?

Azt mondják, egy kapcsolat vége mindenképpen veszteséggel jár, mindegy, ki vetett véget annak, vagy miért lett vége. Néha az élet egyik legnehezebb kihívása lehet, hogy feldolgozzuk a válást, ezért is tekinthető az egyik legsúlyosabb stresszhelyzetnek.

Életet veszélyeztető helyzethez hasonló a válás?

Tanulmányok kimutatták, hogy a kapcsolat felbomlását követően sok embernél hasonló tünetek jelentkeznek, mint azoknál, akik túléltek egy rendkívül stresszes helyzetet, akár olyat, amikor az életük is veszélybe került. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben azok, akik elváltak, hasonló tüneteket tapasztalhatnak, mint azok, akik megjárták a háborút, esetleg természeti katasztrófa, nemi erőszak vagy más, életet fenyegető esemény túlélői. Először a háborúból visszatért katonákon figyelték meg a poszttraumás stresszzavar (PTSD) tüneteit, és egészen az ipari forradalomig a katonák betegségének tartották. Ma már tudjuk, hogy nem kell háborúba indulni a PTSD kialakulásához vagy a PTSD-hez kapcsolható tünetek megtapasztalásához.

Eleinte a katonák betegségének tartották a poszttraumás stresszzavart
Fotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

Mi is az a poszttraumás stresszzavar?

„Megterhelő életesemények (baleset, természeti katasztrófa, háborús élmény, szexuális bántalmazás) jóval a tényleges fizikai veszély elmúlása után is mély nyomokat hagyhatnak az áldozatban” – olvashatjuk a Semmelweis Egyetem oldalán. „A kifejezetten veszélyeztető helyzet után néhány héttel, hónappal vagy akár évekkel később jelentkező poszttraumás stresszzavar főbb tünetei: a személy a traumát visszatérő gondolatok, képek, hangok vagy álmok formájában újraélheti, és ezekhez nagyfokú feszültség, szorongás is társulhat. A személy szinte állandóan éber, és félelmei felerősödhetnek.

Idézőjel ikon

A traumával kapcsolatos gondolatokat, helyzeteket a legtöbbször elkerüli.

A megszokott tevékenységek iránti érdeklődése gyakran csökken, és elzárkózik a családtagoktól és barátoktól. A jövőre vonatkozóan reménytelenségérzése van, gyakran ingerlékeny, sokszor bűntudatot érez, és a koncentrálóképessége is csökkenhet. Előfordul, hogy alvásciklusa felborul, az ébrenléti időszakok megnőnek, és gyakran álmatlanság gyötri.”

A PTSD és a válás

A PTSD-diagnózis általában nem vonatkozik olyan körülményekre, mint a válás, munkahely elvesztése vagy sikertelen vizsgák. Sheela Raja klinikai szakpszichológus szerint a PTSD diagnózisához valami életveszélyes, de legalább a testi épséget fenyegető szituáció szükséges, ezért a válás maga nem okoz klasszikus PTSD-t. A válást követő tünetek azonban több hasonlóságot is mutatnak a poszttraumás stressz tüneteivel.

Bizonyos esetekben a válás is okozhat poszttraumás stresszhez hasonló tüneteket
Fotó: Sharie Kennedy / Getty Images Hungary

A válás vagy a különélés után fellépő poszttraumás stressztünetek a következők:

  • Túlságosan negatív gondolatok önmagunkról vagy a világról.
  • Túlzott önvád vagy mások hibáztatása.
  • Csökkent érdeklődés a tevékenységek iránt.
  • Elszigeteltség érzése.
  • Ingerlékenység vagy agresszió.
  • Üldözési mánia.
  • Destruktív viselkedés.
  • Koncentráció- és alvászavar.

A válási trauma befészkeli magát az ember tudatalattijába, majd visszatérő félelmekként és rossz emlékekként generálja a szorongást.

Más szavakkal, a válást átélt személy produkálhatja a betegség tüneteit. A tünetek úgynevezett „flashback”, azaz felvillanások formájában jelentkezhetnek, amely szintén jellemző a PTSD-ben szenvedő páciensekre. Mindez megnehezítheti a veszteségfeldolgozást és a továbblépést.

A válási traumák kockázati tényezői

Úgy tűnik, hogy bizonyos kockázati tényezők bizonyos típusú embereknél nagyobb valószínűséggel váltanak ki PTSD-t válás vagy szakítás után. Például bántalmazó kapcsolatoknál, amikor az áldozatnak valóban az élete foroghat kockán. A múltbeli traumák szintén kockázati tényezőt jelentenek a válás utáni PTSD kialakulásában. Dr. Susan Edelman pszichiáter szerint a múltbeli traumák miatt PTSD-ben szenvedőknél a kapcsolat felbomlása a poszttraumás stressz tüneteinek és a mentális jóllétnek rosszabbodásához vezethet.

Ha nehezen birkózunk meg a válás okozta veszteséggel, ne féljünk szakemberhez fordulni. Egy képzett terapeuta segíthet megérteni az érzéseinket; új megküzdési stratégiákat dolgozhatunk ki, amelyek egy kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb élet felé terelnek minket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.