Veszélyes időszak: nyaralás után jön a szakítás – ez az oka

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egész évben a nyaralást vártad, az egy hét pihenés után azonban már látni se akarod a másikat. Szeptemberben többen keresnek fel párterapeutát és válóperes ügyvédet is.

Bár konkrét adatok erről nincsenek, a szakemberek állítják; szeptemberben egymásnak adják a kilincset a párok vagy azért, hogy megmentsék a kapcsolatukat, vagy hogy végleg lezárják. A válás nyaralás után nem divat, inkább súlyos lenyomata annak, hogy év közben mennyire nincs időnk a másikra. 

Hónapok óta lappangó problémák

Pedig egész évben erre az útra gyűjtögettetek, mégis valahogy nem úgy alakult a vakáció, ahogyan terveztétek. Már a pakolás közben összevesztetek, aztán azért, mert nem jó lehajtónál jöttetek le az autópályáról, később pedig az volt a baja, hogy túl sokat költesz. És eljött a pillanat, amikor már inkább azt vártad, hogy hazajöjjetek. 

Ismerős a történet? Azért, mert nem egyedi. A vakáció során jó néhány családnál, párnál előbukkannak azok a feszültségforrások, amelyek a mindennapok hajtásában a szőnyeg alatt maradnak.

A mindennapok sodrásában nem feltétlenül derülnek ki a problémák
Fotó: jeffbergen / Getty Images Hungary

„Egy jól működő családban a nyaralás arra is remek lehetőség, hogy végre beszélgethessünk egymással – mondja dr. Belső Nóra pszichiáter.

Idézőjel ikon

Ahol azonban mélyre temetett problémák vannak, ott éppen ez a veszélyes, hiszen a hétköznapok sodrásában nincs idő arra, hogy ezek felszínre bukkanjanak.

„Ám a vakáció alatt nem kell reggeli rohanás közben egyeztetni, hogy ki megy a gyerekért a különórára, munka után gyorsan bevásárolni és még vacsorát is főzni, hogy aztán beájuljunk az ágyba, és másnap kezdődjön minden elölről. A nyaralás lehetőséget ad, hogy legyen időnk egymásra, és sokszor éppen ezért jöhetnek felszínre azok a gondok, amelyek már hónapok, évek óta lappanganak.” 

Nincs mit mondanunk a másiknak

A nyaralás nagy veszélye a kapcsolatokra az idő. Egyrészt az, hogy el tudjuk tölteni tartalmasan.

„Úgy, hogy abból a szürke novemberi napokon is építkezni, táplálkozni tudjon a kapcsolat – erősíti meg szakértőnk. Ebben a helyzetben azonban kiderülhet, hogy nincs miről beszélgetnünk. Mert év közben is csak a megoldandó feladatokra koncentrálunk, a család vagy a mindennapok működtetésére, de igazán mély témákról, lelki kérdésekről nem esik szó. A nyaralás napjain azonban itt lenne erre a lehetőség, és sokszor ekkor derül ki, hogy már nincs mondanivalónk egymás számára.

A másik jelenség – és egyben komoly probléma –, hogy a mondandónk tele van feszültséggel, elégedetlenséggel és sértettséggel, ami most a felszínre bukkan.

Van, hogy ősszel nem marad más, mint a válás nyaralás után
Fotó: Lerexis / Getty Images Hungary

„Amikor egy átlagos kedd reggel robban a bomba, mert már megint nincs otthon tej, akkor ezt a dühöt elvisszük magunkkal, de van lehetőségünk ventilálni a kolléganőnknek, közben a munkahelyi feladatok áradatában kicsit el is felejtjük a reggeli kiabálást, és estére már meg is enyhülünk.”

Idézőjel ikon

A nyaralás alatt viszont össze vagyunk zárva, nincs lehetőségünk kilépni a feszült helyzetből, másokkal átrágni a párunk mondatait. Így a helyzet tovább súlyosbodhat.

Válás nyaralás után vagy újévkor

Az is gyakran előfordul, hogy a vakáció során felszínre kerülő problémákat nincs alkalom átbeszélni, méltó módon a vitát lezárni, hanem ezek itthon tovább dolgoznak a felekben. Aminek aztán az lehet a vége, hogy úgy érzik, nem akarnak már ebben a kapcsolatban maradni.

A párod családjával töltött vakáció vagy ünnepek is igazi aknamező lehet
Fotó: JackF / Getty Images Hungary

„Szintén veszélyes a párkapcsolatokra nézve a karácsony – a szeptember mellett az újév, amikor sok együttélés felbomlik –, főleg, hogy ott a párunk családja is esetleg hosszabb időt velünk tölt. Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy milyen »hátizsákot« hozott magával a másik, honnan is jött, és mi az, amit semmiképpen nem szeretnénk viszontlátni benne az anyósunkból, apósunkból. Ugyanez vonatkozhat a nagy családi nyaralásokra is; egy-egy délutánt szívesen töltünk a párunk szüleivel, testvéreivel, de nem biztos, hogy jó hatással van ránk, ha egy héten át nézhetjük, hogy pontosan ugyanúgy szürcsölik a levest, amitől amúgy is falra mászunk.

Súlyos, szőnyeg alá söpört problémáknak kell lappangania a mélyben, hogy a nyaralás után azonnal a válóperes ügyvédhez siessünk; ha úgy érezzük, hogy a kapcsolat menthető, érdemes a párterápiát is megpróbálni, mielőtt istenhozzádot mondunk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.